hirdetés

Partnereink

Tiszta levegőben könnyebben vészelhetjük át a járványt

hirdetés

Tiszta levegőben könnyebben vészelhetjük át a járványt

Minden ember tegye meg ami tőle telik, hogy tisztább legyen a levegő, és ezáltal is igyekezzünk csökkenteni a koronavírus okozta megbetegedések súlyosságát. Erre kéri a lakosságot a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége (BEMOSZ), az Európai Közegészségügyi Szövetség (EPHA) és a Levegő Munkacsoport.

Tanulmányok sora mutatta ki, hogy szoros az összefüggés a vírusos légúti megbetegedések súlyossága, az emiatti elhalálozások száma, valamint a légszennyezés között (például ez a tanulmány és ez a tanulmány). Nem volt ez másképp a korábbi SARS koronavírus fertőzés esetén sem Kínában. Minél szennyezettebb levegőben tartózkodik valaki és minél hosszabb ideig, annál nagyobb a kockázat. Az Egészségügyi Világszervezet megállapítása szerint még akkor is súlyosbodhat a betegség, ha az adott személy csak rövid ideig van kitéve magas légszennyezettségnek. 

hirdetés

Azért a tényért, hogy Észak-Olaszországban az átlagosnál lényegesen több elhalálozást okozott a koronavírus, a légszennyezés is felelős lehet, amint arra Dr. Lorenzo Casani, az egyik lombardiai klinika egészségügyi igazgatója is felhívta a figyelmet. Márpedig az észak-olaszországi városok jelentős része Európa legrosszabb levegőjű területei közé tartozik. Ahogy arra az EPHA nyilatkozata is rámutatott, a legfrissebb adatok a korlátozó állami intézkedések és a felelős állampolgári viselkedés következtében miatt tisztuló Észak-Olaszországi levegőről árulkodnak, ami a koronavírusos betegek számára különösen jó, akár életmentő hír is lehet.

Koltai Tünde, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetségének elnöke elmondta: „Sok, embernek – különösen azoknak, akik krónikus betegségekben szenvednek – a szennyezett levegővel és egyéb környezeti ártalmakkal terhelt szervezete különösen nehezen tudja felvenni a küzdelmet a koronavírussal szemben. Minden lehetséges módon csökkenteni kell a kitettségüket a káros hatásoknak. Egyebek mellett igyekezzünk felhagyni a dohányzással, és ne tegyük ki másokat a dohányfüstnek."

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke megállapította: „Fontos, hogy minél kevesebben közlekedjünk benzines, dízeles autóval, motorkerékpárral, robogóval. Akinek van rá lehetősége, inkább kerékpárral vagy gyalog jusson el úticéljához. Lehetőleg ne fűtsünk szilárd tüzelőanyaggal, és különösen ne égessünk hulladékot (ami egyébként is illegális)."

Massay-Kosubek Zoltán, az Európai Népegészségügyi Szövetség „Tiszta Levegőt!" kampányának igazgatója kijelentette: „Csatlakozzunk a Maradj szépen otthon! nevű, számos Európai országban indult civil kezdeményezéséhez és mi is maradjunk otthon! Ezzel nemcsak a fertőzésveszélyt csökkentjük, de a tisztább levegőhöz is hozzájárulunk. Mindannyiunk felelőssége, hogy minél tisztább legyen a levegő és ezzel is elősegítsük a koronavírus-járvány ártalmas következményeinek enyhítését."

Forrás: Aeffect Communications

Fotó: Player.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés