hirdetés

Partnereink

A párkapcsolati szakaszok

hirdetés

A párkapcsolati szakaszok

Minden párkapcsolatra igaz az, hogy több szakaszon átmennek, ez időben változó minden egyes párkapcsolatnál, vannak, akik hamarabb már az első pár hónapban túlesnek a szakaszokon, akadnak azonban olyanok is, akiknél ez a folyamat hosszabb illetve egy-egy folyamat tovább tart. Azonban annyi megállapítható, hogy minden párkapcsolat 5 szakaszból áll.

Mindenki tapasztalja már az első métereken, hogy az első szakasz az az odafigyelés szakasza, ilyenkor mind a két fél próbál minél többet megtudni a másikról, megismerni annak minden változatát. Maga a párkapcsolat kezdete is úgy kezdődik, hogy felfigyelünk a másikra, valami megfog, benne felkelti az érdeklődésünket, lehet ez a személyiség vagy a külső vagy ennek ötvözése is. Elsősorban az érzékszerveink figyelnek fel az illetőre, ahogyan említettük, vagy a kinézete tetszik vagy az illata mély hatással van ránk, esetleg a hangjában megfog valami vagy a kézfogása is lehet ilyen inger. Ez mindenkinél különbözik. Sokszor előfordul, hogy a szerelem, érdeklődés csak az egyik félben ébred. Amikor mind a két félnél felkel az érdeklődés is, akkor hamar beindulnak a szexuális vágyak is.

hirdetés

A kapcsolatok második szakaszát lehet a képzeletünk szakaszának, vagy a fantázia szakaszának nevezni. A képzeletünk a gondolkodásunk megpróbál egy komplex képet levonni a másik személyiségéről, hogy az milyen helyzetekre, hogy reagál majd, ez fordítva is így van. Erre nagyon oda kel figyelni, hiszen a fantázia határtalan, és ha nagyon belebonyolódunk ebbe, akkor rosszul is kisülhet a dolog. Amennyiben úgynevezett fantáziaszerelembe esünk, akkor hajlamosak vagyunk a párunk valódi énjét elrejteni, ilyenkor jelentkeznek a konfliktusok. Akkor boldog és jól működő egy kapcsolat, ha ez a szakasz a lehető legrövidebb.

A harmadik szakasz, az önmegvalósítás szakaszának nevezhető, vagy az önfelismerésnek. Fontos tudni, hogy a párunk milyennek is lát minket. Ezekre könnyen rájöhetünk a párunk testbeszédéből, gesztokulásából, szexualitásából és legkönnyebben persze a szavaiból. Amennyiben párunk közönyt mutat, akkor az elszigeteltség érzetet kelt bennünk. Ilyen a kritika is, ha folyamatosan kritikákat kapunk, hogy mit miért nem csináltunk jól akkor az ezt az érzést még jobban elmélyíti bennünk és boldogtalanok leszünk. A szerelem pozitív önmegvalósítási lehetőséget ad, azonban ha a párunk felől nem látjuk a támogatást, akkor ez az ellenkezőjére fordulhat.

A negyedik szakaszban jön a fekete leves, ez a válság időszaka. Ez általában akkor következik be amikor valamelyik fél azt tapasztalja, hogy nem ő szeret hanem az hiányzik neki, hogy őt szeressék és valaki kielégítse a vágyait, támogassa mindenben. Ilyen esetben nem lesz harmonikus kapcsolatunk, csak függeni fogunk a párunktól. Fontos, hogy egy párkapcsolatban, egy szerelemben mindkét fél elfogadja a másik szabadságát, teret kell engedni bizonyos mértékig. Nem lehet csak azt akarni, hogy ne éljen a párunk szociális életet, ha nem vagyunk vele és ez lehetetlen, hogy mindig együtt legyetek.  Ilyenkor jön a válság.

Az utolsó szakasz a döntő egy párkapcsolatban, hiszen két opció marad, vagy az elválás vagy az elmélyülés. Ebben a szakaszban dől el minden, ha ezt a szakaszt is átvészelitek együtt, akkor ezután már annyira megismeritek, megszeretitek a másikat, hogy a kapcsolatotok a harmónia útjára tér majd át. Ez a folyamat persze hosszadalmas.  Ehhez meg kell adni a kellő szabadságot a másiknak. Az elválás opciót nem mindig könnyű észrevenni, hiszen együtt maradunk, mert egy jó kapcsolatot akarunk, vagy más tényezők miatt, megszokás, közös vagyon, gyerek stb. 

Evvel az 5 szakasszal tisztában kell legyünk és könnyebb lesz harmonikus kapcsolatot létrehoznunk, illetve az elválás is könnyebb lesz, ha nem működik a dolog.

Forrás: lelkititkaink.hu

Képek: wowamazing.comfokuszbanano.hu

 

 

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés