hirdetés

Partnereink

Mesekönyvet írt Farkasházi Réka

hirdetés

Mesekönyvet írt Farkasházi Réka

Azt hiszem, már régóta titkos vágyam volt, hogy meséket írjak. Anyukaként évek óta meséltem a gyerekeimnek, többnyire könyvből, de nagyon gyakran fejből is, történeteket rögtönözve.

A gyerekek imádják az olyan kalandokat, amelyek akár róluk is szólhatnának, vagy amelyek egészen egyszerűen az élet dolgait veszik sorra, ez segít nekik feldolgozni a mindennapok történéseit. Én is imádom a tündérmeséket, a hercegnőket, a lovagokat, de az én fantáziámban először egy olyan könyv körvonalazódott, amelyikben minden történetben felfedezhetünk ismerős helyzeteket, érzéseket, gondolatokat” – mondja Farkasházi Réka.

hirdetés

A háromgyermekes színésznő-énekesnő édesanya nem nagyon unatkozik mostanában, hiszen zenekarával, a kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl formációval rengeteg helyre hívják őket koncertezni, így szinte minden hétvégére jut néhány program. Természetesen a könyv nem maradhatott dalok nélkül, így a Helikon Kiadó gondozásában megjelent Életmesék című album a 12 mese mellett 13 vadonatúj dalt is tartalmaz a Tintanyúl-rajongók nagy örömére.

„Minden dalunk úgy készül, hogy ne csak a gyerekek élvezzék, de a család is szeresse hallgatni. A legjobb visszajelzés a szülőktől, hogy egyszer csak azt veszik észre, hogy már gyerek nélkül is Tintanyúl-dalokat dúdolnak. Ezen az albumunkon ismét lesz néhány nagyon szerethető dal, nehéz is lenne kedvencet kiemelni, de például a szülinapos dalok, a ’Telik a múlik’, és a ’Homokvár’, a gyerekszáj-mondások alapján készült ’Gödör az ég’ vagy a kupiról szóló ’Szanaszét’ egészen biztosan első hallásra kedvenc lesz. A dalok ihlették a meséket is: füzetbe jegyzeteltem a történeteket, gondolatokat, ahogy eszembe jutottak és írtam, amikor csak időt tudtam rá szakítani. Sokszor éjszaka, sokszor valahol várakozás közben, de még a nyaraláson is. Színészként is megfigyelésekből építkezem, így volt a meséknél is: így sok-sok családtag, közeli és távoli barát magára ismerhet, akár egy-egy mozzanatban is. Nagyon élveztem, ahogy a papíron életre keltek a történetek, és mindez még nagyobb csoda lett, amikor elkészültek Szimonidész Hajnalka csodálatos illusztrációi.”

A gyönyörű kivitelű, CD-mellékletes könyv egy igazi meglepetést is tartalmaz: a 12.mese egy kis segítség azoknak a szülőknek, akiknek nehezebben megy a saját mese „alakítása”. Réka már tesztelte a meséket családi körben, de izgatottan várja az olvasói visszajelzéseket is. A november első napjaiban a boltokba kerülő kötet már az előjegyzések során az előkelő 9. helyre emelkedett a Bookline listáján.

A mai digitalizált világban fontosabb, mint valaha, hogy a könyveket, az olvasást meg tudjuk szerettetni a gyerekekkel. De mivel tudom, hogy a tablet, a számítógép, a telefon segítségéhez is sokan folyamodnak, szeretném, ha a mesék klasszikus esti mese videó formájában is életre kelhetnének. Most előbb ugyan még néhány dalból készítünk videóklipet, és gőzerővel próbálunk a december 8-i lemezbemutató karácsonyi koncertünkre is, amelyet szokás szerint a MOM Kulturális Központban tartunk, illetve természetesen örömmel megyünk mindenhová mesét, zenét vinni, ahová csak hívnak bennünket.”

Forrás: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 07.07.

Ma Apollónia napja van.

Komárnoban folytatódik a FEBO Fesztivál!

Fesztivál határok nélkül szlogennel tavasszal útjára indult ingyenes eseménysorozat a kényszerpihenőt követően július 9-én a szlovákiai Komárnoban fol...

  • 2020-07-07 12:08
A SPAR online shopja garantálja a pontos kiszállítást

A SPAR online shopja garantálja a pontos kiszállítást: 1000 forintos kuponnal kárpótolja vásárlóit, ha mégis későn érkezne meg a rendelés.

  • 2020-07-07 08:54
Grillezett pizza? Fördős Zé gasztrotippjei a tuti kerti partyhoz

A nyár szó hallatán sok minden eszünkbe jut: strand, kánikula, jeges italok és persze a grillezés. Most, hogy végre kiszabadultunk a négy fal közül, t...

  • 2020-07-07 07:34
Évente több mint 2500 csecsemőt hordanak ki külföldi szülők számára az ukrán béranyák

Több száz csecsemő várakozik külföldi szüleire Ukrajnában. A babákat béranyák hozták világra, és a járvány miatt korlátozások következtében egyelőre ő...

  • 2020-07-05 18:02
Magyarország lélegeztetőgép-nagyhatalom

Huszonkét vizsgált, eltérő fejlettségű ország átlagában 26 lélegeztetőgép jut 100 ezer lakosra. A legtöbb az Egyesült Államokban: 54. De csak majdnem ...

  • 2020-07-05 15:25

hirdetés

Tarol a paradicsom és az eper

A fiatalabbak több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, a paradicsom és az eper a kedvenc, tarol a csirkehús, növekszik a halfogyasztás – derült ki a...

  • 2020-07-05 14:17
Így lehetünk sikeresek a koronavírus után a munkaerőpiacon

Alkalmazkodóképesség, nyitottság az új ismeretek és kiemelten a technológia világa iránt – a magyar top vállalatok 90%-a számára informatikai eszközök...

  • 2020-07-05 12:33
Fokozatosan újranyitja ügyfélszolgálati irodáit az E.ON

Július 6-ától a megfelelő biztonsági óvintézkedések mellett újranyitnak az E.ON központi személyes ügyfélszolgálati irodái.

  • 2020-07-05 10:57
A vevők és eladók közti növekvő szakadék miatt csökkenhetnek a lakásárak

A vásárlási szándék látványos erősödése ellenére nem születik több adásvétel, mert az eladók nem alkalmazkodtak a piaci trendhez, azaz a vásárlóerőhöz...

  • 2020-07-05 09:48
A L’Oréal bemutatja fenntarthatósági céljainak új generációját

A L'Oréal elindítja új fenntarthatósági programját „L'Oréal a jövőért” néven, amely a Csoport legújabb céljait határozza meg 2030-ig. Tekintettel a nö...

  • 2020-06-30 18:23

Minden cikk

hirdetés

hirdetés