hirdetés

Partnereink

Fakírok, szentek és mások

hirdetés

Fakírok, szentek és mások

Nem mintha Keleten más lenne a helyzet. Ott ugyan az emberek annyira nem csodálkoznak azon, ha valaki felemelkedik a levegőbe – ezt is lehetségesnek tartják. Ott még nem harapózott el az a fajta természettudományos oktatás, amely dogmákat gyárt és az általunk máig megismert kevés számú törvényt véglegesnek és áthághatatlannak kiáltja ki.

Már a huszadik században az volt az igazán elfogulatlan kutatók véleménye, hogy bár Indiában is akadnak csalók és csalások szép számmal, azért a levitációs esetek között bizony vannak igaziak is.

hirdetés

Már csak azért is, mert már az 1930-as években készültek bizonyító erejű fényképsorozatok, még később persze filmek, levitáló „szent emberekről" és kevésbé szent fakírokról, akik minden jel szerint csakugyan felemelkedtek a levegőbe és ott lebegtek egy ideig. A fényképeket készítő európaiaknak azt is megengedték, hogy odamenjenek az illetőkhöz, és alattuk, felettük, mellettük és ahol csak akarták, keresgéljenek a levegőben láthatatlan szálakat vagy bármit, ami bizonyítaná, hogy a dolog csalás. A fotósok nem találtak semmit. Volt olyan indiai szent ember, aki négy teljes percig lebegett az európaiak fényképezőgépei előtt – nem mondhatták tehát, hogy nem maradt elegendő idejük a fényképsorozatok elkészítésére. Mellesleg ezekben az ellenőrzött kísérletekben a fakírok vagy jógik mindig egy sajátos transzállapotban voltak, sohasem repültek magasra, és szinte katatóniás merevséggel tértek vissza a földre.

Az európai vagy általában keresztény levitálók ennél sokkal magasabbra szálltak, és a repüléseik változatosak, látványosak, érdekesebbek voltak. Számos keresztény szent tudott levitálni, mint már említettük. A föntebb elsoroltakon kívül az olasz Gaspar del Bufalo is repkedett ima közben, de repült a tizenkilencedik századi spanyol arisztokrata hölgy és később apáca, Joaquina de Mas y de Vedruna. Szent János Bosco már nemcsak ima, hanem tanítás közben is felemelkedett a levegőbe, és ami még érdekesebb: ha sikerült hatnia tanítványai elméjére, akkor néhányan azok közül is vele emelkedtek!

Teresa Neumann, a híres huszadik századi bajor hölgy papi és világi szemtanúk előtt is nemegyszer levitált. De nem csak egyházi személyek, hanem mélyen vallásos hölgyek is képesek voltak felemelkedni, mint a tizenkilencedik század végi Gemma Galani. Az ugyanakkor élt flamand csodatévő, a bencés Paul apát extatikus állapotban gyakorta felröppent. Száz évvel korábban Magdalena di Canossa is levitáit, de csak a kereszt magasságáig, amelyhez imádkozott. Luguori Szent Antal az 1700-as évek első felében már 90 éves volt és alig tudott járni, mégis levitáit.

Persze nem csak katolikusok, nem csak szentek repdestek, bár valami okból ez utóbbiak gyakrabban. A dologban nyilván nagy segítséget nyújt a meditáció, az ima, vagyis az összpontosítás és az akarat. Az indiai eredetű meditáció révén is lehet levitálni – legalábbis ezt állítják a TM (transcendentális meditáció) hívei, és ezt bizonyos európai és amerikai iskolákban tanítják is. Nem könnyű a dolog, bizonyosan. Mindenesetre időről időre találkozunk olyan fényképekkel, amelyeken csoportos levitáció látható. A fotók gyanúsak – mindig ülő helyzetben („törökülésben" vagy lótuszülésben) láthatók rajtuk az illetők, a hajuk repked vagy felfelé áll, ami arra utal, hogy adott jelszóra felugrottak, és csak egy kicsit távolodtak el a talajtól, majd nyilván visszaestek. Ez nem igazi levitáció. Ha igazit tudnának bemutatni ezek a meditálok, akkor azt nyilvánossá tennék, és mindenki számára igen meggyőző lenne ez a meditáció újabb hasznáról, előnyéről szóló bizonyíték.

A rengeteg régi és ma már persze ellenőrizhetetlen levitáció között akadtak igen nevezetesek, akár régiek, akár újabbak. Bizony 1242-ben Canterburyben még maga az érsek, Szent Edmund is levitáit. 1933-ban N. E Damascolluf Varsóban, egy egész tömeg szeme láttára emelkedett fel. William Eglinton, világhírű médium 1862-ben Kalkuttában repült. Az afrikai Togóban 1975 májusában Nana Owuku levitáit, és az egész eseményt filmre is vették.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 12.24.

Ma Ádám, Éva napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés