hirdetés

Partnereink

Az oktatásnak is lépést kell tartania a digitalizációval

hirdetés

Az oktatásnak is lépést kell tartania a digitalizációval

A digitalizáció térnyerését jól mutatja, hogy ma átlagosan egy családban minden főre két digitális eszköz jut. A gyerekek korán, 4-5 éves kortól rendszeres használóivá válnak, később pedig a játék mellett már legalább 56 százalékuk tanulásra is használja. A változás az oktatásban is megjelent: az iskolák 98 százaléka rendelkezik legalább egy olyan teremmel, amely megfelel az aktuális igényeknek. A K&H Csoport szerint az oktatásában a pénzügyi tudatosság kialakításának nagyobb hangsúlyt kellene kapnia, a megfelelő módját pedig az adja, ha lépést tartunk a digitális átalakulással.

Napjainkra a digitális oktatás túllépte az informatika órák kereteit. A digitalizáció jelen van az otthonunkban, a munkahelyünkön, a mindennapjainkban. Egy 2016-os felmérés szerint egy családban átlagosan 2,25 digitális eszközt használnak, és a gyerekek kifejezetten magabiztosan kezelik azokat. 4-5 éves kortól rendszeres használókká válnak, saját eszközt birtokolnak. Ezen játszanak, szórakoznak, később pedig a játék mellett már legalább 56 százalékuk rendszeresen tanulásra is használja mobiltelefonját, tabletjét vagy számítógépét.

hirdetés

A digitalizáció az oktatásban is megmutatkozik: modernebb eszközök, szoftveres megosztó alkalmazások állnak a pedagógusok rendelkezésére. Magyarország Digitális Stratégiája szerint 2016 óta már az iskolák 98 százaléka legalább egyinformációs és kommunikációs technológiákkal felszerelt osztályteremmel (IKT) rendelkezik. Az általános iskolák mintegy felében (53%), a középiskolák mintegy kétharmadában (65%) kettő vagy több számítógépterem található. Ezek gyakorlati használata is lassan mindenhol kiforrottá válik.

„A digitális világ térnyerése a pénzügyek terén is számos változást hozott. Új banki megoldások jelentek meg, online intézzük csekkbefizetéseinket és vásárlásainkat. A pénzügyi ismeretterjesztésnek jóval nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a fiatalok nevelésében, hogy felnőttként majd átlássák lehetőségeiket, felkészülten tudjanak dönteni. Mindezt játékosan, szórakoztató módon, a számukra élményt nyújtó platformokon kell átadnunk. Az oktatásba eredményesen vonhatjuk be a digitális eszközöket, mind a hagyományos tantárgyak, mind a pénzügyi ismeretek terén. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő új ismeretanyagának megalkotásakor is ezt tartottuk szem előtt, így született meg a vigyázz#KáPé vlogsorozat és mobilapplikáció, amellyel a fiatalok észrevétlenül, élményszerűen jutnak a legfontosabb pénzügyi alapismeretekhez” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Ma már több országos kezdeményezés is támogatja a modern, IKT eszközöket alkalmazó oktatási gyakorlatok bevezetését: ilyen volt a Pénz7 programsorozat, amely a fiatalok pénzügyi nevelését célozta, és amelyhez önkéntes oktatókként a K&H Csoport szakemberei is csatlakoztak. Az április elején lezajlott Digitális Témahéthez pedig több mint 930 iskola csatlakozott. A témahetek mellett maguk az intézmények is egyre jobban fókuszálnak a digitális oktatásra. Például az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium a jövő tanévtől elindítja első digitális osztályát, amelyhez bővítették eszközparkjukat és folyamatosan képzik a pedagógusok digitális tudását.

Szöveg: LWp Kommunikáció

kép: iStock

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 08.03.

Ma Hermina napja van.

Megfizethetőbbé válhatnak az új lakások a felemás piaci mozgások következtében

A koronavírus-járvány miatt jelentős lakásépítési kapacitás szabadult fel, ez pedig árcsökkenést eredményezhet az új lakásoknál és házaknál a következ...

  • 2020-07-31 20:32
A gyerekek harmada szenved ólommérgezésben a világon

Az ólommérgezés korábban nem ismert mértékére mutat rá az UNICEF és a Pure Earth legfrissebb jelentése. Eszerint minden harmadik, azaz globálisan körü...

  • 2020-07-31 17:18
5 tipp, hogy könnyen összeegyeztesd a munkát a nyaralással

Sokunk számára okoz fejtörést, hogyan tudnánk anélkül élvezni a nyaralást, hogy közben a munkánkon töprengünk? Megéri-e egy-két hétre elengedni a gyep...

  • 2020-07-31 15:35
A kártyakibocsátást is fenntarthatóvá tenné a Mastercard

Az emberek háromnegyede nagyon aggódik a környezetszennyezés miatt, és úgy gondolja, a vállalatoknak is tenniük kell valamit bolygónk megóvása érdekéb...

  • 2020-07-31 12:07
Különleges koncertpárral indítja új évadát a Zeneakadémia augusztus közepén

A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közös hangversenyén a Kossuth-díjas Balázs János szólójával hallható Rahmanyinov összes zongoraverse...

  • 2020-07-31 10:35

hirdetés

Magyarországon rendezik meg az Ifjúsági Díjlovas Európa Bajnokságokat

Idén először egy helyen rendezik meg az Ifjúsági Díjlovas Európai Bajnokságok összes kategóriáját a Pilisjászfaluban található Unikornis Lovardában. A...

  • 2020-07-31 08:23
Ezt tanácsolja a szakértő az otthoni műanyaghulladék csökkentésére

A Műanyagmentes Július (Plastic Free July) egy olyan nemzetközi kihívás, amely az egyszerhasználatos műanyagok csökkentését tűzte ki célul, hogy felhí...

  • 2020-07-29 19:21
Orvosokkal együtt fut a koraszülöttekért Erdei Zsolt

Orvosok és egészségügyi dolgozók is futnak a koraszülöttekért augusztus elsején a Várban, a Generali Night Run-on. A korábbi profi ökölvívó is indul h...

  • 2020-07-29 16:37
Kisfilm egy szerelmi drámáról

A Chain Bridge Pop zenekar szeptemberre tervezi új albubának megjelenését. Új klipjük, a Vigyél el már a második dal, amit megmutatnak a készülő album...

  • 2020-07-29 15:11
Saját gyártású klipet készített a Blahalouisiana

Különleges hangulatú videót készített az együttes Let Them Slide Away című dalukhoz. Augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon adnak szimfoni...

  • 2020-07-29 12:51

Minden cikk

hirdetés

hirdetés