hirdetés

Partnereink

Dánia munkához kötné a migránsok segélyezését

hirdetés

Dánia munkához kötné a migránsok segélyezését

A koppenhágai kormány azt tervezi, hogy a jövőben csak akkor fizet segélyt a bevándorlóknak, ha munkát vállalnak. Aki nem dolgozik heti 37 órát, nem kap anyagi támogatást.

"Olyan új munkalogikát akarunk bevezetni, ahol az embereknek kötelességük hozzájárulni és hasznossá tenni magukat" - jelentette ki Mette Frederiksen miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy ez azokra is vonatkozik, akik nem találnak állandó munkát.

hirdetés

"A szociáldemokrata kormányfő itt első körben azokra gondol, akik már három vagy négy éve kapnak szociális segélyt, mégsem rendelkeznek az iskolázottság vagy a dán nyelvtudás bizonyos szintjével. A kormány ezért heti minimum 37 órás munkaválallást vár el a segélyért cserébe" - mondta Peter Hummelgaard munkaügyi miniszter. "Számunkra az a legfontosabb, hogy az emberek kijöjjenek az otthonaikból" - tette hozzá.

Az integráció a cél

Az új követelmények célja, hogy segítsék a bevándorlók beilleszkedését. "Túl sok éven át rossz szolgálatot tettünk sokaknak azzal, hogy nem követeltünk tőlük semmit" - mondta Frederiksen. A dán kormány szerint különösen alacsony a foglalkoztatási arány a Közel-Keletről, Észak-Afrikából és Törökországból származó nők körében.

A tervet a parlamentnek még jóvá kell hagynia, kritika eddig csak a baloldalról érkezett. "Attól tartok, hogy ez államilag támogatott szociális dömpinghez fog vezetni" - kritizálta szóvivőjük, Mai Villadsen.

A dán szocdem kormány évek óta rendkívül szigorú migrációs politikát folytat - emlékeztet a Focus német hírmagazin. A kormány azt a célt tűzte ki, hogy a menedékkérők számát nullára csökkenti, miután 2015-ben 21 ezer menedékkérő érkezett területére.

Az Euronews is beszámolt róla, hogy júniusban a koppenhágai parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint a menedékkérőket – kérelmük elbírálásáig – harmadik, elsősorban afrikai országokba szállítanák át, ahol táborokban várhatnák, amíg ügyükben döntés születik. Lehetséges "parkolóállamként" jött szóba Ruanda mellett Tunézia, Etiópia és Egyiptom is.

Van, akit visszaküldenek

Nagy visszhangot keltett, hogy napokkal a parlamenti döntés után Dánia visszavonta körülbelül 200, a szíriai háború elől elmenekült ember menekültstátuszát. Civil szervezetek szerint "embertelen döntés" született.

A dán kormány arra hivatkozott: védelmet nyújtanak annak, akinek szüksége van rá, de "amikor az anyaországban javulnak a körülmények, az egykori menekülteknek vissza kell térniük és újrakezdeni az életüket a saját hazájukban."

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés