hirdetés

Partnereink

Egy séf mindig saját étteremről álmodik

hirdetés

Egy séf mindig saját étteremről álmodik

Széll Tamás júniusban először vesz részt zsűritagként Bocuse d’Or válogatón, miközben első saját fine dining éttermét is megnyitja.

Már csak néhány nap van hátra a Bocuse d’Or európai válogatójáig, ahol Pohner Ádám és a magyar csapat az első versenynapon, június 11-én fog szerepelni, negyedik rajtolóként. A Bocuse d’Or Europe római sajtótájékoztatóján néhány hete hivatalosan is kihirdették, hogy Torinóban Széll Tamásnak és Hamvas Zoltánnak is kiemelt szerepe lesz a zsűriben. Széll Tamás az elnöki pulpituson foglal majd helyet Enrico Crippa, a torinói versenyelnök és Carlo Cracco séf társaságában, a kóstolózsűriben pedig Hamvas Zoltán presidentként képviseli Magyarországot.

hirdetés

„Nagy megtiszteltetés Tamásnak, hogy az előző európai válogató győzteseként meghívták a zsűribe, és fontos momentum is a magyar gasztronómia számára, mert azt bizonyítja, hogy jelentős nyomot hagytunk a világ gasztronómiai térképén. Ilyen presztízsű megmérettetésen ilyen kiemelt pozícióban még nem szerepelt magyar szakember” – mondta el Széll Tamás szerepéről Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.

Széll Tamás pontosan tudja, hogy milyennek kell lennie egy Bocuse d'Or versenyételnek, hiszen kétszer is versenyzett, összességében éveket foglalkozott a Bocuse d'Orral. Rendkívüli módon leegyszerűsítve a Bocuse d'Oron olyan ételt kell főzni, ami minden zsűritagnak tetszik, most azonban – sok-sok év után – alkalma lesz megtapasztalni, hogy ez mennyire sikerül a résztvevő országok csapatainak: „Lehet, hogy az európai válogatókkal kapcsolatban is bevezetik azt a hagyományt, hogy mindig meghívják a zsűribe az előző nyertest, hiszen Lyonban ez már régóta bevett szokás.Torinóba ezért hívtak meg a nemzetközi zsűribe. Szerencsés dolog és nagyon várom, mert végre lesz lehetőségem versenykörülmények között megkóstolni a különböző csapatok ételeit. Ezidáig csak elképzelésem volt, vajon mi lehet a különbség a különböző országok tányérjai között, ezt csak képek alapján tudtam megítélni” – árulta el a verseny előtt Széll Tamás.

A nyár első hónapja nem csak a Bocuse d’Or európai válogatója miatt izgalmas időszak Széll Tamás életében. Szulló Szabinával első fine dining éttermük megnyitására is koncentrálniuk kellett: „A magyar csapat felkészítésébe nem kapcsolódtunk be olyan intenzíven. Kóstolókon természetesen részt vettünk, de a STAND megnyitásával kapcsolatban nagyon sok a teendő és a feladat. Június végétől fogadjuk az első vendégeket. Amíg mi kint leszünk Olaszországban, csapatunk többi tagja folyamatosan az éttermen dolgozik. Miután hazajövünk, két hetünk lesz a nyitás előtt. Egy séf mindig saját étteremről álmodik, és hogy ha ez sikerül, akkor beteljesül egy álom. Nekünk ezt jelenti a STAND.

Szöveg és fotó: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés