hirdetés

Partnereink

Brassói, ahogy mi szeretjük

hirdetés

Brassói, ahogy mi szeretjük

A sok olyan étel között, amik annyira népszerűek, hogy annyiféle változatuk létezik, ahány háztartásban készülnek, a brassói előkelő helyet foglal el. Egyeseknél jó bő lével készül, másoknál szárazon, itt karaj az alapja, ott csirkehús akár. Eltérhet a fűszerezés is, a krumpli készítése is: még főtt krumplival is láttam már. Természetesen a mi kis családunknak is megvan a maga „titkos”, ezer éve bevált változata, ami számunka „az IGAZI”.

Hozzávalók:

hirdetés

  • 1.5 kg sertés rövidkaraj (pulykamellből is jó)
  • 400 g vöröshagyma
  • 100 g füstölt szalonna
  • 1 közepes db paradicsom
  • 1 közepes db tv paprika
  • 18 g
  • 5 g bors
  • 15 g fűszerpaprika
  • 10 gerezd fokhagyma
  • 3 dl víz (kb.)

Elkészítés:

  1. Vágjuk a húst kisujjnyi csíkokra. Kockázzuk fel a hagymát és a szalonnát apróra. Vágjuk nagyobb darabokra a paprikát és a paradicsomot.
  2. Öntsünk egy kevés vizet egy serpenyőbe, tegyük bele a szalonnát, fedjük le, és közepes lángon olvasszuk ki a szalonna zsírját. Ha már szép üveges, vegyük le a fedőt, hagyjuk a vizet elpárologni, a szalonnát kicsit megpirulni.
  3. Szűrőkanállal vegyük ki a szalonnát, és tegyük félre, majd a fennmaradó zsírban (ha nem elég, adjunk hozzá egy kevés olajat) pirítsuk meg a hagymát. Erre aztán jöhet a hús, azt is pirítsuk minden oldalán, körben. Ha már van egy kis színe, adjunk hozzá kevés vizet, sót, a szalonnát, a paprikát és paradicsomot, borsot, kiskanál pirospaprikát, és aki szereti, Erős Pistát. Kissé magasabb lángon hagyjuk forrni, míg az összes víz elfő, és zsírjára pirul az étel. Ekkor újra öntsük fel kevés vízzel. Ezt ismételjük meg még egyszer. Az utolsó felöntésnél már annyi vizet adjunk hozzá, amennyivel a kívánt sűrűséget, „lédússágot” elérjük. (Mi nem szeretjük túl levesesen, csak annyi szaftja van, amennyitől a krumpli, ha felszívja, finom puhává és szaftossá válik.) Ekkor adjunk hozzá egy jó adag majorannát is, majd forraljuk még pár percig.
  4. Míg a húst készítjük, vágjuk fel a krumplit 2*2 centis kockákra. Süssük ki a szokásos módon olajban (én légkeveréses sütőben szoktam inkább), majd sózzuk meg.
  5. Ha kész a krumpli, passzírozzunk a húsra 5-10 gerezd fokhagymát, ízléstől és attól függően, kinek mennyire sikerült elkerülnie az ízetlen kínai fokhagymát... Keverjük össze a krumplit és a húst, és készen is vagyunk.
  6. Tálaljuk savanyúsággal. (Részemről a savanyú uborkán kívül minden mást szentségtörésnek érzek, de kinek-kinek a saját ízlése szerint.)

Forrás: Nosalty

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés