Milyen elvárásoknak érdemes megfelelni?

Valójában ma egy olyan álpatriarchális társadalomban élünk, amelyben a nők jelentős része mindinkább házisárkánnyá válik, miközben sok férfi egyre zsugorodó kerti törpének érezheti magát: ezek a kényszerű szerepek valamennyi érintettre rombolóan hatnak – állítják a pszichológusok.

A párkapcsolatok javítására szakosodott pszihológusok szerint több lépésben lezajló, hosszas folyamatról van szó, amelynek alapja a férfiak általános elbizonytalanodása, az utóbbitól pedig az egész euró-atlanti kultúrára jellemző hagyományos férfi uralom megrendült. A látszat fenntartása egyre kínosabb, amitől a nők is frusztráltak. Ugyanis a megálmodott erős, magabiztos, minden helyzetet uralni képes férfi helyett a nők sok esetben életük párjának mostanság - a pszichológus szavai szerint - valójában "egy gyámolításra szoruló kisfiúnak rebegik el a boldogító igent, aki önállóan még egy szöget sem képes beverni a falba." A jó feleségnek nem csupán szeretőként, háziasszonyként, anyaként kell helytállnia, hanem ennél is fontosabb feladat a párja önbizalmának állandó megerősítése. - Naponta érzékeltetnie kell vele, hogy "drágám, nem vitás, te vagy a legjobb." Ha e biztatás szívből jön is, sok nő mégiscsak csalódott. Ez a magában elnyomott érzés pedig párját illetően fokozódó elégedetlenségben nyilvánulhat meg. Elfojtott dühe zsörtölődésig fajul, ami pedig - rossz esetben - kezdeti lépés az „elsárkányosodáshoz”.

Tisztelet a férfinak?

A férfiúi önbecsülés a mai világban ezer sebből vérzik. Régen, mint családfenntartót eleve egyfajta tisztelet övezte a férfit. A kétkeresős modellben viszont megrendült az ezen alapuló tekintély. Az értékrend általános zűrzavarában a munka is - mint az önbecsülés másik fontos pillére - veszített értékéből, társadalmi presztízse zuhant. Az egyéni valós teljesítmény helyett a pénz a mérce. Nem számít, hogy a "sikeres vállalkozó" miként vagyonosodik, csak legyen alatta egy gallytörő ráccsal felszerelt luxus terepjáró. Így pedig a jól végzett munka jutalmát adó elismerés is vékonyabban csordogál, kevésbé táplálja az önértékelést. Ebben a helyzetben a fiúgyerek sokszor - még ha nem is csonka családban cseperedik - mintaként maga előtt csak egy állandó megerősítésre szoruló, gyötrődő, önmagával viaskodó apát lát. E halovány háttérre támaszkodva kellene majd később "óriásként" megküzdeni a világgal. Az apahiányos társadalom a gyerekben állandósítja a belső bizonytalanságot, aki emiatt gyakran az anyja szoknyája mögött keres menedéket. A mama pedig - csupa jó szándékból - hajlamos lehet érzelmileg bekebelezni a "szeme fényét", ezzel viszont megfosztja a felnőtt férfivá válás esélyétől, bizonyos értelemben kasztrálja őt.

A primitívnek mondott afrikai törzseknél ez nem így van, náluk ősi beavatási szertartás keretében választják el a serdülő gyereket az anyjától. A fiú a fájdalom elviselésének próbáján átesve már megbecsült felnőttként térhet vissza a családi kunyhóba. A nyugati országok szokásmódja szerint pedig 18 éves korában a fiatal elköltözik otthonról, és megkezdi az önálló életet. Nálunk ez másként alakult. A paraszti kultúrán alapuló szemléletmód - és persze az egzisztenciális akadályok - következtében a fiatal felnőtt tovább "élvezi" a szülői gondoskodást. Aminek sok pozitív hozadéka is lehet. De egyik hátránya a kisfiú szerep elhúzódása, ami késlelteti a személyiség teljes kiérlelődését. Ennek hiánya pedig a párkapcsolat döccenőinek fő forrása. Ráadásul gyakran az anyós és a meny között a fiú birtoklásáért fű alatt dúló érzelmi harcnak is az ifjú férj a legfőbb kárvallottja. A kényeztetési verseny közepette könnyen beleragadhat a kisfiú szerepbe, e közösen megformált törpétől viszont nem várható el a felelős döntések meghozatalának képessége.  

Forrás: Webbeteg

Képek: femina.hu, femina