hirdetés

Partnereink

Szupermodellek szépségtippjei

hirdetés

Szupermodellek szépségtippjei

Sokan szeretnénk úgy kinézni, mint a modellek, legyen szó fiatal vagy már korosodó modellekről. Rengeteg olyan modell van, akik egyszerűen gyönyörűek smink nélkül is, nekik nincs szükség semmire ahhoz, hogy megtartsák a szépségüket. Most Eláruljuk nektek, hogy ki mivel is tartotta meg ezt a szépséget.

Cindy Crawford, aki már több ezer magazincímlapon szerepelt elárulta, hogy szerinte a nők életkoráról a dekoltázsuk árulkodik a legjobban. Ezért is kifejlesztettek közösen egy francia bőrgyógyásszal egy speciális krémet, ami a dekoltázst ápolja, ő is ennek köszönheti a dekoltázsa ragyogását.  Elmondása szerint az idő vasfoga a haj szerkezetét is megváltoztatja, ezért is fontos a hajak megfelelő ápolása is a szépségért.  "Régen sokkal simább volt a hajam, mint most. Hogy megőrizzem a hidratáltságát, hajolajat használok."

hirdetés

Amber Valetta aki színésznő lett miután modellkedni kezdett, sok mindennel kellet szembenéznie, ami a hivatásbeli változásokon kívül az érzékenységét is jelenti. Ő így vélekedik:  "Sokkal érzékenyebb lett a bőröm a különböző készítményekre. Most már körültekintőbben választom ki a bőrápolóimat"  Szerinte a bőrünk fiatalsága érdekében nagyon fontos a különböző fényvédő krémek használata:  "Mivel Kaliforniában élek, így minden nap bekenem magam, akár felhős az ég, akár nem." Az érzékenysége miatt az arcbőr ápolására a bőrgyógyásza által javasolt készítményeket használja csak.

Biztosan mindenki ismeri Claudia Schiffer nevét, ő már több mint 20 éve vált világhírűvé a Guess modelljeként. A L’Oréal szépségarca és a D&G illatának az arca is. Ő így nyilatkozott erről a kérdésről: "Amit megeszek, az a bőrömön is látszik. Bármilyen nehéz, a bőr szépségének érdekében érdemes lemondani a tejtermékekről és az édességekről. Amint kiiktatjuk ezeket az étrendünkből, sokkal szebbnek és frissebbnek érezhetjük magunkat." Emellett azt tanácsolja, hogy sok folyadékot igyon mindenki. "A friss répa- vagy almalé és a citromos víz gyömbérrel adta vissza a bőröm szépségét."

Helena Christensen is nagyon csinosan tartja magát a korát tekintve, igazi bombázónak számit, bőre sok fiatal bőrével felveheti a versenyt. Ő a feszesítő maszkok mellett tette le a voksát, úgy látszik, használ is rendesen. Ezen felül még egy New York-i szalonba szokott látogatni. "A mikrodermabráziót követő zöldteás kezelés után egyszerűen hihetetlen, milyen puha és harmatos lesz a bőröm" - árulta el Helena.

A Chanel bőrápoló termékcsaládjának az arca Shalom Harlow, ezért biztosan meghallgatjátok, hogy ő mit is tanácsol nektek. Nála előnyben részesülnek a természetes alapanyagok, amiket akár a hűtőnkben is megtalálhatóak. "Csodákat művel az arcbőrömmel egy joghurtos-tojásfehérjés arcpakolás. Hidratál és nyugtat egyszerre" árulta el. Továbbá megjegyezte, hogy nagyon fontos számára az arca tisztán tartása, ugyanis meleg fények alatt dolgozik egész nap vastag sminkkel az arcán.

Nadia Auermann német szupermodell 1990-ben hívta fel magára a figyelmet a hajával és a lábaival. Szerinte a nők akkor a legszebbek, ha természetesek és nincsenek agyonsminkelve.  "Sminkelésnél elég csak egy területre koncentrálni. Vagy a szem, vagy a száj, de sohasem mindkettő"  Továbbá elárulta, hogy számára a jó fodrász elengedhetetlen.  "Nehéz lenne az életem nélküle"így vélekedett a fodrászáról.

Minden modellnek megvan a maga szépségfilozófiája, ahogy különböznek az emberek, úgy a modellek is más miatt lettek híresek, meg kell találnunk, hogy mi a mi szépségfilozófiánk és akkor biztosan gyönyörűek legyünk, a magabiztosság is nagyon fontos.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés