hirdetés

Partnereink

Az év webshopja kerestetik

hirdetés

Az év webshopja kerestetik

Ötödik alkalommal küzdenek meg a magyarországi webáruházak Az Év Webshopja címért. A verseny résztvevőit kizárólag szakmai szempontok alapján értékeli a zsűri, így nemcsak a nagy múlttal rendelkező, „óriás” webáruházak, hanem az újonnan piacra lépő, „kisebb” oldalak is jó eséllyel pályázhatnak a 2021-es Az Év Webshopja címre.

A pandémia jelentős fellendülést hozott az online kereskedelem terén, így ma már biztosan mindenki elmondhatja magáról, hogy számos alkalommal vásárolt webshopon keresztül. Ez a folyamat pedig olykor egyszerű és hatékony, de bizony van, hogy bosszúságot okoz. Most viszont a webáruházak Az Év Webshopja versenyen kideríthetik, mennyire felhasználóbarát a felületük. Ráadásul a megmérettetésen nemcsak az impozáns címet nyerhetik el, hanem rengeteg tapasztalattal és szakmai segítséggel is gazdagabbak lehetnek.

Így versenyeznek a webshopok

Az ingyenes verseny elbírálásának lényege, hogy egy kilenc főből álló zsűri a saját szakterülete alapján, ugyanakkor vásárlói szemmel is megvizsgálja a webshopokat. Így a webáruházak számos szakmai szempont alapján mérettetnek meg.

A zsűri megvizsgálja például, hogy mennyire egyértelműek a lépések a vásárlási folyamat során, vagy vevőként ütköznek-e nehézségbe, azaz, hogy milyen a felhasználói élmény. Nézik azt is, hogy milyen a szoftveres háttere a webshopnak, és az mennyire működik jól, milyenek a fizetési lehetőségek, és azok könnyen kezelhetőek-e. Vizsgálják, hogy a legkülönbözőbb elvárásoknak mennyire felelnek meg az áruházak. Például, hogy megtalálható-e az oldalon az adatvédelmi nyilatkozat, és hogy mennyire könnyű folytatni a vásárlási folyamatot vagy visszalépni adott esetben a kosárba tett termékekhez. Természetesen a Google szempontrendszerét is figyelembe veszi a zsűri, így például azt, hogy reszponzív (mobilbarát) az oldal, vagy sem, illetve azt is, hogy milyen gyorsan tölt be a különböző eszközökön – mondja Rácz Péter, a verseny ötletgazdája.

Szigorúan szakmai értékelés, algoritmus alapján

A független szakmai zsűri tagjai különböző szakterületekről érkeznek. Van köztük webdizájner, tartalommarketinges szakember, webergonómiai specialista, illetve keresőoptimalizálással foglalkozó szakértő is. Ki-ki a saját területe szempontjából értékeli a webshopokat, és hogy igazságos legyen a rendszer, a verseny szervezői kidolgoztak egy speciális, titkos algoritmust a pontozásra. Erről csak annyit árultak el, hogy az adott terület szakértőjének pontszáma nagyobb súllyal számít, mint a többi zsűritagé.

Ezért érzem szívügyemnek ezt a versenyt, mert ugyanolyan eséllyel indulhatnak a kicsik, mint az „óriás” webáruházak. Hiszen nem az számít, hogy milyen múlttal rendelkezik a versenyző cég, mekkora tőkeerő van mögötte, vagy esetleg hány követője van, és hány szavazatot tud összeszedni a közösségi oldalakon, hanem kizárólag szakmai szempontok alapján értékeli a zsűri a versenyző oldalakat, hogy szakmai szemmel milyen az adott webshop. Így fordulhatott elő, hogy tavaly például egy féléves áruház is bejutott a döntőbe, ami óriási dicsőség.

Nemcsak verseny, hanem szakmai fejlődés is

Szeretnénk az online kereskedelmi világnak segítséget nyújtani a verseny révén. A versenyzők alanyi jogon láthatják az elért pontszámaikat, és ez önmagában mutatja, hol érdemes az áruházat fejleszteni. Akik pedig ennél is többet akarnak kapni, igényelhetnek egy mélyelemzést is. Így a résztvevők – amellett, hogy nagyobb publicitást is kapnak – rengeteget tanulhatnak a szakértőktől. És persze hihetetlenül jó érzés azt látni, hogy évről évre erősödik a mezőny, egyre jobb technikai megoldásokkal rukkolnak elő a webshopok, egyre modernebb marketingelemeket használnak. A „kicsik” például szemmel láthatóan folyamatosan fejlődnek. Ennek a versenynek ez a lényege. Olyan webshoptulajdonossal még nem találkoztam, aki kizárólag a díj miatt nevezett volna a versenyre, az sokkal inkább jellemző, hogy tanulás céljából is indulnak – számol be Rácz Péter, a Complexpress Kft. ügyvezető igazgatója, akinek egyébként szintén nagy tapasztalata van a webshopok üzemeltetésében, hiszen azáltal, hogy ők maguk webshoplogisztikával foglalkoznak, a webáruház-üzemeltetés minden csínját-bínját ismerik.

A verseny záróakkordjaként pedig minden évben egy exkluzív gálát szerveznek, ahol a döntősök, a szervezők és a zsűritagok találkozhatnak, és gyakran komoly üzleti kapcsolatok is szövődnek. Lassan az is hagyomány, hogy Gundel Takács Gábor műsorvezetésével hirdetik ki és adják át Az Év Webshopja díjat.

Forrás: akoczka.com

hirdetés

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 09.21.

Ma Máté, Mirella napja van.

Gyorsabb és hatékonyabb gyógyszergyártás és áttörés a daganatos áttétek megállításában

Lehet-e napok helyett néhány órán belül gyógyszert készíteni, vagy megállítható-e az áttétes daganatok kialakulása – ezekre a kérdésekre adnak választ...

  • 2021-09-21 15:04
Ma már a fővárosban is keresettek a termelői finomságok

Napjainkban már nem csak a természet közelében élők kiváltsága, hogy friss, organikus, adalékanyagoktól mentes élelmiszereket fogyasszanak. A városiak...

  • 2021-09-21 12:54
Amerikai filmfesztiválon díjazták Szekeres Csabát

Szekeres Csaba rendező, a Kodolányi János Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének mesteroktatónja az idei Los Angeles-i LOVE International...

  • 2021-09-21 11:40
Mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten Kováts Adél

Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója egy mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten a Margit hídtól a Radnóti Tesla Laborig, míg a hatalmas tömb ...

  • 2021-09-19 22:10
Puskás Peti testvére új szerepben

Teljesen új zenei irányzatra váltott a The Biebers: a legfrissebb, Későn érkezem című daluk ugyanis nemcsak műfajilag, hanem a hozzá készült videoklip...

  • 2021-09-19 21:00

hirdetés

Ezt ne tedd hiszti közben, ha azt szeretnéd, hogy elmúljon

Vannak olyan félreértések, tévhitek, amik makacsul tartják magukat a hisztivel kapcsolatban. Például az, hogy nem kell törődni vele és abbahagyja, vag...

  • 2021-09-19 18:57
Narancsos mascarponés pohárkrém roppanós keksszel

Gyors, könnyed krém, igazi üdítő nyalánkság! Természetesen más gyümölcs levével is elkészíthető, vagy kipróbálhatunk egy kakaós változatot is!

  • 2021-09-19 17:08
Megnyílt a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál

Péntek este nyílt meg a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál, a baszk város híres strandján, a La Conchán. Cannes, Velence és Berlin után ez Európa ...

  • 2021-09-19 15:43
Átadták a szemelyi Magyar-Horvát Kultúra Házát

Átadták a magyar kormány támogatásával megvalósult Magyar-Horvát Kultúra Házát a Baranya megyei Szemelyen szombaton.

  • 2021-09-19 13:38
Japán film kapta a 17. CineFest fődíját

Hamagucsi Rjuszuke japán rendező A szerencse és a képzelet kereke című filmje kapta a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressb...

  • 2021-09-19 12:00

Minden cikk

hirdetés

hirdetés