hirdetés

Partnereink

Az olcsóbb ingatlanok kerültek helyzetbe a második hullám előtt

hirdetés

Az olcsóbb ingatlanok kerültek helyzetbe a második hullám előtt

Stagnálás és árcsökkenés jellemzi lakáspiacot, igaz, a járvány miatt a múlt év második negyedévében látható szinthez képest némi emelkedés történt - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a KSH hivatalos, múlt év harmadik negyedévére vonatkozó - egyelőre - előzetes adatai, valamint a januárban eladott lakások hirdetései alapján az árak alakulását mutatja be.

 

hirdetés

A KSH használtlakás-árindexe a 2020 harmadik negyedében 0,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: "Ez lényegében stagnálást jelent, ugyanakkor a második negyedévhez képest 5 százalékkal emelkedtek az árak. A KSH előzetes adatai alapján ebben az időszakban viszont a korábbinál több adásvétel történt olcsóbb lakásárakkal rendelkező településeken." A szakértő hozzátette: „Intenzív átalakulásnak lehetünk szemtanúi a lakáspiacon, mivel a fővárosi árak a megfizethetőbb tartományba sorolódnak vissza. A többi településen jobban kitart a lakáspiaci lendület, de fontos figyelembe venni, hogy egyelőre még csak előzetes adatokról van."

 

Mennyiért hirdették utoljára?

 

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy akik januárban váltak meg a lakóingatlanuktól, közvetlenül az eladás előtt mekkora összeget kértek azért. A fővárosban az átlagos négyzetméterár 690 ezer forintot tett ki, ez pedig 2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi több mint 700 ezer forintos összegtől.

 

A kisebb városokban jóval komolyabb mértékben, 19 százalékkal 306 ezer forintra csökkent a négyzetméterár. A községekben 4 százalékkal 205 ezer forintra mérséklődtek az árak. Bár a megyeszékhelyeken az átlagos négyzetméterárak 2 százalékkal 384 ezer forintra nőttek. ám Balogh László szerint ez minimális drágulásnak, inkább stagnálásnak felel meg.

 

Népszerűbbek lehetnek a kisebb települések

 

Az ingatlan.com szakértője rámutatott arra, hogy 2021 elején több kedvezmény és támogatás is megjelent az otthonteremtési programban. Ez lendületes évkezdést okozott a lakáspiacon, de a forgalom leginkább a kisebb településeken élénkülhet. A nagyvárosok agglomerációs övezetei az alacsonyabb áraiknak köszönhetően eddig is népszerűek voltak, de a koronavírus utóhatásai – távmunka terjedése és a zöldebb környezet – miatt még felkapottabbak lehetnek.

 

Forrás: ingatlan.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés