hirdetés

Partnereink

Valóban létezik szellemi gyógyítás?

hirdetés

Valóban létezik szellemi gyógyítás?

Napjainkban, ha azt mondjuk, hogy gyógyítás, akkor először mindenkinek az orvosok és különböző gyógyszerek ugranak be elsőre. Sajnos nem véletlenül, hiszen bármi gondunk is legyen, azonnal orvoshoz fordulunk és többnyire ilyen-olyan gyógyszerektől várjuk a megoldást. Fontos azonban tudni, hogy a gyógyulásra sok esetben más utat is választhatunk. Bemutatjuk tehát a szellemi gyógyítást!

Miről is van szó? Honnan ered?

hirdetés

Az ilyen fajta gyógyítás eredete az idők homályába vész. Valószínűleg azóta ismeri az emberiség, amióta tudja, hogy a gyógyuláshoz sokszor nem elég az emberi erő, hanem sokkal több és magasabb szintű energia szükséges hozzá. Szinte minden vallásos rendszer ismeri ezt, s legtöbbször a papok feladata volt az égi erő közvetítése betegek számára. Mivel ma rendkívül sokan foglalkoznak eszköztelen gyógyítással, érdemes tisztában lenni a szellemi gyógyítás alapkövetelményeivel.

A szellemi gyógyításra vállalkozó személy az emberi sík feletti tartományból közvetít erőt a betegnek. Ez egyrészt azt jelenti, hogy neki kapcsolatban kell lennie azzal a síkkal (vagy gyógyító szellemlényekkel), ahonnan azt az erőt közvetíteni akarja. Másrészt az ember felett rendkívül sok sík van még, ezért nagyon nem mindegy, hogy honnan meríti a gyógyító azt az erőt. Harmadrészt azt is jelenti, hogy a gyógyítónak lelkileg és szellemileg olyan tisztának és emelkedettnek kell lennie, hogy képes legyen tisztán, torzításmentesen közvetíteni az adott energiát.”- írja Szabó Judit Az ezotéria kézikönyve című művében

A szellemi gyógyításhoz tehát számos dolognak a helyén kell lennie. A legfontosabb pedig a gyógyító személye, hiszen, ha ő nem képes a megvalósításra, akkor egész biztosan nem lesz sikeres a szellemi gyógyítás. Ahogyan Szabó Judit is rávilágított, ez nem fog bárkinek sikerülni, csak olyan személynek, aki valóban képes torzításmentesen átadni és elérni a szellemi erőket.

Milyen az igazi szellemi gyógyító?

„Ennek megfelelően tehát tiszta, szellemi gyógyítóvá nem máról holnapra lesz valaki, hanem hosszú évek alatt, hiszen első lépésben saját magát kell emelkedettebb szellemi szintre hoznia. Ez legalább 8-10 év kemény önismereti munkálkodás. Továbbá: egy technika elsajátítása senkit nem tesz gyógyítóvá. De még a tanfolyamot záró „beavatás" sem. Az alap a szellemi fejlettség, ha ez megvan, akkor a technika másodlagos kérdés. A másik alap a tiszta, segítő szándék. Csak az próbálkozzon gyógyítással, aki erre elhivatottságot érez. A másik ember életébe való beavatkozásnak ugyanis erős karmikus következményei vannak. Ha valaki tudatlanságból olyan változást idéz elő a másik ember sorsában, életében, aminek káros hatásai vannak, akkor viselnie kell ennek következményeit. Sajnálatos módon az utóbbi tíz évben az ezoterikus materializmus és más szellemieket nélkülöző irányzat olyan szlogeneket vitt be a keresők köztudatába, amelyek ugyan jól hangzanak, de a valósághoz nincsen közük. Ezek egyike a „Bárki, bármit megtanulhat!" lelkes illúziója. Ez elvben igaz, gyakorlatban nem egészen. Különösen az isteni (univerzális) energia átadása kapcsán szokták ezt emlegetni. E szerint az isteni energiából mindenki részesedik (hiszen máskülönben nem élnénk), ezért mindenki tudja közvetíteni. Igen, de a pontosság kedvéért: a maga szintjén.”- írja Szabó Judit

Forrás: Szabó Judit – Az ezotéria kézikönyve

Képek: mangoliget.wix.comszabadonebredok.info

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 08.11.

Ma Zsuzsanna, Tiborc napja van.

Hogyan lehetünk felelősségteljes „sharentek”?

A legbiztonságosabb tanács az lenne, hogy „ne tegyünk közzé semmilyen, a gyermekeinkkel kapcsolatos tartalmat a közösségi médiában”, ám ennek a kihívá...

  • 2020-08-08 05:41
Meddig zuhannak vajon a belvárosi ingatlanárak?

A koronavírus térhódítása egy csapásra véget vetett az évek óta tartó budapesti ingatlan-áremelkedésnek. Bár bizonyos jelei már 2019-ben is megvoltak ...

  • 2020-08-08 00:12
„Pocketdoki” - forradalmi újítás a diagnosztikában

Az INNObyte Informatikai Zrt. olyan komplex egészségügyi digitális mérőeszközt és felhőalapú applikációt fejleszt, mely segítségével lehetővé válik a ...

  • 2020-08-07 22:56
Balkán export, nem csak rezesbandákkal – koronavírus idején épít hidat a MOST

10 zenekar, 20 fesztivál, 26 fiatal menedzser, 10 kreatív városi projekt – a budapesti Hangvető vezette MOST projekt célja hidat építeni a balkáni teh...

  • 2020-08-07 20:34
Jön a Kilakoltatás - forog az új magyar film

A Kilakoltatás egy szatirikus hangvételű film, amely egy fiatal, elszánt bírósági végrehajtó (Orosz Ákos) és egy elkeseredett, kilakoltatás előtt álló...

  • 2020-08-07 18:37

hirdetés

Az első Séf Fesztivál Tihanyban debütál

Egy gasztrofesztivál, amit nem a nagy márkák, hanem a hazai alapanyagtermelők támogatnak Az első Séf Fesztivál Tihanyban debütál, és a szervezők szánd...

  • 2020-08-05 22:37
Ismét bővült a SPAR környezetbarát csomagolótermékeinek kínálata

Környezetbarát szendvicscsomagolókkal és ételtárolókkal bővült az INTERSPAR hipermarketek termékköre. Az áruházlánc folyamatosan frissíti az élelmisze...

  • 2020-08-05 21:19
Házi kedvencek mellé is ideális lehet a Sencor új állóporszívója

Egy jó vezeték nélküli állóporszívóval nagyon sok idő, pénz és energia spórolható meg. Ráadásul kényelmesebbé és egyszerűbbé teszi a takarítást. A Sen...

  • 2020-08-05 18:10
Megtartják a Bőköz Fesztivált

Megtartják az V. Bőköz Fesztivált a meghirdetett időpontban szeptember 3. és 6. között az előzetesen kiadott programmal Kémesen, Szaporcán, Tésenfán é...

  • 2020-08-05 15:49
Sharenting – szülőnek lenni a közösségi média rivaldafényében

Hogyan befolyásolhatja a gyermekeink közeli és távoli jövőjét, ha az életük minden pillanatát megosztjuk a közösségi oldalakon? Hogyan tudjuk csökkent...

  • 2020-08-04 16:34

Minden cikk

hirdetés

hirdetés