Fakírok, szentek és mások

Nem mintha Keleten más lenne a helyzet. Ott ugyan az emberek annyira nem csodálkoznak azon, ha valaki felemelkedik a levegőbe – ezt is lehetségesnek tartják. Ott még nem harapózott el az a fajta természettudományos oktatás, amely dogmákat gyárt és az általunk máig megismert kevés számú törvényt véglegesnek és áthághatatlannak kiáltja ki.

Már a huszadik században az volt az igazán elfogulatlan kutatók véleménye, hogy bár Indiában is akadnak csalók és csalások szép számmal, azért a levitációs esetek között bizony vannak igaziak is.

Már csak azért is, mert már az 1930-as években készültek bizonyító erejű fényképsorozatok, még később persze filmek, levitáló „szent emberekről" és kevésbé szent fakírokról, akik minden jel szerint csakugyan felemelkedtek a levegőbe és ott lebegtek egy ideig. A fényképeket készítő európaiaknak azt is megengedték, hogy odamenjenek az illetőkhöz, és alattuk, felettük, mellettük és ahol csak akarták, keresgéljenek a levegőben láthatatlan szálakat vagy bármit, ami bizonyítaná, hogy a dolog csalás. A fotósok nem találtak semmit. Volt olyan indiai szent ember, aki négy teljes percig lebegett az európaiak fényképezőgépei előtt – nem mondhatták tehát, hogy nem maradt elegendő idejük a fényképsorozatok elkészítésére. Mellesleg ezekben az ellenőrzött kísérletekben a fakírok vagy jógik mindig egy sajátos transzállapotban voltak, sohasem repültek magasra, és szinte katatóniás merevséggel tértek vissza a földre.

Az európai vagy általában keresztény levitálók ennél sokkal magasabbra szálltak, és a repüléseik változatosak, látványosak, érdekesebbek voltak. Számos keresztény szent tudott levitálni, mint már említettük. A föntebb elsoroltakon kívül az olasz Gaspar del Bufalo is repkedett ima közben, de repült a tizenkilencedik századi spanyol arisztokrata hölgy és később apáca, Joaquina de Mas y de Vedruna. Szent János Bosco már nemcsak ima, hanem tanítás közben is felemelkedett a levegőbe, és ami még érdekesebb: ha sikerült hatnia tanítványai elméjére, akkor néhányan azok közül is vele emelkedtek!

Teresa Neumann, a híres huszadik századi bajor hölgy papi és világi szemtanúk előtt is nemegyszer levitált. De nem csak egyházi személyek, hanem mélyen vallásos hölgyek is képesek voltak felemelkedni, mint a tizenkilencedik század végi Gemma Galani. Az ugyanakkor élt flamand csodatévő, a bencés Paul apát extatikus állapotban gyakorta felröppent. Száz évvel korábban Magdalena di Canossa is levitáit, de csak a kereszt magasságáig, amelyhez imádkozott. Luguori Szent Antal az 1700-as évek első felében már 90 éves volt és alig tudott járni, mégis levitáit.

Persze nem csak katolikusok, nem csak szentek repdestek, bár valami okból ez utóbbiak gyakrabban. A dologban nyilván nagy segítséget nyújt a meditáció, az ima, vagyis az összpontosítás és az akarat. Az indiai eredetű meditáció révén is lehet levitálni – legalábbis ezt állítják a TM (transcendentális meditáció) hívei, és ezt bizonyos európai és amerikai iskolákban tanítják is. Nem könnyű a dolog, bizonyosan. Mindenesetre időről időre találkozunk olyan fényképekkel, amelyeken csoportos levitáció látható. A fotók gyanúsak – mindig ülő helyzetben („törökülésben" vagy lótuszülésben) láthatók rajtuk az illetők, a hajuk repked vagy felfelé áll, ami arra utal, hogy adott jelszóra felugrottak, és csak egy kicsit távolodtak el a talajtól, majd nyilván visszaestek. Ez nem igazi levitáció. Ha igazit tudnának bemutatni ezek a meditálok, akkor azt nyilvánossá tennék, és mindenki számára igen meggyőző lenne ez a meditáció újabb hasznáról, előnyéről szóló bizonyíték.

A rengeteg régi és ma már persze ellenőrizhetetlen levitáció között akadtak igen nevezetesek, akár régiek, akár újabbak. Bizony 1242-ben Canterburyben még maga az érsek, Szent Edmund is levitáit. 1933-ban N. E Damascolluf Varsóban, egy egész tömeg szeme láttára emelkedett fel. William Eglinton, világhírű médium 1862-ben Kalkuttában repült. Az afrikai Togóban 1975 májusában Nana Owuku levitáit, és az egész eseményt filmre is vették.