hirdetés

Partnereink

Stephen King a rettegés mestere

hirdetés

Stephen King a rettegés mestere

Stephen King igazi zseni. Olyan zseniális írásai vannak, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Van benne valami izgalmas, valami démoni, valami, ami nem evilági és ezt tökéletes vissza adja könyveiben is.

Számtalan írását olvastam és éppen ezért nem is tudok választani egyet, ami megragadt volna, mert minden műve eléri nálam, hogy végig fusson a gerincem mentén a hideg és rettegés fogjon el, de nem tudom letenni a könyveit! Nagyon tetszenek a női nevek, amikkel regényeit megkoronázza, mi lenn, ha ebből szemezgetnénk?

hirdetés

Carrie

King rögtön elsőként egy nagyon kemény, komoly, dermesztő regénnyel indított még 1974-ben, bár jóllehet ez nem az első regénye, de ez jelent meg elsőként.  Ez hozta meg számára az áttörést 1974-ben. A könyv hatalmas sikerének köszönhetően a továbbiakban főállású íróként tudott tevékenykedni. Ezt pedig nagy részben feleségének, Tabithának köszönheti.

A regény egy Chamberlain nevű városkában játszódik, ahol Carrie White egy egyszerű, álmodozó lány, akit a lány anyja szigorú katolikus, maradi felfogás szerint nevel. Sajnos ez külsejére is jellemző, amit iskolatársai is gyakran nevetség tárgyává tettek. Anna ellenére, hogy mit gondolnak Carriről, ő messze nem áltagos tini, hiszen olyan természetfeletti kepeségekkel rendelkezik, amit sokan fognak megkeserülni. Carrie valamilyen furcsa oknál fogva meg van áldva vagy átkozva a telekinézis hatalmával.  A feszültség pedig az állandó gúnyolódások hatására fokozatosan nő benne, míg végül szabadjára engedi a benne rejtőző hatalmas erőt. King első regénye valami beteg világról szól, ahol a fanatizmus, a felnőtté válás, az elmét és lelket torzító, beteg és abszurd otthon van jelen. Carrie mindenkin bosszút áll, aki egyszer őt bántotta, megsértette és ez pont a bálon fog útjának indulni!

Hasznos holmik

Ez a regény nálam benne van a top 10-ben. Egy furcsa öregember, egy érdekes kisváros, és megannyi furcsa történés. Castle Rock egy nyugodt, békés kisváros Maine államban, ahol azonban rendszeresen furcsa dolgok történnek. Most éppen 1991-ben járunk egyébként egy idegen érkezik, akit Mr. Leland Gauntnak hívnak, és aki csak annyit hajlandó elárulni magáról, illetve múltjáról, hogy Akronból való. A nagyon kedves, idős férfi új boltot nyit Castle Rockban Hasznos Holmik néven, ahol különböző tárgyakat árul a város lakosainak. Mindenki pont azt tudja megvásárolni nála, amire már régóta fájt a foga – ráadásul mindezt felettébb kedvező áron. De az árban nem csupán a pénzbéli fizetség foglaltatik benne, hanem minden esetben egy kis csínytevés is. A személyre szabott portékáival totális ölési tébolyba kergeti a lakosságot. A Hasznos holmikban talajvízként jönnek fel a mosolygós szomszédok közti régi sérelmek, és nyomukban az egész város fellángol. Ez az emberben lévő gonoszság elszabadulásának talán leginkább explicit ábrázolása King életművében.

Christine

„A 17 éves nyomorult, lenézett, az iskolában nap, mint nap puhára vert Arnie Cunningham élete akkor vesz pozitív fordulatot, amikor a birtokába kerül Christine, egy 1957-es, vörös-fehér Plymouth Fury. Az autó ugyanolyan pocsék állapotban van, mint új tulajdonosa: egy szánalmas, rozsdás roncs, amiből az következik, hogy mindkettejüknek szükségük van egymásra. Ja, igen, az autó él. És senki, de senki nem állhat kettejük közé. King a tinédzserkori dühöt, lázadást és világfájdalmat burkolja horrorba: Arnie a zavart tizenéves mintapéldája, remekül árnyalt és hiteles karakter, akinek Christine-nel való kapcsolata komplex és nehezen feldolgozható. Borzalmas és perverz, ugyanakkor gyöngéd és nosztalgiával, szeretettel teli.” – véleményezi a Könyves Blog.

Forrás

Szöveg: Könyves Blog és Wikipédia

Képek: blastr.com és entertainment.time.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés