Versengés a párkapcsolatban

A kapcsolatokban gyakori a versengés, különösen akkor, ha két tüzes temperamentumú emberről van szó. A tűz nyerni szeret, de a nyeréshez kell valaki, akivel versenyre lehet kelni. Ezt a valakit pedig természetesen vagy az irodában, vagy az ágyadban keresheted. Ha a többiek nincsenek is különösebben oda a veled való versengés gondolatától, a te nyerési vágyad mindenképpen keresni fogja a kihívás módját. És mi történik akkor, ha a végén az alacsonyabb versenyszellemmel bíró fél „nyer"?

Magától értetődően az, hogy a másik a libikóka ellentétes végére, a „vesztesnek" fenntartott térfélre csúszik. Ez nem jó érzés, ezért ezt elkerülendő, a jövőben - tudatosan vagy tudat alatt szabotálni próbáljuk a másik személy sikerét. Nem is feltétlenül azért, mert nem akarjuk, hogy nyerjen (bár ez is megtörténhet), hanem főképpen azért, mert mi nem akarunk kudarcot vallani a versenyben.

A Nyertes és Vesztes címek nagy pusztítást okozhatnak egy kapcsolatban. A nyerés azt jelenti, hogy igazunk van mindenben, így ahhoz, hogy az egyik fél „nyerhessen", a másiknak „veszítenie" kell. Ha nem tudsz kitartani az igazad mellett (amellett, hogy igazad van), akkor attól rettegsz, hogy tévedsz - azaz megbuktál. Ha az embernek mindenben igaza kell hogy legyen, akkor azért harcol tovább még akkor is, amikor már nyilvánvaló, hogy tévedett, mert a veszteség beismerése a kudarc újabb bizonyítéka. Erről egy hatalmas olaszországi körforgalom fotója jut az eszembe, ahol egy kivételével az összes autó egy irányban halad. Az ellentétes irányba hajtó kocsi sofőrje az ablakon kihajolva kiabál a többi vezetővel, hogy a rossz irányban haladnak. Valószínűleg a társas kapcsolatait igen megkeserítette az az igénye, hogy mindig neki legyen igaza. Amikor előadta a nézeteit, helyesen szólt; ez nem volt kérdés. Jaj annak, aki megkérdőjelezte az igazát. Kiabálás, dührohamok, szerettei megsértése, szitkozódás - válogatás nélkül alkalmazta ezeket a technikákat, csak hogy megmaradjon az igazában. Ha cáfolhatatlanul rábizonyították, hogy egy dologban tévedett, a bizonyíték elfogadása helyett inkább áttért egy másik, a tárgyhoz nem kapcsolódó vitára, ahol tovább hangoztathatta az álláspontját, mely szerint csakis neki van igaza (és mindenki más rosszul gondolja).

Bizonyára az ő élete is olyan volt, mint másé, ahogy idősebb és bizonytalanabb lett, csak fokozódott a vágya, hogy igaza legyen, aminek a kapcsolatai itták meg a levét, ő pedig szenvedett a boldogtalanságtól. Mégis, a tény, hogy igaza volt (amellyel magát próbálta erősíteni), megérte a saját maga által generált boldogtalanságot és elidegenedést. Az igény, hogy mindenáron nyerjünk és nekünk legyen igazunk, szélsőséges mértékben meggyengítheti a kapcsolatot, mert a „mi/ők" gondolkodásmódot erősíti. Úgy is mondhatjuk, hogy folyamatosan megerősíti a libikóka ellentétes végén elfoglalt pozíciókat, ami lehetetlenné teszi a meghittségét.

Ez az odafigyelési képességünkre is kihat. Annyira lefoglal minket, hogy igazunk van, hogy meg sem hallgatjuk a másik álláspontját - nincs értelme, hiszen úgyis a mi nézőpontunk a helyes. Ez igen megnehezíti a kommunikációt a kapcsolatban, mivel a másik úgy érzi, hogy nem figyelnek rá, és ettől frusztrált és haragos lesz. Ha észreveszed, hogy a kapcsolatodban ez a helyzet, nagyon egyszerűen kezelheted: légy fegyelmezett, és próbálj visszajelzést adni a másiknak arról, amit mondott - akár egyetértesz vele, akár nem. Ha tudatod vele, hogy ítélkezés nélkül megértetted az álláspontját, az nagyon sokban hozzájárulhat az értelmes kommunikáció elindításához.