hirdetés

Partnereink

Mágiák titkai - A nekromantia

hirdetés

Mágiák titkai - A nekromantia

A halottidézés a mágia legrégibb műveletei közé tartozik. Szertartásai már az ókorban ismeretesek voltak. Európában előszőr Agrippa foglalta egységes formába a halál utáni állapotra vonatkozó ismeretket.

Agrippa szerint „a pogány filozófusok is hisznek a túlvilági igazságszolgéltatásban s azt Adrasteának nevezik, azaz isteni törvények hatalmának, melynél fogva jövendő időkben mindenkinek a szerint mérnek, ahogyan korábbi életben cselekedett, úgy hogy, aki előz életében igazságtalanul uralkodott, a másikban rabszolgaság állapotába kerül. Aki kezét vérrel mocskolta be, ugyan ezt a megtorlást kell elszenvednie, és aki állati életmódot folytatott, állati testbe fog születni és abba lesz bezárva. Amilyenek az emberek erkölcsi szokásai ebben az életben, ugyan olyan hajlamokat követnek többnyire a másvilágon is. Amit egykor az életükben tette, azt megőrzik emlékezetükben és pedig annál erősebben, mivel az élet különböző intézményei, táplálékról való gondoskodás kényszere, az utódok, az üzlet és a szórakozás, úgy mint a sűrű test korlátai, elesnek. Most ezek a fantazmák annál hevesebben rohanják meg, aszerint, hogy az ilyen lélekben az isteni szikra többé, vagy kevésbé van elhomályosulva, vagy teljesen kialudva, amihez még gonosz démonok rémképei és káprázatai is járulnak. Úgy, hogy a lélek egyszer a vágytól valami képzelt jó után, amiben élete során része volt, szenved, anélkül, hogy ezt elérhetné, majd meg azt hiszi, hogy vágyainak tárgyát már eléri s ekkor a démonok még nyersebb kínok felé ragadjál el.

hirdetés

Így a költőknél például Tantalus nem tudott enni, Sardanapal nem tudott ölelni, míg Midas király aranyat megragadni, Sisiphus a szikláját felrögzíteni. A régiek ezeket a lelkeket lemuroknak nevezték el. Legkegyetlenebbül azonban a harag indulatai mozgatják az ilyen lelkeket, gyűlöletük miatt, vagy valami képzelt bajért, amely őket feneketlen rosszindulatra ösztönzi és a legnagyobb ijedelmüket okozza.”

Világos, hogy Agrippa felismerte a lelkek asztráltestben való továbblépésének lehetőségét. A hermetikus mágia tanításai szerint csak azokat a szerencsétlen lelkeket lehet megidézni, akik még asztráltestükben lárvaként tengetik nyomorúságos árnyéletüket. Ezeknek a lelkeknek tápláléka a frissen ontott vér gőze, méz és különféle szimpatikus anyagokból előállított gáznemű anyagok, füstölők. A szellem az áldozatul hozott ingredienciák párájában jelenik meg az idézési szertartás során.

Előírás szerint össze kell gyűjteni az elhunyt ruhadarabjait, kedvenc tárgyait, irományait. Fényképét két gyertya közé állítjuk az oltárra s vele szemközt egy széken elhelyezkedve, füstölőt gyújtunk, majd lelki szemünk előtt felidézzük arcát, alakját s hangosan hívjuk, szólítjuk őt. Az idézést több napon át megismételjük, míg a szerint az állapot szerint, amelyben van, előbb, vagy utóbb meg nm jelenik. A fantazmának, vagy a halott asztráltestének világosan felismerhető körvonalakat kell nyernie az oltári füstölő párájában.  Egy idő után hallani fogjuk a hangját, érezni fogjuk a jelenlétét s idegrendszerünk titkos kapcsolótábláján keresztük érintkezni tudunk vele. A halottal való érintkezést teljesen rendszeressé lehet tenni s így annak a félelmessége megszűnik, mint ahogy az atlanti polgár szabadon érintkezett elődeivel és az asztrálvilág lényeivel.

Kép: darthigormortis.deviantart.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés