hirdetés

Partnereink

Az egyiptomi piramisok fura titkai

hirdetés

Az egyiptomi piramisok fura titkai

Hogyan tudtak az egyiptomiak több tonnás tömböket megmozgatni a piramisok építése során? Holland fizikusok egy új választ fogalmaztak meg. Szerintük elegendő volt, ha az építészek megfelelő módon használták a vizet.

A Dániel Bonn professzor által vezetett csapul megcáfolta a korábbi feltevéseket az összetett famechanizmusokról és a kifinomult vágányrendszerről, és arra a következtetésre jutott, hogy a több tonnás kőtömbökéi valószínűleg közönséges szánnal szállították. Szállításukat nagyban megkönnyítette, ha a homokos aljzatot jól benedvesítették. A kellőképpen nedves homokon ugyanis feleannyi erő kifejtése is elegendő volt a súly megmozgatásához.

hirdetés

Az Amszterdami Egyetem fizikuscsoportja és a Fundamental Research onMatter holland alapítvány szakemberei kísérletsorozatokat hajlottak végre, melyek során a homok viselkedését vizsgálták, miközben szánnal vagy sík lemezekkel vontatlak nehéz terheket. Ha a homok száraz volt. a húzás során a szán előtt nagy mennyiség gyülemlett fel, és ez nagy ellenállási vallott ki. A nedves homokon ez a hatás gyakorlatilag nem jött létre, továbbá a súrlódás is csökkent a szán és a talaj között.

A húzáshoz ezért feleannyi erő is elegendő volt. és a szán úgy csúszott a homokon, akár a havon. A nedves homok viszonylag stabil felületet képez, és a szánt húzó emberek sem süppedtek bele.

Tudósok a homokozóban

A tudósok laboratóriumi körülmények között mérték az erőt, amely az adott homokmennyiség deformálásához szükségeltetik, majdezt követően megmérték a homok keménységét és kohézióját. A kísérlet során a homok nedvességét fokozatosan növelték, és kiderült, hogy a növekvő keménységgel és kohézióval arányosan csökken a szán és a lemez mozgatásához szükséges erő. Ez. a sajátos jelenség annak köszönhető, hogy az egyes homokszemek között csepp alakú képződmények alakulnak ki. amelyeket a tudósok kapilláris hidaknak neveznek. Ezeket a hidakat szorosan egymáshoz kötik a szomszédos szemcsék. A nedves homok kohéziója kétszer akkora, mint a száraz, homoké. Ezt a hatást ösztönösen, saját tapasztalata alapján szinte mindengyermek felhasználja, amelyik homokból tortát vagy várat próbál építeni. Még ezekhez a gyerek-műalkotásokhoz is az szükséges, hogy a homok nedves legyen, különben a homoktorta szétesik.

Más szóval, a nagyobb kohézióval rendelkező nedves homoknak sokkal kevésbé változik a formája, és a szán kevesebb energiát fordít az egyenetlenség leküzdésére. A szemesés anyagok eme fizikai elemzése nemcsak a történelmi épületek vizsgálatakor, hanem a mai mechanikában és a műszaki tudományokban is s/éles körben alkalmazható.

Hátrahagyták nekünk az útmutatót

Hogy az egyiptomiak a lenyűgöző piramisok építése során a fent leírt módon jártak el, arra nemcsak az említett kísérlet eredménye és a holland fizikusok feltételezése a bizonyíték. A piramisépítők egy teljes útmutatót is hátrahagytak nekünk, csak az egyiptológusok közül sokáig senki sem vette észre. El-Bersehben. Délkelet-Egyiptomban az ismert Dzsehutihotep sírjában egy falfestmény található, amely egy férfit ábrázol, amint a homokot vizezi a szánt húzó rabszolgák előtt, akik egy óriás szobrot szállítanak. A festmény keletkezése i. e. 1900-ra tehető. Az egyiptológusok becslései alapján a szánon levő kolosszus 6 méter magas, és közel 60 tonna tömegű. Ahogy az az ábrán is látható, a szállításban összesen 172 személy vett részt. Bár a festményen látható és a tudósok által leírt módszer egyszerűnek tűnik, használatakor sok tíz, vagy akár száz ember munkáját kellett összehangolni. A legnehezebb feladata az öntözőnek volt. Ha túl sok vizet öntött a homokra, a szán belesüppedt. A kívánt eredmény - tehát a súrlódási együtthatócsökkentése - eléréséhez a vízmennyiségei nagyon pontosan el kellett találni. Egy ügyes ember megkönnyítette a többiek dolgát.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.16.

Ma Csongor napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés