hirdetés

Partnereink

Idén is a pápai csapat bizonyult az ország legjobb matekosának

hirdetés

Idén is a pápai csapat bizonyult az ország legjobb matekosának

1240 csapat vett részt a Játssz!Ma! gondolkodásfejlesztő játékban, amelynek vasárnapi döntőjében a tíz legjobb csapat mérte össze tudását és talpraesettségét. Az izgalmas vetélkedő végén ismét a tavalyi győztes, a pápai fiatalokból álló csapat vehette át a legügyesebb matekozónak járó fél millió forintos fődíjat.

Logikán és matematikai ismereteken kívül taktikai készségekre is szüksége volt a Matematika Birodalma Alapítvány által szervezett vetélkedő utolsó fordulójába jutott versenyzőknek. A maximum háromfős csapatok 15 héten át online feladatokon keresztül csiszolhatták matematikai rátermettségüket, a legtöbb pontot szerzők pedig az április 22-én megrendezett döntőben bizonyíthatták: ők az ország legügyesebben matekozó csapata.

hirdetés

A különböző településekről – többek között Debrecenből, Bonyhádról, Pápáról, Miskolcról és Pécsről – érkező játékosoknak az innovatív vetélkedő megnyeréséhez a helyes megoldások mellett gyorsaságukat is be kellett vetniük. A legleleményesebbnek és a fél millió forintos fődíj nyertesének az előző évben is győztes Pápai nyuszik csapata bizonyult. A csapat természettudományos pályára készülő, rutinos versenyző diákjaival, Varga – Umbrich Eszterrel és Döbröntei Dáviddal korábban az NLCafé is készített interjút. A második helyet és a 250.000 Ft-ot érő jutalmat a Samantha Fox nevű csapatérdemelte ki, a bronzérmet pedig a Budapestről érkező Mézeskalács szerezte meg.

A díjakat és a versenyzők által kiválasztott iskola, az XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium támogatását Varga Zoltán, a Central Médiacsoport Zrt. vezérigazgatója és a Játssz!Ma! közösségi játékot szervező A Matematika Birodalma Alapítvány alapítója adta át. Ősszel pedig indul a következő Játssz!Ma!, amire várják minden gondolkodni szerető játékos jelentkezését.

Szöveg és kép: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 06.20.

Ma Rafael napja van.

Halott Pénz: „Mindig kiemelten kezeljük a Plázsos fellépéseket"

A nyár egyik legforróbb bulija vitathatatlanul június 22-én lesz a siófoki PLÁZSon, ahol egy éjszaka tombolhatunk a Halott Pénz dalaira és a Balaton e...

  • 2019-06-20 10:39
A 3D nyomtatás meghódította a hazai oktatást

Balatoni kisokos, közgazdasági ismeretek, daktil betűk vagy éppen vármegyei Ki mit tud? - csak néhány példa azokból a 3D nyomtatóval készült társasját...

  • 2019-06-20 09:28
Cukkini és hús – kell ennél több?

Dobjuk fel remek cukkinis és húsos ételekkel a menüt! Készítsünk könnyed reggelit, vacsorát vagy ebédet ezzel a remek kombinációval!

  • 2019-06-19 21:09
Így árnyékoljunk a kánikula ellen!

A kora nyári kellemes meleg minden kerttulajdonos kedvét meghozza ahhoz, hogy kialakítsa azt a pihentető oázist, ahol gyakorlatilag a teljes nyarat el...

  • 2019-06-19 19:04
Budapest egy hétig Sanghaj színeiben tündököl

"A Dinamikus Sanghaj" Város Promóciós Rendezvény 2019 június közepén kerül megrendezésre Budapesten, Magyarországon. Sanghaj Önkormányzat Információs ...

  • 2019-06-19 16:49

hirdetés

Nyári sminkelési tanácsok a kozmetikustól

Az évszakok változásával bőrünk állapota és igényei is változnak. Nyáron a szakemberek elsősorban az erős UV-sugárzásra és a hidratálásra hívják fel a...

  • 2019-06-19 15:54
Idén is díjazták gyermekeink „védőangyalait"

A családok segítőit, gyermekeink „védőangyalait" ünnepelték és köszöntötték a Védőnők Napján, ahol ennek a nemes és több figyelemre érdemes szakmának ...

  • 2019-06-19 12:10
Egészségházzal segíti Kastélyosdombó felzárkózását az Ökumenikus Segélyszervezet

Doktor Pont néven adott át hiánypótló intézményt Kastélyosdombón az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON. A több mint egy évtizede stratégiai partner...

  • 2019-06-19 09:37
Pap, youtuber és népszerű színészek segítenek az üzenet célba juttatásában

Kreatív, megvalósítható ötleteket vár a résztvevőktől egy környezetükben fellelhető problémára a British Council People 2 People projektje, ezért közö...

  • 2019-06-19 08:53
Történelmi csata az Esztergomi Bazilika előtt

Európa legnagyobb bazilikája előtt, az Esztergomi Várszínházban láthatja a magyar közönség először a Zenta, 1697. című rockoperát augusztus 14-én. Ezt...

  • 2019-06-18 19:35

Minden cikk

hirdetés

hirdetés