Partnereink

Ismerd fel a hiteles ezoterikus tanítást!

Ismerd fel a hiteles ezoterikus tanítást!

Az ezotéria világában sajnos nagyon sok olyan ember van, aki azt gondolja magáról, hogy ő az egyik legjobb tanító. Ugyanakkor vannak olyanok is, akiket gyakorlatilag joggal nevezhetünk kóklereknek, ugyanis átverik a tanítványokat egy bizonyos cél érdekében, ami többnyire pénz szokott lenni. Honnan tudhatod tehát, hogy egy értékes és hiteles tanításban részesülsz? Cikkünkben lerántjuk a leplet!

Korábbi cikkeinkben már részleteztük azt, hogy kit is nevezhetünk hiteles tanítónak és hogyan ismerheted fel a csalókat. Most tovább boncolgatjuk a kérdéskört és bemutatjuk azt is, hogy miképpen ismerheted fel a hiteles tanítást. Így még könnyebben tudod majd kiválasztani, hogy kit is választasz ezoterikus tanítónak.

Mi a tanítás?

„Az archaikus korban minden tanítás alapját a kinyilatkoztatás jelentette. A kinyilatkoztatás szent volt, mert a teremtés legnagyobb titkait tartalmazta, amit természetesen csak igen kevesen érthettek. Pontosabban csak azok, akik elérték a kozmikus tudat állapotát, hiszen a kinyilatkoztatás megértése olyan teremtő erőket szabadít fel, ami elpusztítja a be nem avatottakat. A kinyilatkoztatást mindenütt titokban tartották, több helyen - például a keltáknál - tilos volt lejegyezni. Máshol burkoltan maradt fenn, vagy bizonyos szövegekbe elrejtették. Vannak szent könyvek, amelyek több szövegréteget tartalmaznak. A legfelső, ami a legkönnyebben érthető, mindenkihez szólt, de nem volt különösebb jelentősége. A következő néhány réteg már a világ működéséről szóló titkos tanítás volt, a legmélyebb réteget pedig csak a legmagasabb fokú beavatottak (1-2 fő) ismerték.”- írja Szabó Judit Az ezotéria kézikönyve című művében

A tudást tehát eleinte nem is szerették volna továbbadni, illetve semmiképpen sem szerették volna, ha az arra méltatlan emberekhez vándorol. Az első tehát, amit meg kell jegyezned a tanításról, hogy értékes tudást képes átadni.

Hiteles tanok

„Mint arról szó volt, a valódi ezoterikus tanítások az egység világából származnak, amely az időn túl van, így örök érvényűek. Soha nem szorulnak „felfrissítésre", vagy „modernizálásra". A nagy tanítások (például asztrológia) felaprózódása ezernyi alágazatra, szintén arra utal, hogy az Egy helyét a Sok foglalta el, azaz a tanítás a szellemi szférákból lezuhant a poláris világba. Ezért a kereső jól teszi, ha egy új tanítással való ismerkedés elején az eredeti tanítást kutatja fel, hiszen így meg fogja érteni az ebből származó „alágazatokat", de ha fordítva teszi, akkor nem fogja tudni, mi volt az eredeti tanítás.

A hiteles, tiszta tanítás két dolog miatt tiszta és hiteles: 1. Tiszta szellemi forrásból származik, nem a poláris emberi világ szüleménye 2. lejegyzője és átadója szintén tiszta lélek, aki átélte a tanítást, így nemcsak az eszével érti. Ha bármelyik feltétel hiányzik, torzul a tanítás.”- olvasható Szabó Judit Az ezotéria kézikönyve könyvben

Jellemzően az olyan műveket tehát kerülni kell, amelyek ez ezotériát akarják modernizálni vagy úgymond felturbózni. Ha már valaki modernizál vagy felturbóz, akkor a tanítás már nem az eredeti és nem a szellemi szférából származik, hanem a hétköznapi poláris világból. Ezzel pedig az a probléma, hogy jelentősen eltorzítja az eredeti tanokat és sajnos ezzel együtt odavesznek az ezotéria legfontosabb tanainak is az értelmei.

Forrás: Szabó Judit Az ezotéria kézikönyve

Képek: youtube.com és medicalonline.hu

 

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 05.23.

Ma Dezső napja van.

Átadják a Puskás-díj gyerekeknek szóló változatát!

Május 31-én a Groupama Arénában rendezett Magyar Kupa-döntő előtt a Bozsik Bajnokok keleti és nyugati csapata is összecsap. A szervezők a mérkőzés leg...

  • 2017-05-21 15:23
Egressy Zoltán: Júlialepke

Régebbi és korábban meg nem jelent novellákat vegyesen tartalmaz Egressy Zoltán Júlialepke című új könyve. Az elbeszéléskötet június elején jelenik me...

  • 2017-05-21 13:19
Európa Zsebkönyvek

Klasszikus világirodalmi művek és kortárs elbeszélések után Vámos Miklós regényével és Háy János elbeszéléskötetével bővül az Európa Zsebkönyvek soroz...

  • 2017-05-21 11:21
Ismét nagy sikert aratott az Európa-napi fesztivál és futóverseny

Az elmúlt évek hagyományához híven idén is különleges eseménnyel emlékeztek meg az Európa-napról és hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozásának évf...

  • 2017-05-17 11:39
Paolo Giordano: Ezüst és fekete

A prímszámok magánya és Az emberi test szerzőjének harmadik regénye egy háztartási alkalmazottról szól, aki összetart egy széthullóban lévő családot. ...

  • 2017-05-16 19:41

hirdetés

150 éves a magyar bélyeg

Furcsa, néha vicces tárgyak a múltból, több százmillió forint értékű bélyegkülönlegességek a trezorok mélyéről kerülnek közszemlére a Postamúzeum és B...

  • 2017-05-16 13:45
150 éves a magyar bélyeg

Furcsa, néha vicces tárgyak a múltból, több százmillió forint értékű bélyegkülönlegességek a trezorok mélyéről kerülnek közszemlére a Postamúzeum és B...

  • 2017-05-16 12:45
150 éves a magyar bélyeg

Furcsa, néha vicces tárgyak a múltból, több százmillió forint értékű bélyegkülönlegességek a trezorok mélyéről kerülnek közszemlére a Postamúzeum és B...

  • 2017-05-16 12:45
Mosoly koncert: több ezren fogtak össze az autista gyermekekért

Közel tizenegymillió forintot gyűjtött össze eddig az Út a Mosolyért Alapítvány az első magyarországi autista vizsgálóközpont létrehozására. Az autizm...

  • 2017-05-16 09:38
Hangfestéssel is vár a tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál

Immár 24. alkalommal várja látogatóit 0-99-éves korig Magyarország legnagyobb családi fesztiválja, a Víz, Zene, Virág Fesztivál, Tatán, június 23 és 2...

  • 2017-05-15 21:11

Minden cikk

hirdetés

Likeolj minket

hirdetés