hirdetés

Partnereink

Élet új arccal

hirdetés

Élet új arccal

Az arc- és bőrátültetés fontossága abban rejlik, hogy súlyos balesetek után javíthatják a páciens életminőségét. A többi átültetéssel ellentétben, ezeket elsősorban olyan sérülések esetén alkalmazzák, melyek során esztétikai hibák jönnek létre (égések, autóbalesetek, lövések, áramütés).

Az első sikeres részleges arcátültetési a professzor Bemard Devauchelle által vezetett csoport hajtotta végre a franciaországi Amiensben. 2005-ben IsabelleDinoire (1967) arcát a Labrador retrievere harapta szét, az állat azonban nem támadott, hanem gazdája életét próbálta megmenteni, aki a bevett gyógyszerektől lett rosszul. Gazdája megmentése során azonban szétroncsolta a nő arcának alsó részét: orrát, ajkait, állát és orcáját. Az orvosok az összes részt helyreállították egy klinikai halál állapotában levő nő szöveteiből. Az újabb mérföldkőre 2010-ig kellett várni, amikor Spanyolországban elvégezték az első teljes arcátültetést. A Joan Pere Barrel által vezetett, több mint harmincfős csoport a barcelonai Vall d'Hebron egyetemi kórházban végezte a beavatkozást. A páciens, aki egy vadászbaleset következtében öt évig nem tudott gépek nélkül lélegezni és enni. a donortól új arcizmokat és csontokat, orrot, ajkakat és bőrt kapott. Az operáció sikeres volt, több mint 24 óráig tartott.

hirdetés

Harmadszor a világon, először az USA-ban

A soron következő átültetést cseh orvos. MUDr. DohdanPomahac hajtotta végre 2011-ben. a bostoni Brigham and Wonen'sHospitalban. Egy több mint tizenöt órás műtét után az orvos csoport sikeres operációt hajtott végre Dallas Weinsen (1984). aki arcát és szemeit áramütés okozta balesetben vesztette el. Ez volt az első teljes arcátültetés az USA-ban. de a következő sem váratott sokáig magára.

Az arcátültetés ma még azonban gyerekcipőben jár. Az egész világon körülbelül negyven ilyen beavatkozást végeztek, a bostonihoz hasonló operációkat például Belgiumban,Törökországban és Kínában végeztek.

Annak ellenére, hogy Mudr. Pomahac cseh származású orvos. Csehországban és a környező országokban, így Magyarországon sem végeztek még arcátültetést. Ennek elsődleges oka a műtét költségessége. Ennek ellenére részleges helyreállító műtétek elvégzése lehetséges, ilyenkor elsősorban a páciens saját szöveteivel, ill. protézisek használnak a károsodások helyreállítására.

Az új arc nem csak egy maszk

A helyreállító műtétekkel ellentétben a transzplantációk összetettebb beavatkozások. „A transzplantáció során több fontos dologra is oda kell figyelni. Az idegekkel például helyesen kell összekötni, hogy a páciens arca mozogjon, és hogy érezze bőrét” - mondtaBohdanPomahac. Az átültetett arcnak nem csak egy maszkként kell szolgálnia. Azúj arcnak működnie kell, a páciensnek pedig sajátjaként kell elfogadnia. Az átültetésekkel kapcsolatban eddig két halálesetről tudnak az orvosok. Az egyik eset Kínában történt, ahol a beteg nem kapta meg a kellő immunszupresszánsokat és szervezete nem fogadta be az új arcot, míg a másik eset Párizsban történt, ahol a páciens arcán és karjain hajtottak végre helyreállító műtétet, de a műtét után két hónappal szívrohamban elhunyt.

A bőr segít és véd

Az arcátültetésekkel ellentétben, amelyek még ma is újdonságnak számítanak az orvostudományban, bőrátültetéseket már ősidők óta alkalmaznak. Az átültetés viszonylag pontos folyamatát már az i.e. 6. században is ismerte Sushruta nevű, hindi orvos, aki a Gangesz mentén praktizált. Többféle orvosi beavatkozást is végzett, melyek közül az egyik az orr helyreállítása volt, melyhez a páciens homlokárólvagy arcáról származó bőrt használt fel. A sebészet „atyjaként" tarják emiatt számon. A bőrátültetés a leggyakrabban végzett transzplantációk közé tartozik.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés