hirdetés

Partnereink

Magyar aranyérem a Chardonnay világbajnokságon

hirdetés

Magyar aranyérem a Chardonnay világbajnokságon

Thummerer Vilmos 2019-es évjáratú Egri Chardonnay Battonage-a a legfényesebben csillogó aranyérmet hozta haza a Chardonnay világbajnokságról, Franciaországból.

A Chardonnay du Monde nemzetközi borverseny a világ legjobb Chardonnay-it ismeri el. Itt találkozik a világ borászainak színe-java, hogy összemérjék boraikat. A márciusban megrendezett megmérettetésen 36 ország 604 bortétele szerepelt. Ebben a rangos mezőnyben nyert aranyérmet egyedüli magyarként a Thummerer Pincészet Chardonnay-ja.

hirdetés

„Ez az eredmény azért is különösen értékes számunkra, mert a Chardonnay du Monde a többi nemzetközi versenytől jóval szigorúbb minőségi előírásokat támaszt, az egyik legmagasabb presztízsű díjak egyike" – mondta Thummerer Vilmos, a pincészet alapítója.

Hozzátette: nagyon boldog vagyok, hogy Magyarország nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményt ért el, hiszen kilenc éremmel a negyedik helyen végzett a rangos verseny éremtáblázatán, Franciaország, Svájc és Kanada mögött. Nagyon kellett ez az elismerés a hazai borászatnak, mert a mögöttünk álló nehéz év után ki vagyunk éhezve a sikerre. Úgy gondolom, joggal lehetünk büszkék.

Az aranyérmes Chardonnay-t Kovács Antal örökös magyar bajnok sommelier mutatja be.

Egri Chardonnay Battonage 2019, Thummerer Pincészet

Közepes intenzitású, aranysárga megjelenés. Illatában trópusi gyümölcsök és lédús szőlő paroláznak önfeledten, mindeközben elegáns tölgyes tónusok, valamint battonage-fűszerek ölelik őket körül. Kóstolva száraz, harmonikus savérzet, sűrű szövésű, krémes felszínű test, finoman melegítő alkoholérzet, összetett, aszalt gyümölcsös ízaromák, s szinte végtelen hosszúságú utóíz jellemzik.

Igazi nagy kaliberű fehérbor, amely egyben a szőlőfajta hazai tételeinek legkiemelkedőbb darabja. Fiatal, érésének elején járó Chardonnay, nagyszerű érlelési potenciállal. Ajánlott elfektetni belőle néhány kartonnal, mivel jelenlegi megnyilvánulásai egyértelműen kommunikálják, hogy az évek előrehaladtával mindig újabb és újabb arcát fogja megmutatni a hozzáértő, különleges élményekre vágyó borkedvelők számára.

13-14 °C-on fogyasztva, krémes mártással kínált hal- és fehér húsú szárnyasételekhez, gombás tésztákhoz, sertéssültekhez ajánlom kísérőként!

Forrás: Hírnév Ügynökég

Fotókredit: Thummerer Pincészet

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés