Partnereink

Érdekességek a nagyvilágból

Érdekességek a nagyvilágból

Nyomasztó, hogy még mindig borongósak és rövidek a nappalok. Semmihez sincs kedvünk, leginkább csak a meleg takaró alól pislognánk kifelé. Pedig ennek nem kell feltétlenül így lennie. Varázsoljunk egy kis vidámságot az életünkbe! Néhány praktika, némi akaraterő, és máris mosolygósabban telnek a napok.

Csak rajtunk múlik, mennyire szürkék a napjaink. Tegyük színessé az életet! A meleg színek bizonyítottan jókedv­re derítenek, és növelik az energiaszintet. Kerüljük tehát a fekete és a szür­ke ruhákat, és hordjunk inkább tarka holmikat! A választást segíti, ha ébre­dés után még csukott szemmel magunk elé képzelünk egy olyan színt, amely melegséggel, boldogsággal tölt el, majd előhúzunk egy ilyen tónusú felsőt a szekrényből. Lakóterünket is érdemes feldobni színekkel például egy-egy színes terítővel függönnyel tarka virággal. Tegyük kedves oázissá lakásunkat, ahová mindig öröm betépni a hideg utcáról!

 Mozogjunk!

A mozgás gyógyír testnek és léleknek. Csak az első lépéseket nehéz meg­tenni a konditeremig. De tornázhatunk otthon is, vagy elmehetünk sétálni, korcsolyázni. Ha pedig mindeközben még zenét is hallgatunk, garantáltan kirobbanó formában leszünk.

 Zenéljünk!

A zene az egyik legősibb boldogságforrás, éljünk vele! Reggel, készü­lődés közben pörgős, vidám számok segíthetnek abban, hogy ne hatal­masodjon el rajtunk a Jaj, már megint fel kell kelni! érzése, hanem vidáman induljon a nap. Még jobb, ha „kíséretként" magunk is kieresztjük a hangunkat, hiszen a pszichológusok szerint az éneklés stresszoldó hatású. Este, lefekvés előtt viszont a kellemes, lágy dal­lamok hozhatnak álmot a szemünkre.

Vissza a nyárba!

Sokak szerint a téli depressziónak az az oka, hogy rövidek a nappalok, ritkán süt a nap, ezért kevesebb energiát kapunk. Ha ez így van, nincs mit tenni, a napot nem lehet az égre varázsolni. Annál inkább a lakásunkba! Nyomtassuk ki. vagy hívassuk dó jó nagy méretben a nyaralásunk legkedvesebb képeit, és tegyük ki őket a lakás hangsúlyos pontjaira! Ha a napi rutintevékenységek közben a képekre pillantunk, egyből jó kedvünk lesz.

Aludjunk fehérben!

Egy kutatás kimutatta, hogy fehér ágyneműben sokkal jobban alszunk. Tudják ezt a színvonalas szállodákban is, ahol vakítóan hófehér párnán hajthatjuk alomra a fejünket. Évezredek során agyunk összekötötte az ágynemű színét és a luxusérzetet.

A szem a betegség tükre

,A szem a lelek tükre" - tartja a mondás, de egyidejűleg kijelenthetjük, hogy ez a szervünk a szervezet egészségi állapotáról is megbízható visszajelzéssé! szolgál. Egyszerű szemészeti vizsgálattal nemcsak a látás minőségéről kaphatunk képet, hanem fény derülhet más szervi elváltozásokra, betegségekre is. Mindez azért lehetséges, mert a szem képes elraktározni a nem diagnosztizált betegségek nyomait is, így felhívhatja a figyelmet a mielőbb kezelés szükségességére.

Megfejtették a láz titkát

Tudósok kimutatták, hogy a láz a prosztaglandin nevű jelzővegyülettel áll összefüggésben. Azt is megfejtették, hogy pontosan hol termelődik ez az anyag, ami lehetővé teszi új generációs gyógyszerek kifejlesztését.

Egyszerűsödik a szűrés

A jövőben vizeletvizsgálattal is ki lehet mutatni a méhnyakrákot okozó HPV vírust. Az új módszer ugyanolyan pontos, mint az eddigi kenetvétel, de ezen a szűrésen talán majd több nő lesz hajlandó részt venni.

Forrás: erdekesseg.hu

Képek: daganatok.hufrissujsag.ro

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 05.31.

Ma Angéla, Petronella napja van.

Slavoj Žižek: Zűr a Paradicsomban – A történelem végétől a kapitalizmus végéig

A Gangnam Style egymilliárdos nézettségét egy civilizáció összeomlásának véli, Donald Trump amerikai republikánus elnökjelöltet paradoxonnak tartja, a...

  • 2016-05-27 09:40
Kalandos útikalauz Riótól az Amazonasig

A XXXI. nyári olimpiai játékok helyszíne, a karneváli őrület hazája, Dél- és Latin-Amerika legnépesebb és legnagyobb kiterjedésű országa. Soltész Béla...

  • 2016-05-24 15:59
Hétszámjegyű felajánlással támogatta a paralimpikonokat a GLAMOUR

A GLAMOUR magazin ismét bebizonyította, hogy az újrafelhasználás népszerű és trendi. A Gardróbfrissítés jóvoltából idén több mint egy millió forint gy...

  • 2016-05-24 11:53
Lator László: Szabad szemmel

Lator László nem sémákban gondolkodik, amikor verset elemez, hanem az egyes művek, életművek igazságát keresi, fejti fel. Szabad szemmel című könyvét ...

  • 2016-05-24 08:06
Ma van a teknősök világnapja – íme, a legkülönlegesebbek

Páncélos, lassú és szelíd – legalábbis ezt gondolja a legtöbb ember a teknősbékákról, akik 2000 óta saját világnappal is büszkélkedhetnek. Május 23-án...

  • 2016-05-23 19:35

hirdetés

Zsidó művészet és gasztronómia a Gellértben

Egy gasztro-kulturális kirándulásra hívja a zsidó muzsika és konyhaművészet kedvelőit június 2-án Budapest legnevesebb szállodája. A Danubius Hotel Ge...

  • 2016-05-23 17:15
A legnagyobb világsztárokkal érkezik a Class Nyár 2016

Ha nyár, akkor jönnek a legnagyobb bulik, amelyekre idén is a Class FM viszi el hűséges hallgatóit. Május 23-án beindul a Class Nyár 2016.

  • 2016-05-23 12:43
Grúz polifonikus férfikartól a finn folk hopig

Izgalmas nemzetközi produkciókkal és a műfaj legjobb itthoni előadóival jelentkezik Budapest friss zenei fesztiválja, a tisztán vokális, de térben, i...

  • 2016-05-23 09:28
Érdekességek a Viharsziget című filmről

A rendőrbírót alakító Leonardo DiCaprio és az elmebeteg szökevény fogócskája izgalmas vasárnap esti nyomozásra invitálja a Paramount Channel nézőit.

  • 2016-05-22 20:14
Focistának áll Bella, a pom-pom lány!

Második évadával folytatódik a Nickelodeon népszerű élőszereplős sorozata, amelyben az egykori pom-pom lány úgy dönt, szurkolóból focista lesz. A Bell...

  • 2016-05-22 18:46

Minden cikk

hirdetés

Likeolj minket

hirdetés