hirdetés

Partnereink

Reinkarnáció – Te is részese vagy?

hirdetés

Reinkarnáció – Te is részese vagy?

Napjaink egyik legmisztikusabb talánya a lélekvándorlás: mi történik a lélekkel a halál után? Megszűnik létezni, a mennybe megy, vagy új testbe költözik és újjászületik? Sokan és sokfélét gondolnak erről, ám végső bizonyíték a lélekvándorlás létezésére még nincs.

Ha te azok közé tartozol, akik szerint a lélek tovább vándorol a halált követően, és reinkarnálódik, bizonyára kíváncsi vagy, ki lehettél előző életedben. Az erről árulkodó jelek pedig tálcán kínálják magukat körülötted, csupán akarnod kell észrevenni őket. Ilyen a következő öt dolog is.

hirdetés

Ismerős helyek, dallamok, nevek

Van úgy, hogy az ember csak utazik a buszon, és lát egy másik embert, vagy bemutatják valakinek, és azt érzi, már találkoztak. A korábbi életükben talán valóban ismerték egymást. Ugyanígy egy dallam is, amiről tudni, hogy ismeretlen, mégis ismerősen cseng, árulkodó lehet, valamint az olyan helyek, ahol a „mintha jártam volna már itt” érzése tör elő.

Déjà vu

Gyakorisága változó, van, akinél sokszor előfordul, másnál szinte sohasem, hogy olyan érzése támad, egy bizonyos helyzetet, beszélgetést, pillanatot már átélt. Hátborzongató érzés, és lehet a nyoma egy előző életből hozott emléknek is.

Fóbiák, félelmek

Ha valaki megmagyarázhatatlan módon retteg a mély víztől, a magasságtól, a bezártságtól, a kutyáktól vagy mástól, akkor lehetséges, hogy előző életében érte valamiféle trauma az adott dolog kapcsán.

Különös álmok

Egy régi ház, egy utca, egy templom, kolostor, iskola, bármilyen épület vagy akár szabad ég alatti hely, mint ahogyan a szinte megfoghatóan emberi és valóságos, de az éber világban ismeretlen személyek az álomban az előző inkarnációból mélyen a tudatban maradt foszlányok is lehetnek.

Vonzalom más tájak, kultúrák iránt

Aki nagy érdeklődést mutat egy másik, idegen kultúra iránt, vagy a térképet nézegetve rábukkan egy település nevére, és késztetést érez, hogy ellátogasson oda, annak az előző életbeli lakhelye, nemzetisége derülhet ki ebből a vonzalmából.

 

Érdekességek a reinkarnációról

A lélekvándorlás (más szóval reinkarnáció) elsősorban teozófiai és antropozófiai szellemi irányzatokra jellemző antropológiai nézet, amely szerint az ember (más nézet szerint: általában az élőlények) lelke haláluk után bizonyos idő elteltével új emberi (más nézet szerint: emberi vagy állati) testben ismételten megszületik. Egyes keleti vallások szerint az újjászületések sorozata, a szanszára mindaddig folytatódik, amíg az egyre tökéletesebb életek során az egyén meg nem szabadul a karmájától, és el nem éri a nirvána állapotát.

 

Bizonyos természeti népeknek is vannak a szakirodalomban reinkarnáció néven említett hiedelmeik, ezeknek sok olyan sajátossága lehet, amely a keleti vallásokétól eltér. Például (a reinkarnációban való hit meglététől vagy hiányától függetlenül) a természeti népek – igencsak változatos – hiedelemvilágának nem feltétlenül része az, hogy az egyéni érdemnek kiemelt jelentősége lenne a halott további sorsának alakulásában. Az egyes csoportok elképzelései nagy változatosságot mutathatnak, még akkor is, ha rokon nyelvet beszélőkre szorítkozunk. Például míg a réz eszkimóknál és a karibu eszkimóknál reinkarnáció jellegű elképzelésekkel találkozhatunk, addig más eszkimó csoportok szerint a halál után egy másik világban folytatott lét következik. Az éles szembeállítást finomítja az, hogy sok eszkimó kultúrában az embernek több lelket tulajdonítanak.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés