hirdetés

Partnereink

X-Faktor: Kiesett Borbély Richárd

hirdetés

X-Faktor: Kiesett Borbély Richárd

A mai este sem telt el X-Faktor nélkül és persze kiesője is volt a műsornak. Előző héten Jakab-Péter Izabella búcsúzott a versenytől. Felnyitották a borítékot, mivel a mentorok idén először nem tudtak dönteni, ő vagy a Tha Shudras menjen-e haza.

Ma este 20 órai kezdettel folytatódott az X-Faktor tehetségkutató verseny. Érdekesképp kiemeljük, hogy a mai adás a 100. X-Faktor adás volt. Mivel múlt héten Jakab-Péter Izabella kiesett a versenyből, a show ma este 7 versenyzővel folytatódott, méghozzá a beat-zene korszakát elevenítve.

hirdetés

A mentorok bekonferálása után Istenes Bence műsorvezető már most kiemelte, hogy rendhagyó módon már most várnak jelentkezőket a 2015-ös X-Faktorra. A 100. adás csupa meglepetésekkel kezdődött, ugyanis most megmutatták azt is, hogy az este kezdetéig beérkező szavazatok alapján a versenyzők hányadik helyen állnak. Párbajzónában a Spoon és Nagy Richárd volt, az első helyen pedig Tóth Andi állt.

A múlt héten Izabellával párbajozott a Tha Shudras, most pedig ők kezdték meg a műsort. Ők a legendás Beatles együttes Come Together c. dalát választották. Trap kapitány elmondása szerint a Beatles-t még az ő bolygójukon is ismerik. Little G. szerint ehhez a dalhoz már sokan hozzányúltak - sokan jól, mások kevésbé jól -, de ez egy baromi jó feldolgozás volt. A többi mentor is hasonló pozitív véleménnyel volt a produkcióról.

Másodikként Alföldi Róbert egyik mentoráltja következett, méghozzá Nagy Richárd. A tehetséges fiú a múlt héten meglepően sok kritikát kapott, ezért a héten még nagyobb erőbedobással készült. The Kiks rajongók nagy örömére az egyik ismert slágerükkel készült a nyíregyházi fiú, méghozzá a You really got me c. dallal, amiben még zongoristaként és lenyomott egy solót. Szikora és Little G. szerint kicsit elfáradt volt maga az előadás.

Harmadikként Benji állt színpadra a Don't let me be misunderstood c. dallal, amit a blues rock együttes, a The Animals is játszott 1965-ben. Kissé fanyalogva véleményezték a mentorok a produkciót, hiszen úgy érzik, Benji kezd szétesni. Ezt ő is alátámasztotta, amikor Bencének elmondta, sokat kell küszködjön azon, hogy összeszedje magát.

Ezután Tóth Andi robbant be a színpadra egy LGT számmal. Az Ő még csak most 14 c. dal teljes erőbedobással hangzott el, érdekes hogy mostmár Alföldi és Tóth Gabi is igyekszik negatív kritikával lehúzni, azt hozva fel érvként, hogy túl sok a tánc, kevés már az, ami Andi a maga egyszerűségében. Az az igazság, hogy Tóth Andi az egyik legesélyesebb a győztesi helyre, mivel még nem fejlődtek ki benne gátlások a zsenge korának köszönhetően. És ezt minden mentor tudja, ezért igyekeznek saját versenyzőik malmára hajtani a vizet.

A következő fellépő Borbély Richárd volt, aki szintén nagy fejlődésen van túl az első meghallgatáshoz képest. Ő most a beat-zene jegyében a Rolling Stones egyik remekművével lépett színpadra. Persze itt is volt mibe belekötni, Tóth Gabi szerint például nem tanácsos a fiúnak mikrofonállványt adni…

A Spoon párbajzónában volt a műsor elején. A produkció nagyon befolyásolhatja azt, hogyan alakul a sorrend. Magyar produkcióval készültek, méghozzá egy Illés-egyveleggel. Az Illés együttessel nem lehet nagyon mellényúlni, ezt a véleményt Szikora is alátámasztotta. Finom szurka-piszka jött Alföldi felől ugyan, de Tóth Gabi végigujjongta a Spoon-ról alkotott véleményét és az Alföldi-féle megjegyzések leperegtek róla.

Utolsóként Horányi Júlia mutathatta be azt a dalát, amivel egész héten készült. Kovács Kati slágerét, a Nem leszek a játékszered c. dalt énekelte el, ami az első Táncdalfesztivál győztes száma volt még 1966-ban. Mérhetetlen tapsvihar követte a produkciót, majd a versenyző szépen bezsebelte a mentorok pozitív véleményeit.

Vendégfellépők

A versenyzők előadásai után megannyi vendégfellépőt hallhattak a tévénézők. Elsőként legújabb szerzeményével érkezett az X-Faktor színpadára Palya Bea. Az énekesnő hűen tükrözi a magyar népzene motívumait, ugyanakkor különféle kultúrák zenéit is beleviszi dalaiba. A közös produkció során betoppant Kern András Kossuth és Jászai-díjas színész, akit az egész műsoridő alatt meglepetés vendégként emlegettek. A legendás Illés együttes ismert és elismert tagjai – pontosabban Bródy János, Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs – is eljöttek a 100. adás alkalmából. A Sárga rózsa c. slágerük után percekig tapsolt a közönség.

Ezután jött a műsor legfontosabb része: a szavazás lezárása, valamint a továbbjutók nevének közlése. A korábbi műsorokban jóval több név hangzott el, ma este viszont már csak 5 biztos továbbjutó versenyző volt: Horányi Júlia, Tóth Andi, Le-Quang Hui Benji, Spoon és Nagy Richárd.

Megint a Tha Shudras kellett párbajozzon, most viszont Borbély Richárddal. A párbajdalok után újra a mentoroké volt a főszerep, ugyanis a megszokott módon mindegyikük elmondta, szerintük kinek kell hazamennie. Tóth Gabi természetesen saját csapatát szeretné megtartani, ezért Borbély Richárd nevét mondta ki, Alföldi Robi meg a Tha Shudras együttest küldené haza. Little G. a párbajdal alapján döntött, és emiatt a Tha Shudras-t nevezte meg. Végül Szikora következett, aki pedig Richárd nevét mondta ki. Így megint a borítékban található szavazatállás volt a döntő. A legkevesebb szavazatot Borbély Richárd kapta, akinek ezzel véget is ért a verseny.

Jövő héten már a top 6 döntős fog fellépni, ahonnan szintén valaki búcsúzni fog. Karácsony előtt pedig kiderül az is, hogy az idei versenynek ki lesz a győztese.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés