hirdetés

Partnereink

A jó szex az alapja a párkapcsolatnak

hirdetés

A jó szex az alapja a párkapcsolatnak

Egy kapcsolatban legfontosabb a vonzódás. Ha két ember szereti egymást, akkor az testi-lelki kapcsolatot jelent. Legfontosabb két ember között a testi vonzódás, ami persze nem is feltétlen testi, hiszen ez a dolog nem választható szét testi és lelki területre.

Két ember kapcsolatának meghatározója a jó szex. A két fél szexuális szempontból kezd el vonzódni a másik irányába, így jön létre a kapcsolat. Ha tetszik a haja, a szája, a megjelenése az illetőnek, akkor az a vonzódás a szexus útján jön létre. A szexus szól arról, hogy a párok egymásra találjanak. Szex nélkül nincs kapcsolat. És ha az egyik fél nem akarná ezt, mert még nem elég érett ehhez, akkor az, kiábrándítóan hat a másikra. Felnőtt korban is sokáig a szex marad a párkapcsolat meghatározó eleme. Első és második szülés után azonban változik a helyzet. Ekkorra már nem a szex az elsődleges dolog egy pár életében, a házastársi kötelék másról kezd el szólni. A jó szex nem csak a szerelem teljes megélését jelenti, hanem hozzájárul a mindennapi egészségünkhöz, és a karrier szempontjából sem utolsó. Elmondható, hogy akinek jó a nemi élete, az kiegyensúlyozottabb, és jobban teljesít az élet legtöbb területén. Fontos, hogy a két fél jól kijöjjön egymással a szexuális élet minden területén, azaz passzoljanak egymáshoz. A szexuális vonzódás független a méretektől, nem az határozza meg a jó szexet, hogy milyen méretekkel rendelkezik az adott illető, hanem hogy meg van-e benne az a valami, ami miatt megkívánják. Azaz, hogy milyen a szexusa. Egy férfi és egy nő kapcsolatában a testiségnek óriási szerepe van. A másik érintése, a kellemes pillanatok, amiket egymásnak okoztok, mind a közös vonzódást erősíti meg. A jó szex azonban nem csak a testiségről szól, ha csak erről lenne szó, akkor abból még nem lenne semmi, talán csak egy így-úgy sikerült egyéjszakás kaland, ami akár könnyen felejthető. A jó szexhez kell az a bensőséges biztonság, ami azt jelenti, hogy valami különlegeset jelentetek egymás számára, valamit, ami a maga természetességével a legnagyobb biztonságot is jelenti, de egyben izgalmas is, örömszerzés a javából, és csak így lehet teljes a szexuális élet.

hirdetés

A jó szexhez, ami akár órákon át is tarthat, nyugalom kell és biztonság. Fontos, hogy a párnak meg legyen az, az intim zónája, ahol nincsenek a világ szeme előtt. Mert a jó szexhez nyugodt, biztos körülmények kellenek, hogy kellően kibontakozhasson a szexuális élmény. Ilyenkor a pár át tudja magát adni az élménynek, és akár az orális szexig is eljuthat a történet. Fontosak tehát a jó körülmények, és a megfelelő idegállapot. Zaklatottan, idegesen nem lehet jót szexelni, habár a lányok nagyon értenek egy fiú begerjesztéséhez, mégiscsak kell hozzá egy nyugodt környezet, hogy létrejöhessen a szex. A jó szex a párkapcsolat alapja, és ez évtizedekig is eltarthat, az újabb és újabb időszak, ami változást, érettséget hoz egy ember életébe, új és új örömöket tartogat az ember számára. A szex biztos kapocs, ami egyben tartja a párokat, ami után a gyerekvállalással jön a házasság, és a házasság meghatározó évtizedei, ami sokféle élményt tartogat az ember számára. A jó szex egyben biztonságos szex, ehhez kell az a fajta vonzódás, amellyel egy jó kapcsolat kezdődik, és nem az egyéjszakás kalandok rizikója, amikor még semmit sem tudsz a másikról, csak úgy összegabalyodtok. Az viszont nagy kérdés, hogy az alkalmi szex vagy a biztos párkapcsolatban létrejövő szex a jobb?      

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés