hirdetés

Partnereink

Budapesti csúcsétterem oszt ételt a rászoruló vendéglátósoknak!

hirdetés

Budapesti csúcsétterem oszt ételt a rászoruló vendéglátósoknak!

Meleg étellel támogatják a munkájukat elvesztett vendéglátósokat! Eddig ők voltak azok, akik másokat kiszolgáltak, szívből adtak, most itt az idő, hogy ezekben a nehéz időkben mások támogassák eképp a munkájukat elvesztett szakembereket. A Segítő Angyalok Alapítvány és a fővárosban több csúcséttermet is működtető KIOSK csoport közös társadalmi felelősségvállalási programja, a KIOSK Angyal eddig 4000 adag melegételre elegendő felajánlást gyűjtött össze.

Globálisan és hazánkban is a turizmusban, valamint a hozzá szorosan kapcsolódó vendéglátó szektorban dolgozók a pandémiás helyzet talán legnagyobb vesztesei. A roppant nehéz helyzetbe került munkáltatóknak és munkavállalóknak egyelőre kevés esélyük van arra, hogy számukra is hamar visszazökken minden a régi kerékvágásba. Csakhogy munka híján, a korábbi bevételeik hiányában lassan az anyagi tartalékaik végére értek. Ráadásul a vendéglátó szektor újraindulását követően várhatóan sokáig érezhetőek lesznek majd a veszteségek, így sajnos sokan nem fognak tudni visszatérni a korábbi életszínvonalukhoz. Őket próbálja meg most segíteni a KIOSK csoport és a Segítő Angyalok Alapítvány közös charity projektje, amely az érintettek mindennapjait, meleg ételhez jutásukat támogatja.

hirdetés

A KIOSK Angyal elnevezésű jótékonysági program Kamarás Adrienn, a Segítő Angyalok Alapítvány kurátora, valamint a KIOSK tulajdonosa, Hlatky-Schlichter Hubert vezetésével jött létre.

“Mi is kivéreztetve küzdünk az életben maradásért, és a lehető legtöbb munkatárs megtartásáért. A márciusi bezárásunk óta saját futárszolgálatot indítottunk, webshopot, alkalmazást fejlesztettünk. Saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy rövid idő alatt mennyire a feje tetejére állt az iparágunk” – kezdte Hlatky-Schlichter Hubert. „Tudjuk, hogy sokan elveszítették a megélhetési forrásukat, és élték fel az elmúlt két hónap alatt a megtakarításaikat. A vendéglátásban dolgozók azok, akik másokat kiszolgáltak, szívből adtak, most itt az idő, hogy mi támogassuk őket és visszaadjunk a sok boldog percből, finom falatból, amit köszönhetünk nekik. A KIOSK Angyalban egyesül az alapítvány ereje a KIOSK és a Babel csapatával, hiszen együtt főzünk és juttatjuk el a melegételeket a támogatásra szorulóknak. Mi magunk is ezeket fogyasztjuk nap mint nap, munka közben, így elsőként teszteljük a fogásokat”.

A program május 12-én, éppen a KIOSK Pest 7. születésnapjának alkalmából indult útjára. A projektdigitális felületén keresztül, a www.kioskangyal.hu oldalon bárki gyorsan és egyszerűen járulhat hozzá a misszióhoz, illetve ugyanilyen gyorsan adhatja le jelentkezését a KIOSK Pest konyhájában készülő napi melegételre. A jelentkezés regisztrációhoz kötött, az átvételi pontot az étterem biztosítja majd a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett: szabadtéren, maszkban és kesztyűben lehet átvenni a napi ételadagot. A KIOSK Angyal programjának beindítására a Segítő Angyal Alapítvány már elő is készített 4000 adag melegételre elegendő felajánlást, amivel a kilövés után azonnal el tud indulni a program. A kezdeti mennyiség biztosítása után minden támogatásra számítanak a szervezők, hogy minél több éhes vendéglátós jusson újra meleg ételhez a következő időszakban.

Forrás: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés