hirdetés

Partnereink

Szeretjük a mentes élelmiszereket, de keveset tudunk róluk

hirdetés

Szeretjük a mentes élelmiszereket, de keveset tudunk róluk

Ugrásszerűen nő a mentes élelmiszerek forgalma, tízből egy ember tudatosan választ ilyen termékeket. Azonban rengeteg tévhit is kapcsolódik hozzájuk, fontos lenne a tudatosság – erre hívják fel a figyelmet a szakemberek.

Egyre jobban kedveljük azokat az élelmiszereket, amelyekből hiányzik valami: egy reprezentatív hazai felmérés szerint a vásárlók 12 százaléka rendszeresen keres laktóz- vagy gluténmentes termékeket, eközben a kalóriaszegénység is fontos szempont számunkra. A mentes termékek forgalma évente 25-30 százalékkal növekszik, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a legtöbben természetesnek, egészségesebbnek vélik ezeket.

hirdetés

Sokszor hallhattuk már, hogy a mentes táplálkozás divatja mögött az egészségtudatos, de kevésbé megalapozott ismeretekkel rendelkező emberek állnak, azonban – ahogy arra egy, a közelmúltban megtartott szakmai rendezvényen rámutattak – nemcsak nekik lenne hasznos, ha többet tudnánk a mentes termékekről, hanem a gyártóknak, sőt az egészségügyi szakembereknek is.

Prof. dr. Bánáti Diána, a Debreceni Egyetem tanára, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) korábbi vezetője szerint a jövőben is a természetesnek gondolt, minél kevesebb hozzáadott vegyi anyagot tartalmazó élelmiszereket fogjuk keresni, amelyek között külön csoportot alkotnak a valószínűleg még népszerűbbé váló „mentes” termékek. „Nagyon fontosnak tartom az élelmiszerek egészségi, illetve biztonsági szempontból történő vizsgálatainak fenntartását, sőt kiterjesztését, hogy továbbra is csak biztonságos élelmiszerek kerüljenek forgalomba. Mivel a fogyasztók, de még a szakemberek tudása is fejlesztésre szorul a mentes élelmiszerek és a mentes táplálkozás kapcsán, az erre vonatkozó információkat széles körben kellene hozzáférhetővé tenni, sőt beépíteni a táplálkozással foglalkozó szakemberek és az orvosok tanulmányaiba is, mert jelenleg ez nem kap elég hangsúlyt a képzésük során. Úgy gondolom, könnyebb lenne megelőzni az életmóddal, ezen belül kiemelten a „mentes” táplálkozással kapcsolatos tévhitek kialakulását, mint megváltoztatni azokat – mondta prof. dr. Bánáti Diána.

Antal Emese dietetikus, szociológus is úgy véli, a hiányos vagy a téves tudáson alapszik az egyes élelmiszer összetevőktől való félelem: „A TÉT Platform reprezentatív kutatása szerint az emberek fele a mesterséges anyagoktól mentes élelmiszereket tartja egészségesnek, de közben azt is szeretnék, hogy sokáig eltartható legyen a termék és megérje az árát. Amíg néhány éve még csak a mesterséges anyagokat gondolták problémásnak, mostanában egyre több természetes összetevő is célkeresztbe került, mint például a laktóz, a glutén vagy éppen a cukrok. Azoknak, akik ételérzékenység vagy allergia miatt keresik a mentes termékeket, örvendetes, hogy egyre több ilyen élelmiszert találnak a boltokban, azonban a legtöbben mégis azért választják ezeket, mert egészségesebbnek vélik a hagyományos termékeknél. Vannak olyan kutatási eredmények, amelyek a mentes termékek hosszú távú fogyasztásának kockázataira mutatnak rá, ezért fontos lenne, hogy mindenki csak hiteles információk alapján, esetleg orvosi diagnózist követően alakítsa életmódját „mentesre”. Nagyon jó, ha valaki tudatosan formálja életmódját, táplálkozását egészségesebbé, de a legjobb, ha szakembertől tájékozódik erről, és nem internetes keresések alapján módosít az étrendjén.”

A szakemberek szerint a fogyasztók egyre inkább igénylik a minél kevesebb hozzáadott anyagot tartalmazó, vagy bizonyos összetevőktől mentes élelmiszereket. Választásuk mögött azonban sokféle ok állhat, például az, hogy ezeket egészségesebbnek, vagy a környezetet kevésbé terhelőnek gondolják. Az élelmiszeripar felelős gyártói már törekednek arra, hogy elkerüljék a felesleges adalékanyag használatot, és a jövőben a szakemberek képzésében nagyobb hangsúlyt kell adni az ilyen technológiákra vonatkozó ismereteknek. A mentes élelmiszerekre vonatkozó jelenlegi szabályozás megfelelő, azonban a jövőben éppen a változó igények miatt érdemes lehet felülvizsgálni azokat az új tudományos eredmények figyelembe vételével, a még nagyobb biztonság érdekében. Végül pedig jó tudni, ha valóban egészségesen szeretnénk élni, a mentes termékek esetén is ugyanaz a legfontosabb: a mértékletesség.

Forrás: TÉT Platform Egyesület

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.16.

Ma Csongor napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés