hirdetés

Partnereink

Európában egyre több kávét fogyasztanak

hirdetés

Európában egyre több kávét fogyasztanak

Van, aki sok tejjel van, aki feketén, cukor és tej nélkül és olyan is van, aki feketén, kis tejszínhabbal a tetején szereti fogyasztani. Ma van a Kávé Világnapja, ami kifejezetten ünnepnap azok számára, akik kedvelik ezt a karakteres ízű és élénkítő hatású italt.

1983 fontos esztendő a volt Japánban: bemutatták az első strapabíró Casio G-Shock DW-5000C karórát, illetve megtartották az első, a „kávézás élményét ünneplő napot”. A kezdeményezés gyorsan globálissá nőtte ki magát. A kávéházak ezen a napon világszerte akciókkal, különleges kávékkal a boltok pedig nem mindennapi ajánlatokkal várják a kávézás szerelmeseit. A kezdeményezés ugyanakkor csak 2009. szeptember 27. óta számít hivatalosan világnapnak. Ez a 11 év, csak néhány másodpercnek tűnik ahhoz képest, hogy milyen régóta szerves része a kávézás az emberiség történetének.

hirdetés

A kávészemek serkentő hatásának felfedezéséhez több legenda is fűződik. Az egyik változat szerint, Kr. e. 300-ban egy Káldi nevű etióp pásztor egyszer csak észrevette, hogy amikor a kecskéi a piros bogyókból falatoznak, akkor sokkal élénkebbé válnak. Ezt elmondta a szerzeteseknek, akik úgy döntöttek, hogy megpörkölik a szemeket és ízletes italt készítenek belőle. Egy másik elbeszélés szerint Rhazes (852-932) nevű arab orvos a kávét, amit ő „quawa-nak” hívott, élénkítő orvosságként használta pácienseinek gyógyítására. Korabeli feljegyzések szerint a kávét először a XV. században, Jemenben fogyasztották szufi szerzetesek annak élénkítő hatása miatt. Innen indulhatott világhódító útjára, ugyanis a XVI. században már Szíria és Egyiptom lakói is ismerték. A kávé, vagyis a „fekete leves” fogyasztása Magyarországon a török étkezés elmaradhatatlan szokásaként került bele a köztudatba a XVI. században.

A világ kávéfogyasztása évről-évre nő. A Nemzetközi Kávé Szervezet (ICO) összesítése szerint 2016 és 2020 között 2,1 százalékkal több kávé fogyott a Földön és ez az érték idén várhatóan eléri a 168,4 ezer zsákot. Ez félelmetes mennyiség, ha azt vesszük, hogy egy zsák 60 kg kávészemet tartalmaz. A legnagyobb fogyasztónak Európa számít, amely idén 56,3 ezer zsáknyi kávét fog elkortyolni ebben az esztendőben az előrejelzések szerint.

A Worldatlas.com összesítése szerint a világ első 10 legnagyobb kávéfogyasztó országa közül 9 európai. Első számú csúcstartónak Finnország tekinthető, ahol egy lakosra vetítve évente 12 kilogrammnyi kávé jut. A második legnagyobb fogyasztónak ezen a téren Norvégia (9,8 kg) számít, őt pedig Izland (8,9 kg) követi. Mi magyarok nem vagyunk ott a jelentős kávéfogyasztó nemzetek között az évi 2,-2,5 kilogramm/fő értékkel, de fontos trend idehaza, hogy egyre többen cserélik az otthoni kotyogót valamilyen minőségi kávéfőzőre.

A Sencor ennek fényében idén novemberben bevezeti a magyar piacon a SES 9200CH típusú csúcskategóriás automata kávéfőzőjét. Ez a kávéfőző fontos előrelépés a korábbi modellekhez képest, hiszen immáron lehetőség lesz rajta beállítani az elkészíteni kívánt kávé erősségét. Mindamellett a készülék színes érintőpanelje még könnyebbé teszi a kávéválasztást. Korábbi előnyös tulajdonságait, így például a szuper keskeny (18 cm) kialakítást biztosan megőrzi a Sencor újdonsága.

Forrás: One on One Kommunikáció, Sencor

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés