hirdetés

Partnereink

Mágia a mindennapokban

hirdetés

Mágia a mindennapokban

A mágia szó varázslást jelent és aki a varázslatot végzi az maga a mágus. Ez egyes papi és sámánisztikus kultúrákban a pap vagy a sámán feladata és mindig összefüggésben volt a titkos tudás ismeretével.

Isten teremtménye az ember, Isten hasonlatosságára teremtetett, ahogy a Szentírásban olvashatjuk. Szabad akaratot kapott és képességet arra, hogy az isteni teremtést megismételje. Ezt elsősorban gondolati és szómágián keresztül gyakorolja. A kérdés csak az, mennyire van tisztában vele, hiszen ismeretek nélkül és tudás nélkül nem biztos, hogy jól gyakorolja. A Bhagavad Gitában a Fennségesnek Énekében, India ősi eposzának egy részletében Krisna így szól Arjuná­hoz, a harcoshoz: „Halljad tehát, hogyan ismerhetsz meg engem tökéletesen és kétségek nélkül, és szíved­ben nem nyugszik, ha reám támaszkodsz és bennem találod menedéked. Tudást és ismeretet hirdetek neked hiánytalant, ha felfogod, semmi sem marad előtted ismeretlen idelent. Az én isteni árnyképem a világ (maja) a természet erőinek varázslata, aki énhozzám fordul, csak az győzheti le. Majd ezután a gonoszok, a balgák, a közön­ségesek nem fordulnak énhozzám és azok sem, akiket a testi látszat tesz rabjaivá, akiknek ismerete - elámítva a látszatvilág gyönyöré­től - veszendőbe ment, s akik ezáltal az aszúrákhoz, Isten-nélküliek­hez lettek hasonlóvá." Ha Lao-Ce-t, az ismert keleti bölcset hívjuk segítségül, ő azt mondja: „Akit a Tao szelleme áthat, olyanná lesz, mint az újonnan született gyermek. A mérgeskígyók meg nem marják, a vadállatok nem támadják és a ragadozó madarak nem bántják.

hirdetés

Benne vannak mind a férfias és a nőies tulajdonságok, mert összhangban van a nagy természettel. Ez az összhang a Taoból ered és felsőbb öntudatra és halhatatlanságra vezet." Hermész Triszmegisztosz a következőket mondja: „Ölelj át engem egész szíveddel és teljes lelkeddel és akkor bármit kívánj is tudni bármikor, megtanítalak rá." Az ókori idézetek arra tanítanak minket, hogy ha tudatában va­gyunk isteni természetünknek, akkor az isteni képességek áthatják a lelkünket és eljutunk a valódi tudáshoz, amit Buddha megvilágoso­dásnak nevez. Jacob Boehme a híres misztikus a következőket állítja: „Azért már a gyermekeknek szükséges tudniuk, mit tegyenek magukkal, ha Isten útját (az igazi tudást, bölcsességet) megtanulni akarják. Hogy akkor a gondolatokat is szét kell tördelniük és elhajítaniuk és semmit kívánni, sem tanulni nem akarniuk, kivéve, hogy valódi (belső) békességben felfoghassák, miszerint Isten szelleme tanítja, vezeti és kormányozza az ember szellemét." Az őskeresztények, különösen Szent Pál, többször megjegyzi, hogy mindaz, ami rajta keresztül átjön, az nem az ő akarata, hanem Isten működik benne. A fenti idézetekre azért volt szükség, hogy megértsük a mágia valódi lényegét.

Amikor Jézus azt mondja: „ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek..." utal arra, hogy milyen erőkkel ruházott fel minket a Teremtő. Gyakran szoktam pácienseimnek mondani, hogy tisztában vannak-e azzal, hogyan teremtenek. Hölgyektől megkérdezem például, hogy tudnak-e sütni palacsintát? Általában igen a válasz. És arra a kérdé­semre, hogyan kezdik el, különböző válaszokat szoktam kapni. Például: megnézem a konyhában vagy a kamrában, hogy van-e hozzávaló. Egy másik válasz: elmegyek a közértbe és megveszem a hozzávalókat. Csodálkozva néznek rám, amikor azt mondom, hogy nem így kezdik. Nem értik, hogy mit kutatok, vagy mit kérek tőlük, de én türelemmel várok vagy megkérdezem, hogyan határozta el, hogy palacsintát fog sütni. Ekkorra már a kedves válaszadók kapizsgálják hogy mire gondolok. Minden, amit létrehozunk ideaként, jelen van a világban. S amikor mi az ideára ráhangolódunk, akkor a lelkünkben azonosulunk vele. Így válik gondolattá és a gondolatból tetté, hogy végül az anyagvilágban az idea matériát öltsön. Ez nem más, mint maga a mágia. A gondolat mindig megelőzi a tettet, még ha olyan észrevétlenül rövid idő alatt is merül fel bennünk, hogy szinte nem is vagyunk képesek érzékelni.

Forrás: EzoMánia

Képek: linkedin.comnoiportal.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 09.28.

Ma Vencel napja van.

Félünk használni a defibrillátort? – A mentőalapítvány felmérte, mitől lennénk bátrabbak

Hirtelen szívleállás esetén a nyilvánosan elérhető defibrillátorokkal a kezünkben van a megoldás, mégis tízből csupán hárman tudják pontosan, mire val...

  • 2020-09-25 19:40
Az influenza vírus és a bakteriális tüdőgyulladás kéz a kézben járnak

Az influenzaszezon közeledtével a megelőzésben az influenza elleni, valamint annak egyik leggyakoribb szövődményeként jelentkező, tüdőgyulladás elleni...

  • 2020-09-25 15:40
Visegrád ősszel is tökéletes turistacélpont

Akár egy napra, akár egy hétre látogatunk Visegrádra, garantáltan bőven akad felfedezni való. Csodás panorámájával, híres fellegvárával, lovagi tornab...

  • 2020-09-25 14:17
Megszülettek az ország első „lombikborjai”, Campus Cili, Campus Csongor és Campus Csanád

Országosan egyedülálló tudományos sikert értek el a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának munkatársai. A létesítményben –...

  • 2020-09-25 12:01
A koronavírus rugalmasabb és ellenállóbb lehet, mint korábban gondolták

A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív,...

  • 2020-09-25 10:45

hirdetés

Elmarad a mai NFZ nyitókoncert

Sajnálattal tájékoztatjuk Kedves Közönségünket, hogy a péntek estére (szeptember 25. 19.30 Müpa) kitűzött Évadnyitó hangversenyünk járványügyi elővigy...

  • 2020-09-25 08:52
Soha nem volt még ennyire trendi a pályaorientáció!

A szakképzést népszerűsítő applikációval jelentkezik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, így a szakmavilág.hu weboldal és a továbbtanulási lehetősége...

  • 2020-09-25 07:48
Immunerősítés egy kis csavarral, avagy mire jó még a vitamintal?

Nyakunkon az ősz, amikor is nagy hangsúlyt kell fektetni az immunrendszerünk védelmére – pláne 2020-ban. A sportolók és az aktív életmód hívei sem gon...

  • 2020-09-21 22:12
A mobiltelefonok sugárzása is okozhatja a rovarok pusztulását Európában

A mobiltelefonok sugárzása is okozhatja a rovarok pusztulását Európában egy vizsgálat szerint. A németországi Naturschutzbund (Nabu) természetvédelmi ...

  • 2020-09-21 19:40
Jövőre nézhetjük meg a Toxikoma filmet

A fokozódó járványhelyzettel kapcsolatos előrejelzések okán, az eredeti októberi bemutató helyett, előreláthatólag a jövő év első felében érkezik a mo...

  • 2020-09-21 19:32

Minden cikk

hirdetés

hirdetés