hirdetés

Partnereink

Van-e még koronavírus-mentes ország a világon?

hirdetés

Van-e még koronavírus-mentes ország a világon?

A 2019. decemberében Kínából indult koronavírus-járvány a világ nagy részén meghatározza a mindennapokat, a már megfertőzöttek száma közelíti a harminc milliót, a halottaké az egymilliót.

Azt gondolnánk, hogy a járvány a világ minden országába elért, de ez nem így van. Lássuk tehát a listát: ha az azonnali kivándorlást fontolgatjuk, és a célországnak egyetlen kritériumnak kell megfelelnie: ne legyen jelen benne a koronavírus, akkor merre keresgéljünk?

hirdetés

Észak-Korea

A végletekig elszigetelt ázsiai diktatúra már januárban lezárta a határt a szövetséges Kína irányába. Tavasszal és nyáron szigorú kijárási tilalmat vezettek be, bezárták az iskolákat is. Az ország hivatalosan egyetlen koronavírusos esetet jelentett, egy bűnbánó disszidenst, aki az észak-koreai sajtó szerint saját akaratából tért haza. Az ő sorsáról sincs további információ.

A valós helyzetről természetesen lehetetlen meggyőződni, de egy Észak-Koreából elmenekült orvos szerint akár ötezren is meghalhattak a járványban. Ezek azonban csak becslések, amelyeket senki más nem erősített meg. Az észak-koreai vezetés az állami médián keresztül folyamatosan hirdeti, milyen sikeres a védekezés.

Türkmenisztán

A koronavírustól súlyosan érintett olyan országok gyűrűjében, mint Irán, Afganisztán és Kazahsztán, Türkmenisztán a béke és nyugalom szigete. Az autoriter vezetéséről ismert ország sietett lezárni a határait a járvány kezdetén, és olyannyira elutasították az egészséges türkmén nép megbetegedésének gondolatát is, hogy hónapokon keresztül bírságolták az egészségük védelme érdekében maszkot viselőket. Ez azóta megváltozott, most még a saját autójában is maszkot kell hordania mindenkinek, ami a The Diplomat című, ázsiai témákkal foglalkozó újság forrásai szerint újabb bevételi forrást jelent a saját zsebre bírságoló türkmén rendőröknek. Ami a türkmén mindennapokból a külvilág számára látható, hogy a kormány olyan intézkedéseket hozott - kötelező maszkviselés, távolságtartás, intézménybezárások - mintha koronavírus-járvány lenne az országban, viszont egyetlen esetet sem jelentett a WHO-nak.

Óceánia

Ha valaki nem hisz a türkmén- illetve észak-koreai sajtónak, akkor egy világtól fizikailag elzárt hely jöhet még szóba. Több csendes-óceáni szigetország, így Vanuatu, Tonga, Kiribati, a Marshall-szigetek, Mikronézia, Nauru és Palau is hivatalosan koronavírus-mentes, ahogy az Indiai-óceánon található Salamon-szigetek is.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés