hirdetés

Partnereink

Mikor nem vesz komolyan egy pasi?

hirdetés

Mikor nem vesz komolyan egy pasi?

Sokszor adódnak az életben olyan kapcsolatok, ahol a pasi egyszerűen nem veszi komolyan a párját, és nem érdekli őt, mondhatni, hogy csak kihasználja, hogy saját kedvére tegyen. A cikk azoknak szól akik nem tudják pontosan, hogy komolyan veszi e őket a pasijuk vagy nem.

Az első intő jel talán az lehet, hogy gyakran közbejön neki valami, amikor közös programot szerveztek, persze a szervezéskor mindenbe belemegy és akkor fel vagy dobva, elterveztek egy jó kis estét, finom vacsit, de aztán aznap jön a telefon, hogy közbejött valami elhalaszthatatlan és majd bepótoljátok. Amennyiben csak akkor vagytok együtt, ha neki megfelel, akkor bizony teljes mértékben ő irányítja a kapcsolatot és ural téged, amit nem lenne szabad hagyni. Ilyen esetekben nem szabad azzal kábítsd magad, hogy majd megváltozik, egyszerűen és kicsit durván fogalmazva csak addig leszel, neki jó ameddig nem talál jobbat.

hirdetés

A második intő jel talán az lehet, ha egész egyszerűen rád csak a hallgatóság szerep jut. Minden embernek vannak problémái, egy kapcsolatban általában meg szokták egymást hallgatni és megbeszélni a problémákat közösen. Abban az esetben, ha neked nem hagy teret és nem is akar rólad beszélni, sosem kérdi meg, hogy mi újság a te életedbe, hanem csak mindig a saját világával van elfoglalva akkor bizony ne is várd, hogy valamikor sorra kerülsz, az egy kész csoda lenne. Ilyenkor a pasi elvárja tőled, hogy csak az ő problémái legyenek előtérbe helyezve, a te problémáiddal nem fog foglalkozni, hiszen azok a te bajaid old csak meg magad. Ez egy biztos figyelmeztető jel, hogy nem vesz komolyan, neked csak egy szerepet, tulajdonit és ennyi.

Ha még eddig nem jöttél rá konkrétan, hogy nem vesz komolyan és nem akarod elhinni akkor csak áltatod magad. Mondunk még néhány figyelmeztető jelet. Amikor elmentek valahová előbb utóbb mindig találkoztok egy olyan nővel, akivel már-már flörtöl és nagyon is furcsán elvannak egymással, persze csak barátok, hiszen ő a te párod, legalábbis ezt meséled be magadnak. Volt már olyan, hogy esetleg rákérdeztél, hogy mi volt ez a flörtölés és csak legyintett egyet, hogy semmi? Ezek felett nem szabad könnyedén elsiklani, hiszen ezek a konkrét jelek, hogy bizony veled van, de nem tudhatod konkrétan, hogy mit csinál akkor, amikor nincs melletted, lehet akkor nem csak ártatlannak mondott flörtölésig jutnak el, hiszen nincs ott a zavaró tényező, vagyis te. Biztos lehetsz benne, hogy nem fog megváltozni, és ha esetleg számon kéred, ezt rajta akkor kifordul magából. Amennyiben elhagyod ne is reménykedj abba, hogy majd tanul a leckéből is visszajön hozzád, talál másikat erre mérget vehetsz.

Néha szokott beszélni a terveiről is, hogy hol tölti a nyaralást, hogy mit szeretne majd csinálni 5 év múlva, hol akar lakni. Észrevetted esetleg, hogy nem azt mondja, hogy hol fogtok lakni, hogy hová mentek nyaralni közösen? Ezt bizony már komolyan lehet venni, ilyenkor nem kell arra számítani, hogy majd meggondolja magát és szól neked is. El kell fogadnod, hogy nélküled képzeli el a nyaralásokat és a jövőjét is. Nem számitól neki annyira, hogy rád alapozzon valami. Ébredjünk fel az álomvilágból, ilyenkor nincs mit tenni, nem kell, nem szabad abban reménykedni, hogy majd megváltozik, meg csak véletlen egybeesések sorozata miatt hagyja mindig ki a közös találkozókat, vagy hogy nincs sok ideje és azért találkoztok csak akkor amikor neki jó.

Oszlassuk el a rózsaszín ködöt és vessünk véget ennek a kapcsolatnak mondott hazugságnak.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés