hirdetés

Partnereink

Egész sertés a szmókerben október 23-án

hirdetés

Egész sertés a szmókerben október 23-án
Barbecue rajongók és gasztronómiai érdekességek iránt érdeklődők számára egyaránt érdekes eseményt szeretnék a figyelmedbe ajánlani.
 
Az egész sertés, vagyis a Whole Hog* BBQ igazi különlegességnek számít Magyarországon, hiszen kevés magyar bbq formáció próbálkozott meg a nagyközönség előtt ezzel az igen nehéz műfajjal. A whole hog bbq elkészítése során már az előkészítés folyamata is igen körülményes, magas szaktudást igényel, a sütés pedig még ennél is izgalmasabb: az egészben hagyott sertés több mint egy napot tölt el a szmókerben, alacsony hőmérsékleten, hikori és almafa füstjén. 
 
Megéri a ráfordított idő minden percét (és izzadtságcseppjét), hiszen a gondos elkészítésnek és a szmóker füstjének köszönhetően a whole hog húsa szálaira omlik szét, az íze karakteres, enyhén fűszeres, kellemesen füstös aromát kap, emellett pedig elképesztően szaftos lesz, ami az jelenti, hogy felbontás után a húslé szinte spriccelve ömlik ki a rostok közül.
 
A Budabest Barbecue Company-ban október 23-én már 4. alkalommal készítjük el ezt a különlegességet, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket. A whole hog-ból bontás után tálakat készítünk, melyen tépett sertéshús, ropogós sertésbőr, pirított kakukkfüves tört burgonya, bacon-ös bajor káposzta és sült almás mártás lesz.
 
Ezen a napon egy barbecue témájú workshopot is tartunk az étteremben, aminek középpontjában a whole hog-hoz kötődő bbq ismeretek lesznek.  
 
Nagyon örülnénk neki, ha hírt adnál eseményünkről, hogy minél több barbecue- és gasztronómia rajongónak alkalma legyen megnézni és megkóstolni ezt az kuriózumot.

Az esemény időpontja: 2019. október 23.

 

hirdetés

Forrás: Budapest Barbeque Company

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 07.07.

Ma Apollónia napja van.

Évente több mint 2500 csecsemőt hordanak ki külföldi szülők számára az ukrán béranyák

Több száz csecsemő várakozik külföldi szüleire Ukrajnában. A babákat béranyák hozták világra, és a járvány miatt korlátozások következtében egyelőre ő...

  • 2020-07-05 18:02
Magyarország lélegeztetőgép-nagyhatalom

Huszonkét vizsgált, eltérő fejlettségű ország átlagában 26 lélegeztetőgép jut 100 ezer lakosra. A legtöbb az Egyesült Államokban: 54. De csak majdnem ...

  • 2020-07-05 15:25
Tarol a paradicsom és az eper

A fiatalabbak több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, a paradicsom és az eper a kedvenc, tarol a csirkehús, növekszik a halfogyasztás – derült ki a...

  • 2020-07-05 14:17
Így lehetünk sikeresek a koronavírus után a munkaerőpiacon

Alkalmazkodóképesség, nyitottság az új ismeretek és kiemelten a technológia világa iránt – a magyar top vállalatok 90%-a számára informatikai eszközök...

  • 2020-07-05 12:33
Fokozatosan újranyitja ügyfélszolgálati irodáit az E.ON

Július 6-ától a megfelelő biztonsági óvintézkedések mellett újranyitnak az E.ON központi személyes ügyfélszolgálati irodái.

  • 2020-07-05 10:57

hirdetés

A vevők és eladók közti növekvő szakadék miatt csökkenhetnek a lakásárak

A vásárlási szándék látványos erősödése ellenére nem születik több adásvétel, mert az eladók nem alkalmazkodtak a piaci trendhez, azaz a vásárlóerőhöz...

  • 2020-07-05 09:48
A L’Oréal bemutatja fenntarthatósági céljainak új generációját

A L'Oréal elindítja új fenntarthatósági programját „L'Oréal a jövőért” néven, amely a Csoport legújabb céljait határozza meg 2030-ig. Tekintettel a nö...

  • 2020-06-30 18:23
EP: bocsánatkérésre szólították fel a WHO vezetőjét

Bocsánatkérésre szólították fel az Egészségügyi Világszervezet vezetőjét az Európai Parlamentben tartott meghallgatáson. A bírálatok szerint a WHO gya...

  • 2020-06-30 15:02
Így előzhetjük meg a penész megjelenését nyáron!

Legtöbbször a csapadékosabb, őszi idő beköszöntével kezdünk el foglalkozni a falfelületeinket csúfító penészfoltokkal, pedig a nyári hónapokban kellen...

  • 2020-06-30 12:52
Új, környezetbarát csomagolótermékeket kínál a SPAR

Ismét bővült a SPAR környezetbarát termékeinek köre. Az áruházlánc új, élelmiszerek csomagolására és tárolására szolgáló megoldásaival a háztartásokba...

  • 2020-06-30 12:05

Minden cikk

hirdetés

hirdetés