hirdetés

Partnereink

Rétes, pite, torta

hirdetés

Rétes, pite, torta

A hagyományosan édes, gyümölcsös sütiket elkészítheted sósán is, gazdagon megtöltve. Így felveszik a versenyt az egytálételekkel, csakhogy azoknál sokkal dekoratívabbak. Éppen ezért számíthatsz rájuk remek vendégváró fogásként.

Paradicsomos kelbimbópite

hirdetés

Szükségünk lesz a megvalósításához 4O dkg lisztre, 2O dkg vajra, fél kiskanál sóra, őrölt borsra, főtt tojásra, 2 dl tejfölre, 5O dkg kelbimbó is kelleni fog, 1O dkg aszalt paradicsomra is szükség lesz és végül rozmaringág is kelleni fog.

 A lisztből és az apróra vágott hideg vajból a sóval és kevés hideg vízzel, gyors mozdulatokkal gyúrj tésztát és tedd hűtőbe. A kelbimbót sós vízben főzd puhára, csepegtesd le. Az aszalt paradicsomot vágd össze kisebb darabokra. A pihentetett tésztát nyújtsd ki kerek lappá, és simítsd a formába. Fektess rá sütőpapírt, és arra szórj szárazbabot, majd a vakon sütéshez tedd 180°C-os sütőbe 18 percre. A tojásokat enyhén verd fel, add hozzá a tejfölt, sózd, borsozd. Ha kihűlt a tészta, terítsd el rajta a kelbimbót, a paradicsomot és az apróra vágott rozmaringlevélkéket, majd öntsd rá a tojásos tejfölt. Előmelegített, 200°C-os sütőben 18-20 perc alatt elkészül.

Köménymagos káposztatorta

Hozzávalók: 5O dkg savanyú káposzta, 5O dkg darált pulykacomb, 2O dkg köles, 1 fej vöröshagyma, két evőkanál olaj, 3O dkg szeletelt bacon, 5 dl tejföl, 2 tojás, 1-1 kiskanál köménymag őrölt kömény és borsikafű, fél kiskanál majoránna, só bors.

 A kölest sós vízben főzd puhára, csepegtesd le. Az apróra vágott hagymát párold meg az olajon, tedd bele a darált húst, kevergetve kicsit pirítsd le, ízesítsd az őrölt köménnyel, a borsikafüvel, a majoránnával, sózd, borsozd és párold puhára. Ha szükséges, közben kevés vizet önts alá. A káposztát kóstold meg, ha túl sós és savanyú, enyhén mosd át és facsard ki. Egy kerek kapcsos tortaformát bélelj ki a baconszeletekkel. Terítsd az aljára a kölest, aztán a káposzta felét, erre jöhet a húsos ragu, majd a káposzta másik fele, végül a többi köles. A tojásokat verd fel, keverd a tejföllel és öntsd a tortára. Ütögesd a formát az asztalhoz, hogy ne maradjon benne buborék. Szórd rá a köménymagot és tedd 200°C-os sütőbe 40-45 percre, hogy az ízek jól összesüljenek.

Gombás, brokkolis rétes sonkával

Hozzávalók: egy csomag réteslap, 5O dkg gomba, 5O dkg brokkoli, egy fej vöröshagyma, egy evőkanál liszt, 2O dkg sonka, csokor petrezselyemzöld, 1O plusz 5 dkg vaj, frissen őrölt bors, só, 2-3 evőkanál tejföl.

Párold meg a finomra vágott hagymát és a felszeletelt gombát 10 dkg vajon. Ízlés szerint sózd, borsozd. Szórd meg a liszttel, keverd el. Add hozzá az apróra vágott petrezselymet is. A brokkolit szedd rózsáira, főzd puhára enyhén sós vízben, aztán csepegtesd le. A sonkát vágd vékony csíkokra. A többi vajat olvaszd meg, és kend be vele egyenként a konyharuhára fektetett, egymásra helyezett réteslapokat. A tészta szélére egy csíkban kanalazd a gombát, szórd rá a sonkát és a brokkolit. A konyharuha segítségével óvatosan csavard fel a rétest. Fektesd sütőlapra, kend meg a tetejét tejföllel és tedd 200 C-os sütőbe, 15-17 perc alatt szépen megpirul a teteje. Kínálj a réteshez szerecsendióval és gyömbérrel fűszerezett, tejfölös sütőtökpürét.

Forrás: receptneked.hu

Képek: anikoooreceptek.blogspot.ro és mindmegette.hu

 

 

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés