hirdetés

Partnereink

A jövőben űrlifttel utazhatunk a világűrbe

hirdetés

A jövőben űrlifttel utazhatunk a világűrbe

A technológia még mindig rohamosan fejlődik és szerencsére olyan területeken is, amelyek az emberiség jövőjére nézve pozitív változásokat eredményezhetnek. Az űrkutatás már nem egy új dolog a mai világban, viszont az utóbbi években ezen a területeken is jelentős fejlődéseket értek el és egyre több tőkét szánnak erre a célra. Az egyik legújabb elképzelés pedig nem más, mint az űrlift, amellyel gyakorlatilag úgy közlekedhetnénk, mint az épületekben használt liftekkel.

Jelenleg a világűrbe hordozórakétával lehet feljutni, az űrlift elképzelés pedig ezt váltaná fel. Nagyjából 36.000 km magasan egy geostacionárius pályán keringő műholdat kellene összekötni a Földdel, illetve egy rendkívül erős kábellel. Azért van szükség a geostracionárius pályára, mivel így a műhold és a Föld felszínéhez képest a lift mozdulatlanul állhatna. A kábel használatával pedig lényegében olyan elven lehetne működtetni, mint a napjainkban is használt lifteket. A műholdról pedig egy másik, de ugyanolyan hosszú kábelen pedig egy ellensúlyt kellene felereszteni. Ezt azonban úgy tűnik, hogy csak úgy lehet megvalósítani, ha a Föld tengelye körüli forgása miatti centripetális erők feszítenék ki a súlyt, így pedig a terhek feljuttatása a műholdat nem mozdítaná el a pályájáról. A kutatók egyelőre úgy tervezik, hogy az űrliftet csak a műholdak, illetve a megfigyelő személyzet és tudományos műszerek feljuttatására lehetne használni, tehát nem hétköznapi személyek utaztatására. A csillagászati megfigyelésekhez például ideális lenne, hiszen a földi légkör torzító hatása ilyen magasságokban már nem jelentkezik, a szükséges műszerek feljuttatása pedig kevesebbe kerülne a jelenlegi költségeknél. Az erre a célra jelenleg használt hordozórakéták árának csupán a töredéke lenne a műszerek feljuttatása űrlifttel. Erre az a magyarázat, hogy a lift esetében csak elektromos energiát kellene felhasználniuk és a teher feljuttatása a lassabb gyorsulás miatt kíméletesebb. Továbbá a visszatérő kabinok és a rakományok pedig energiát termelnének az út alatt, így az üzemeltetési költséget még jobban le tudnák faragni.

hirdetés

Maga az elképzelés már nem egy új keletű dolog, viszont a modern technológia most talán lehetőséget is nyújt a megvalósításra. Először 1895-ben egy lengyel származású orosz rakétatudós, név szerint Konstantin Tsiolkovsky agyából pattant ki az ötlet. Továbbá a NASA listáján is szerepel már egészen a 2000 óta és még a Google egyik alapítója, Sergey Brin is érdeklődést mutat a téma iránt. Napjainkban a NASA már odáig jutott, hogy a költségeket papírra vetette, ez alapján pedig 150 kg feljuttatása az űrbe mindössze 222 dollár lenne, ez nagyjából 50.000 Ft-nak felel meg. Csak az összehasonlítás végett, hordozórakétával 1 kg kerül 22.000 dollárba, 4,7 millió Ft-ba, tehát nem elhanyagolható arányokról beszélünk.

A japán Obayashi Corporation azonban tovább is jutott a számításoknál, hiszen már tervezik is egy űrlift építését, amellyel a tervek szerint nagyjából 2050-re készülnének el. A cég mérnökei elképzelései szerint nagyjából 96.000 km magasan egy ellensúly keringene és nagyjából 100.000 km magasan lévő végpont és a bázisállomás között egy szénszálas nanocsövet feszítenének ki. Ennek 20-szor erősebbnek kellene lennie, mint az acél és legalább ennyiszer könnyebbnek is. Ez azonban nem jelenthet akadályt, hiszen körülbelül a kilencvenes évek óta léteznek ilyen csövek. Egy kapszulában szállítanák az embereket, amelyben egyszerre 30-an utazhatnának 200km/h-s sebességgel haladva, viszont még ezzel a sebességgel is több, mint 1 hétig tartana az út.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés