hirdetés

Partnereink

Könyv az Asperger szindrómáról

hirdetés

Könyv az Asperger szindrómáról

A könyvek meglehetősen értékesek az emberiség, illetve természetesen az utókor számára. Érdemes gondolnunk arra is, hogy nem véletlenül lettek megírva azok a könyvek, sőt legtöbbször meglehetősen sokat tanulhatunk a mások által leírtakból.

Nagyon sokszor még az interneten sem tudunk találni olyan forrásokat, amelyek számunkra értékesek lehetnek, pedig hát a neten a minden megtalálható. Igen ám, de nagyon sokszor ez a hátránya, hiszen bárki szerkeszthet weboldalt és lényegében állíthatja magáról, hogy szakértő abban a bizonyos témában. Ellentétben egy könyvvel, amely megannyi szűrőn kell, átmenjen, amire eljut addig, hogy kiadják. Számunkra fontos, tájékoztató jellegű információk érdekében tehát érdemesebb olykor olvasni könyvet. Például a gyerekek a szülők szeme fénye és egészen biztos vagyok benne, hogy a kezdő szülők szeretnének értékes információkra szert tenni. Ebben a témában pedig tudok is ajánlani egy nagyszerű könyvet, amely úgy ismerteti meg az olvasókat, az asperger szindrómával, hogy az meglehetősen olvasmányos, valamint megtörtént történeteteket is megismerhetünk.

hirdetés

A könyv szerzője Tony Attwood, a könyv címe pedig Különös gyerekek, kalauz az asperger szindrómáról szülőknek és nevelőknek. A könyv hátoldalán az alábbi szövegrész található: „Olyan különös ez a gyerek! Közömbös az iránt, amiért a többség lelkesedik, hidegen hagyják a korosztályát jellemző hobbik, ugyanakkor elsöprő lelkesedéssel merül el a saját fura kedvtelésében. Sehogy sem érti, hogy miért kell udvariasnak lenni olyasvalakivel is, akit nem kedvel, miért nem mondhatunk ki mindent úgy, ahogy azt érezzük. Ez a különös magának való gyerek, akkor is tanácstalanul áll, amikor családtagjai azt mondják, hogy ő is kimutathatná az irántuk érzett szeretetét. Egyszerűen nem érti, hogy mit kívánnak tőle. Egy szó, mint száz, nem könnyű vele, holott bizonyos dolgokban nagyon tehetséges is lehet. A jellemzők sokszor arra utalnak, hogy a gyermek (nagyobb részt fiúk) az asperger szindróma tünetegyüttesét mutatja. Az első leírójáról elnevezett viselkedési zavar lényege tehát az, hogy az érintett gyermek közönyösnek, tapintatlannak, érzelemmentesnek tűnik, mivel azt a viselkedést, reagálási módot és empátiát, melyet kortársai szinte észrevétlenül sajátítanak el, neki speciális tréninggel, tanulással kell begyakorolnia. Szüksége van tehát a szülő és a pedagógus megértő támogatására, segítségére, annak érdekében, hogy egyre sikeresebb legyen társas kapcsolataiban. A könyvben a téma egyik legismertebb szakértője adja közre ez irányú tapasztalatait.”

Bízom benne, hogy ez már meghozta a kedvet az érdeklődők számára, viszont szeretnék egy kis ízelítőt adni, hogy milyen történetek olvasása által lehet még többet megtudni a témában. Részlet a könyvből: „Amikor a postás megérkezett a levelekkel a 20-as számhoz, a csöngetésre egy kislány jött ki. A család nemrégiben költözött ide és a postás az új lakók felől szeretett volna érdeklődni. Mielőtt azonban jó reggel köszönhetett volna a kislány megszólalt: Szereted a Deltic-et? A szokatlan kérdéstől megzavarodva a postás azon tűnődött, hogy a Deltic vajon egy új csokoládé lehet-e vagy egy tévéműsor szereplője. Mielőtt azonban válaszolhatott volna a lány magyarázattal szolgált: Ezek a legerősebb Diesel vonatok. A King’s Cross pályaudvarról 2.30-kor induló vonat egy Deltic. 27 fényképem van a Deltic-ekről. A postás számára legalább a beszélgetésük témája tisztázódott, dehogy éppen abban a pillanatban miért kerültek szóba azok a vonatok, az nem volt világos számára. A lány pedig folytatta a titokzatos vonatok részletekbe menő leírását. Egyáltalán nem foglalkoztatta, hogy a postást érdeklik-e ezek a vonatok és figyelmen kívül hagyta azokat az udvarias jelzéseket is, amelyekkel a másik arra igyekezett utalni, folytatnia kell az útját…”

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés