hirdetés

Partnereink

Van-e hatással a koronavírus a budapesti ingatlanpiacra?

hirdetés

Van-e hatással a koronavírus a budapesti ingatlanpiacra?

Miközben a világ aggódva figyeli a koronavírus terjedéséről szóló híreket, gazdasági szakértők azt latolgatják, milyen hatással lesz a Kínából induló járvány a világ gazdaságára. Valószínűleg nem lesz szektor, mely ne lenne érintett, miért lenne ez másként a belvárosi ingatlanpiacon, ahol az utóbbi években igencsak megnőtt a kínai befektetők aránya. A belvárosi ingatlanokra specializálódott Central Home szakértője szerint az eladásszámok további csökkenése várható.

Bizonyított tény, hogy bármely világvírus esetében minden esetben megfigyelhető egyfajta GDP csökkenés, amely piaclassulást okoz, nem történik ez másképpen a koronavírus esetén sem. A világ számos pontján foglalkoztatja ez a téma a közgazdasági szakértőket, akik rámutattak, hogy a koronavírus terjedése eddig leginkább csak Kínában okozott hatalmas gazdasági károkat, bizonyos területeken a gazdaság jelenleg majdnem teljesen leállt. Ennek értelemszerűen azért globális hatása is lehet, mivel a szakértők szerint a kínai lassulás hatásai Európára is kiterjedhetnek, így akár 0.5%-os gazdasági lassulást okozhat például Németországban. Ez pedig tovább gyűrűzhet, ily módon Magyarországnak és egész Európának fájdalmas lehet, mivel Németország az európai közösség gazdaságának egyik motorja, ezáltal hatással van sok egyéb területre is. Nem csupán ipari ágazatokban kell gondolkodni, a lassulás a turizmusban például máris érezhető jelenség, de az exkluzív termékek értékesítésében is voltak változások. Kínában külön adót vetnek ki a luxustermékekre, azokra a termékekre, amelyeket Londonban, Milánóban, Párizsban és a többi európai nagyvárosban főként a kínai turisták, látogatók preferálnak, mivel ezek így sokkal olcsóbbak, mint az ő országukban.

hirdetés

Ezek a tényezők, mármint az össz-GDP és a világpiacok mozgásai az ingatlanpiac főbb mozgatórugói is, így nem véletlen, hogy a hazai ingatlanpiaci szereplők is értékelik a helyzetet.

„Felmerülhet a kérdés, hogy egy vírus, ami világjárvánnyá bontakozik ki, miképpen befolyásolja a budapesti belvárosi ingatlanpiacot annak ellenére, hogy Magyarországon egyelőre és szerencsére még nem ütötte fel a fejét a járvány” – kezdi Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője. – „A belvárosi ingatlanpiac jelenlegi folyamatait tekintve a korrekció időszaka után vagyunk. Ez az időszak adataink alapján az ingatlanértékek 15-20%-os csökkenésével járt. 2019 fő tapasztalata volt a lefele ívelő piac, amely nem más, mint az árrobbanás után egy teljesen természetes korrekciós folyamat és ennek a jelenségnek a mértékét és hatását a koronavírus eddig nem befolyásolta.”

A belvárosi ingatlanokkal kapcsolatosan egyértelmű tény, hogy a külföldi befektetőknek jelentős szerepe van a budapesti, de főként a belvárosi ingatlanpiacon. A hazai piaci szereplők jelenleg ingatlanértékcsökkenésről beszélnek, de a Central Home szakértője szerint a valóság az, hogy a piac jelenleg stagnál, az értékcsökkenés már 2019 második felében megtörtént.

„A január és a február tradicionálisan gyenge hónapok a gazdasági területek szempontjaiból, illetve a külföldi vevőcsoportok szemszögéből. Éppen emiatt most még kevésbé érezzük a jelenlegi vírushelyzet hatását, de ha márciusban és áprilisban a külföldi befektetők továbbra is kisebb számban fognak érkezni, főleg az ázsiai vevőcsoport, amely Budapest belvárosában rendkívül domináns volt az utóbbi pár évben, akkor az eladásszámok a tavalyiakhoz képest tovább csökkennek és ezek kihatással lesznek az aktuális ingatlanértékekre, azok is fokozatosan csökkenni fognak” – foglalja össze Ben-Ezra Orran.

A Central Home szakértője elmondta, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az ingatlanpiac aktivitásait, a vevőcsoportok egyelőre az évszaknak megfelelő aktivitást mutatják. Ezzel együtt úgy ítélik, hogy fontos megfigyelniük, hogy a következő 2 hónapban a piaci és befektetői mozgásokat miként befolyásolja a koronavírus, illetve annak esetleges nagymértékű továbbterjedése.

Forrás: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 08.14.

Ma Marcell napja van.

Horgászturizmus: áldás vagy átok?

Az idei év a vízparti régiók számára sem volt felhőtlen. A határlezárások miatt Európa-szerte elmaradtak a turisták és így a hobbihorgászok is. Ez ped...

  • 2020-08-13 23:18
Már két halott a belarusz tüntetéseken, az EU közvetíteni akar

Már két halálos áldozatuk van a belarusz elnökválasztás miatt kirobbant tüntetéseknek. Az ottani hatóságok megerősítették, hogy meghalt egy őrizetbe v...

  • 2020-08-13 20:30
Hőségben sportolni? - Erre kell figyelni, hogy ne száradjunk ki!

Sokan a nyári hőségben vagy bekapcsolt klíma mellett is rendszeresen sportolnak, ami rendkívül veszélyes is tud lenni, ha nem pótoljuk közben az elves...

  • 2020-08-13 17:56
Marton Adri és Edvin: 13 éve szerelmesek!

2007 augusztusában ismerkedtek meg, és azóta elválaszthatatlanok. Az évfordulót minden évben méltán megünneplik, és mivel imádják a vízparti piknikezé...

  • 2020-08-13 16:38
Hogyan lehetünk felelősségteljes „sharentek”?

A legbiztonságosabb tanács az lenne, hogy „ne tegyünk közzé semmilyen, a gyermekeinkkel kapcsolatos tartalmat a közösségi médiában”, ám ennek a kihívá...

  • 2020-08-08 05:41

hirdetés

Meddig zuhannak vajon a belvárosi ingatlanárak?

A koronavírus térhódítása egy csapásra véget vetett az évek óta tartó budapesti ingatlan-áremelkedésnek. Bár bizonyos jelei már 2019-ben is megvoltak ...

  • 2020-08-08 00:12
„Pocketdoki” - forradalmi újítás a diagnosztikában

Az INNObyte Informatikai Zrt. olyan komplex egészségügyi digitális mérőeszközt és felhőalapú applikációt fejleszt, mely segítségével lehetővé válik a ...

  • 2020-08-07 22:56
Balkán export, nem csak rezesbandákkal – koronavírus idején épít hidat a MOST

10 zenekar, 20 fesztivál, 26 fiatal menedzser, 10 kreatív városi projekt – a budapesti Hangvető vezette MOST projekt célja hidat építeni a balkáni teh...

  • 2020-08-07 20:34
Jön a Kilakoltatás - forog az új magyar film

A Kilakoltatás egy szatirikus hangvételű film, amely egy fiatal, elszánt bírósági végrehajtó (Orosz Ákos) és egy elkeseredett, kilakoltatás előtt álló...

  • 2020-08-07 18:37
Az első Séf Fesztivál Tihanyban debütál

Egy gasztrofesztivál, amit nem a nagy márkák, hanem a hazai alapanyagtermelők támogatnak Az első Séf Fesztivál Tihanyban debütál, és a szervezők szánd...

  • 2020-08-05 22:37

Minden cikk

hirdetés

hirdetés