Az a bizonyos nagy Ő…

A nagy szerelmek óriási viharral robbannak be életünkbe, vagy lassan, fokozatosan alakul ki a mély érzelem? Mikor jön el a pillanat, amikor valakibe igazán beleszeretünk, amikor a szemébe nézve, minden másról megfeledkezve kimondjuk, szeretlek? Tudatában vagyunk e annak, hogy szerelmesek vagyunk, vagy csak később döbbenünk rá?

Talán az egyik legérdekesebb és legszebb élettapasztalat az, amikor szerelembe esünk. Persze mindenkinél másként zajlik, és őszintén szólva szerintem az ember igen is többször szerelembe eshet. Az érzés varázslatos, magával ragadó, semmi máshoz nem fogható, ilyenkor tényleg a másik ember rabjaivá válunk, a világ pedig egy szebb és jobb hellyé válik, hiszen megoszthatjuk valakivel. A sokszínű emberi tulajdonságoknak köszönhetően természetesen ebben a kérdésben is sokszor kerülhetünk vitás helyzetbe. A szerelem ugyanis, számtalan nézőpontból közelíthető meg, ezek pedig igen ellentmondóak. Az ezotéria és pszichológia álláspontja szerint, a szerelem soha nem véletlen. A két fél találkozásának ugyanis nagy jelentősége van, a jellemi fejlődés tekintetében, nekik egymásba kell bonyolódniuk, hogy életük bizonyos módon változzon.

A filozófia számtalan módon boncolgatja az érzelmet, azonban az általánosan elfogadott elv, hogy egy magasztos, mély érzelmi reakciókat kiváltó érzelem. A tudományos megközelítésben sem vonzalomról, sem mély kapocsról nem beszélhetünk, hiszen csak biológiai és kémiai reakciók sorának válunk áldozatává, melyek hatása általában nem örök, gyakran csak a fajfenntartási ösztönök kiszolgálására szolgál. Bármely meghatározás áll is közelebb hozzánk, az bizonyos, hogy előbb utóbb mindenkit elér ezen érzések szele.

A keleti filozófia, persze ezt a témát is igen mélyen boncolgatja. A Nagy szerelmes könyv, a Káma Szútra szerelembe esési típust különböztet meg egymástól. A fennkölt érzés kialakulhat megszokásból. Ebben az esetben egy folyamatosan kialakuló érzésről beszélünk, mely egy cselekvés állandó gyakorlásából eredő ragaszkodás és a nemi közösülések eredménye. A szerelem eredhet a képzeletből, ilyenkor kizárólag gondolatokból ered a vonzalom, kiváltója pedig a szenvedély. A harmadik típus a ragaszkodásból eredő, kölcsönös érzelem, amikor a két fél elhiszi, hogy a másik fél a kiegészítő fél. A külső érzékelésből létrejött szerelem esetében a külső érzékelésből származó élvezeteket felülmúlják a szenvedély keltette érzéseket.

Amennyiben a filozófiákat vesszük alapul, bizony megeshet, az is, hogy egy régi barátunkba leszünk végzetesen szerelmesek. Részemről, mindig éreztem, ha valami kialakulhat valakivel, de kizárni persze semmit nem lehet, az élet igen hosszú. Ki a gyomra remegéséből, ki a folyamatos mosolygásból, de általában érezzük, amikor ránk tör a szerelem. Jöhet teljesen váratlanul, mint egy villámcsapás, de lehet egy fokozatosan kialakuló érzelem is. Olykor, csak a társ hiánya döbbent rá minket arra, hogy a szeretetnél mélyebb érzések kötnek össze. Általában, ha megtaláljuk a másik felünket, akkor vele osztanánk meg a legjobb és legrosszabb élményeinket egyaránt. A testi és lelki közelsége is egyaránt értékes, fontos. A művészetekben is folyamatosan ábrázolásra kerül a szerelem. A versek, könyvek, dalok, festmények és szobrok örök és kimeríthetetlen témája a szenvedély. Ahogyan az életben lenni szokott, a jó dolgok, fájdalmas véget is érnek, így a kapcsolat vége sok gyötrelmet okozhat. Remélem mindenki átérezte már, a vonzalom pedig kölcsönös volt. Meséljétek el, ti hogyan élitek meg az érzelmi viharokat.