hirdetés

Partnereink

Varga Viktor spirituális utazásairól mesél

hirdetés

Varga Viktor spirituális utazásairól mesél

Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorának legújabb vendége az énekes, dalszerző, festő és szobrász, Varga Viktor lesz. Viktor napi szinten kerül szembe a lelkét érintő kérdésekkel, és mélyen spirituális személyiségnek tartja magát. Sokat utazott, hogy más vallásokat is megismerjen, és ennek köszönhetően a lelke is több helyen járt már.

Varga Viktor gondolatait legtöbbször a hit, a sors és a spiritualitás járja körül és ezekből merít ihletet dalszövegíráskor is.

„Korábban csak azzal foglalkoztam, hogy az élvezeteknek éljek, nagy kocsit vezessek és menőzzek. Persze hoztam létre értékeket, de nagyobb százalékban voltam „hülye gyerek”. Utólag sem haragszom emiatt magamra, de örülök, hogy egy új világba léptem és túlfejlődtem a korábbi önmagamon”- meséli Mariannak az énekes.

Viktor úgy érzi, hogy a legnagyobb sikereit tehetségének és szüleinek köszönheti, akik egész életében támogatták őt. „Ennél jobb családot nem is kaphattam volna. Annak ellenére, hogy közalkalmazottak, mindenhová járattak ahová csak lehetett, atletizáltam, úsztam, zongoraórákra vittek, és otthon tanultam a festészetet”- emlékezik vissza meghatódva Viktor.

A keresztény hit mindig is közel állt hozzá, de leginkább a keleti filozófiában találta meg a boldogságot, egy hipnotizálása alkalmával pedig korábbi életét is megismerte.

„Hipnózis segítségével visszamentem az előző életembe. Egyiptomban álltam a homokban, a piramisok között. Jézus idejére vezethető vissza a történet, amikor is sok próféta volt. Én is egy ilyen figura voltam, aki elég nagy embertömegekhez szólt, és éppen ezért a katonák elvittek a sivatagba és lefejeztek.”

Szöveg, fotó: Good PR Solution

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 06.23.

Ma Zoltán napja van.

MC2 küldetés – Kalandok a négyzeten!

Az okos az új menő! Négy szuper okos tudóslány, egy kémszervezet, és rengeteg kalamajka. Ez az MC2 küldetés, melynek simán lehetne a „Többet ésszel, m...

  • 2018-06-21 17:55
A jó fizetésért és hobbiból tanulnak új szakmákat a magyarok

Évről – évre nő azoknak a felnőtteknek a száma, akik visszaülnek az iskolapadba, hogy új szakmát tanuljanak. Jelenleg is több ezren vesznek részt ilye...

  • 2018-06-21 13:17
Hány évet kell dolgozni egy átlagos lakás áráért?

Miközben több jel mutat arra, hogy a budapesti lakáspiac kicsit visszafogottabbá vált, az ország többi településén viszont egyre inkább élénkül az ing...

  • 2018-06-21 12:44
Múzeumok Éjszakája a Falk Miksa utcai Bodó Galériában is

Június 23-án a nyári napforduló ünnepén, Szentivánéj előestéjén hagyományosan felpezsdül a város élete. A Múzeumok Éjszakája rendezvény évről évre egy...

  • 2018-06-21 10:03
Kiállítást kapott a SZIN

A legnagyobb múltú hazai fesztivál, az idén 50 éves Szegedi Ifjúsági Napok legemlékezetesebb pillanatai köszönnek vissza azon a 300 méter hosszú kiáll...

  • 2018-06-20 15:35

hirdetés

Irreális hirdetésekkel kecsegtetik az álláskeresőket

„Könnyű fizikai munka azonnali kezdéssel Nyugat-Európában! Rendkívül magas fizetés, szállás, ellátás és kiutazás biztosított, nyelvtudás és szaktudás ...

  • 2018-06-20 14:31
Miért félünk a prosztatavizsgálattól?

Június harmadik vasárnapján az apákat ünnepeltük. Egyre többen hálálják meg apró meglepetésekkel az apai gondoskodást is, a legnagyobb ajándék azonban...

  • 2018-06-20 12:16
Jó irányba változnak a magyarok étkezési szokásai

Számos tanulmány látott napvilágot az utóbbi időben, amelyekből kiderül, hogy sajnos elhízás tekintetében Európa élmezőnyébe tartozunk. A GfK legfriss...

  • 2018-06-20 10:20
Neked is lehet feszes hasad, combod a nyaralásig!

Hacsak nem a jövő héten utazunk el nyaralni, még van időnk az év nagy részében takarásban lévő testtájaink feszesítésére!

  • 2018-06-20 08:17
Napozni márpedig jó!

Az élet záloga bolygónkon a napfény, amely egész sor bizonyítottan pozitív hatást fejt ki a szervezetre!

  • 2018-06-19 18:54

Minden cikk

hirdetés

hirdetés