hirdetés

Partnereink

Milyen irodákba fogunk visszatérni? Az Év Irodája shorlistesei mutatkoznak be

hirdetés

Milyen irodákba fogunk visszatérni? Az Év Irodája shorlistesei mutatkoznak be

Lezárult Az Év Irodája verseny közönségszavazása, amely minden eddigi rekordot megdöntött, hiszen 13.108-an szavaztak a kedvenc pályázatukra. A szakmai zsűri ezután kiválasztotta a shortlistes irodákat és közösségi tereket, amelyek a végső győzelemre is esélyesek. A pályázatok már jelzik az irodapiaci fordulópontot, hiszen a COVID-19 miatt megkezdődött az újratervezés, a munkaterek átalakítása.

2020-ban a pandémia ellenére rekordszámú, több mint 200 nevezés érkezett Az Év Irodája verseny 18 kategóriájában. A jelentős érdeklődés azóta is tart, hiszen a közönségszavazás szintén rekordot ért el a több mint 13 ezer szavazattal, amely csaknem dupla annyi voksot jelent, mint a tavalyi évben.

hirdetés

A közönségszavazás 10%-ban számított bele a szakmai zsűri döntésébe, majd a szakemberek a pályamunkák, fotók és a több oldalas kérdőívek alapján kiválasztották Az Év Irodája és Az Év Közösségi Tere kategóriák shortlistes nevezőit. A győzelemre is esélyes kiválasztottak közé 33 pályázat került, akik közül a helyszíni bejárásokat követően kikerülnek a győztesek és a döntősök. Nagyon izgalmas véghajrára van kilátás, hiszen a pályázatok között a globális vállalatok nagyvonalú székház-projektjei és szolgáltatóközpontjai ugyanúgy megtalálhatók, mint a kisebb cégek dizájnirodái.

A várakozásoknak megfelelően a pályázatok alapján olyan új irodatrendek rajzolódtak ki, amelyek már reagálnak a COVID-19 miatt megváltozott munkahelyi feltételekre. A változatos terek megmutatják a hibrid irodák (munkahely + home office) növekvő szerepét, miközben a tavaly őszi időszakban történő visszatérés új megoldásait is felvonultatják. A közösségi zónák előtérbe kerülése, a dedikált munkaállomások csökkenése és a technológia szerepének növekedése már megjelent az egyes pályázatokban, új irodákban.

„Nagyon örülünk, hogy Az Év Irodája versenyre érkezett rekordszámú pályázat mellett a közönségszavazás is minden előzetes várakozásunkat meghaladva szintén rekordot döntött. Jól látható, hogy a koronavírus-járvány, amely alapvetően befolyásolja az irodák világát is, mennyire nagy hatást gyakorol a munkaerőpiacra, és az is figyelemreméltó, hogy a pandémia miatt átalakuló irodák, munkahelyi megoldások iránt milyen hatalmas az érdeklődés. A szakmai verseny ezúttal is élen jár az új irodatrendek bemutatásában, amely idén a munkahelyi újratervezés kezdődő folyamatát mutatja meg szemléletesen” – mondta Fodor Dániel, Az Év Irodája csoport ügyvezetője.

Az Év Irodája és Az Év Közösségi Tere shortlisteseit és a többi nevezőt ITT lehet megtekinteni.

 

Az Év Irodája 25 shortlistese

Agora - bp iroda

A Raiffeisen Bank új székháza

Market 6.0

Tiba Építész Stúdió irodája

IncepTech SpaceGarden

BioTechUSA irodaház

Dessin Design

VCC Live

Airfrance KLM iroda

MSCI 2020

Supercharge iroda

Az NN Biztosító központi irodája

ESAB Kft. Budapesti Szolgáltató Központja

ING-székház

Intrum

 

Novo Nordisk Iroda

LogMeIn

RSM Hungary

Sanofi Business Services Budapest Center

Elter Világítás Kft.

Ügyvédi iroda a Dalszínház utcában / este'r partners belsőépítész iroda

IDEMIA Hungary

Brown-Forman

Layher iroda

 

Az Év Közösségi Tere 8 shortlistese

Loffice új HQ

Bimbó5 // Coworking Center // Oktató Központ

Szeglet

Debrecen HUB

Debreceni Egyetem Nagykönyvtári olvasóterem

Nomád Coworking & Design Shop (átalakítás alatt)

Crazy Dean

Telenor Astoria

 

Az Év Irodája verseny díjait várhatóan májusban adják át.

Forrás: ingatlan.com

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.05.

Ma Adorján, Adrián napja van.

A februári adásvételeket is felpörgette a lakásfelújítási támogatás

Bár még csak két hónap telt el az évből, a lakáspiac erős évre számíthat a legfrissebb adatok szerint - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből....

  • 2021-03-04 11:10
Szakmai elismerésben részesül a Bika

Nem számít, hová tart, milyen körülmények között, vagy miért pont oda, a munkáját garantáltan megbecsülik. Ma semmiképpen se hagyja, hogy bármi az útj...

  • 2021-03-04 10:31
Sörtésztás halfalatkák uborkás majonézzel

Ízletes és ropogós, sörbundába csomagolt halfalatkák, amik az uborkás házi majonézbe mártogatva minden képzeletet felülmúlnak.

  • 2021-03-04 08:10
Ezrek életét menthetnék meg az önkormányzatok

Több mint 200 polgármesternek küldött levelet a Levegő Munkacsoport, tizenegy pontban foglalva össze, hogy mit tehetnek a lakossági hulladékégetés vis...

  • 2021-03-03 22:05
Megérkezett a Kifli Bisztró!

Mindenki nehezen viseli a jelenlegi helyzetet, ami annak is köszönhető, hogy a korábban megszokott, munka utáni kikapcsolódást jelentő programokról le...

  • 2021-03-03 19:01

hirdetés

Ezzel a készülékkel bárkinek házi péksége lehet otthon

Az otthon elkészített kenyér illata semmihez sem fogható. A tavalyi évben egyre több magyar háztartásban kerültek elő a régi családi receptek. Emellet...

  • 2021-03-03 17:28
Brutális rekordot értek el a lakásépítések 2020-ban, soha nem látott kínálat az újlakás-piacon

Az eladásra kínált új lakások négyzetméterára Budapesten súrolja a 900 ezer forintot. Pécsen 576 ezer forint, Debrecenben 642 ezer forint, Nyíregyházá...

  • 2021-03-03 15:50
Tizenhat év után először, végre gorillabébi született a Berlini Állatkertben

Tizenhat év után először, végre gorillabébi született a Berlini Állatkertben.

  • 2021-03-03 13:43
Hasznos tanácsokkal segíti dolgozói egészségvédelmét a SPAR

Szakemberek közreműködésével készült egészségvédelmi kisokossal az áruházlánc több mint 13 000 dolgozója egészségének megóvásában nyújt segítő kezet. ...

  • 2021-03-03 11:18
Új műsorvezetőt igazolt a legnépszerűbb magyar kulturális podcast

Új műsorvezetőt kap az ország legnépszerűbb kulturális podcastja! Szabados Ági, a Lapozz a 99-re! eddigi háziasszonya Vecsei H. Miklós színész-rendező...

  • 2021-03-03 09:10

Minden cikk

hirdetés

hirdetés