Barbara Killinger: Munkamániások

Reméli Barbara Killinger, hogy azok a munkamániások, akik ezt a könyvet elolvassak, meghallják az üzenetet, és az egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életet választják. Azok pedig, akik már elvesztették érzelmeiket, erőt gyűjtenek, és szakmai segítséghez fordulnak, mielőtt még túl késő volna. Igenis, le lehet győzni ezt az alattomos szenvedélyt, és eredményes, de mégis értelmes és érzelemdús életet lehet élni.

Mint a munkamánia viszonylag új tudományágának egyik legelső képviselője, közel két évtizeddel ezelőtt meglehetősen nagy vonalakban a szerző már leírta, hogyan látja a jelenséget elméleti megközelítésben. Később a Kiegyensúlyozás lépései: érzelmek újrafelfedezése című munkájában már a terápia kialakított technikáját ismertette, hogy megossza azokkal, akik ebben, az életüket gyökerestül felforgató káros szenvedélyben szenvednek. Killinger tudja, hogy kliensei igen rossz viszonyban vannak saját érzelmeikkel, némelyikük alig, vagy egyáltalán nem használja az érzelem nyelvét. Nehezen tudják bölcsen kiegyensúlyozni azt az erős negatív gondolkodási funkciót, amelyet a munkával kapcsolatos megszállottságuk alakított ki. Akkoriban nem értette még meg, milyen hosszú és fáradságos út áll majd a legtöbb munkamániás páciens előtt, hogy ne csak újrateremtsék érzelmi funkciójukat, hanem hogy magukévá tegyék az egyik legbensőbb értéket, azt, hogy az embertársak és az érzelmi kapcsolatok igenis számítanak, mi több, minden másnál fontosabbak.

Klinikai tapasztalata most sokkal kiforrottabb, és a gyakorlat megtanította arra is, mennyire fontos a munkamániások számára, hogy tudatosodjék bennük: megszállottságuk megzavarta pszichés jelenségeik dinamikáját. Megszállott-kényszeres viselkedésük, a tökéletességre való törekvésük és énközpontúságuk mind-mind együtt hozzák létre azt a súlyos személyiségváltozást, amely jellemüket befolyásolja. Megfelelő önismeret és belátás híján ezek az intelligens, ám többnyire naiv emberek határozottan törnek előre megjósolhatóan pusztító pályájukon, követve megszállottságukat. Most már – sokkal határozottabban, mint valaha - habozás nélkül figyelmezteti klienseit, hogy folyamatosan növekvő nárcizmusukkal vívott csatájuk egyre nehezebb, beláthatatlan küzdelmekkel jár majd számukra. A szerző pácienseinek történetei klasszikusak és szokványosak: egyszerűen azért, mert a munkamániás kliens szinte mindig ugyanazt a növekvő szorongást, bűntudatot, kimerültséget, érzelmi ürességet mutatja, amely az összeomlás legfontosabb jele.

Hogyan is fejlődik ki ez a szomorú (kór)történet, és miért válik olyan gyakori problémává a munkamánia? A szerző úgy véli, egyértelmű a kapcsolat a munkamániások számának növekedése és mai posztmodern társadalom jellege között. Ez az összefüggés igen fontos, mert - bár mindezt kevéssé realizáljuk - mind tudatos, mind nem tudatos szinten naponta érnek bennünket különféle morális és kulturális ingerek, melyeket óhatatlanul átveszünk, befogadunk. Napjainkban állandóan mozgásban lévő, széttöredezett világ hálóz be minket, ahol kevés a próféta, és rövidlátó „gyakorlati szakemberek" uralkodnak, ahol változást kezdeményezni egyszerűen csak a változás kedvéért is lehet, ami aztán átmenetileg kielégít bennünket, egészen a következő áhított „újdonság"-ig. Ebben az anyagias, fogyasztói társadalomban, ahol csak a felületes eszmények és értékek érvényesülnek, a munkamánia mozgatója és bátorítója a mohóság lett.

Ennek következményeképpen a korrupciós botrányok, a vezetés rossz döntései, a könyvelési csalások, bennfentes részvénytranzakciók, plagizálások száma egyre csak növekszik. Manapság a hírnév kultusza, amelyet a hirdetések, a média példátlan befolyása hozott létre, rendszerint védelmet nyújt azok számára, akik bűncselekmények elkövetésére csábulnak. Világosan látszik, hogy az üzleti érdekek túl gyakran győzedelmeskednek az önmagunkra, családunkra és tágabb közösségünkre vonatkozó személyes felelősség felett.