Majmok vagy félmajmok?

A félmajmok alrendjébe beletartoznak a makik, a lórik, a galágók (bozótbébik), a koboldmakik. Mind közeli rokonai a majmoknak, de a velük folytatott vetélkedés eredményeként - a makik kivételével-éjszakai életmódra tértek át.

Az Európában és Afrikában talált csontleletek tanúsága szerint a makik - egyebek között az ember elődei - ötvenmillió éve már sokfelé elterjedtek, de az éghajlati változások es a majmok kialakulása következtében csaknem kipusztultak. Egy kicsiny csoport úgy vészelte át a nehézségeket, hogy az uszadék növényzetbe kapaszkodva, véletlenül Madagaszkár szigetérc sodródott, amely akkoriban szakadt el az afrikai kontinenstől. A jókora szigeten nem sok állatot találtak, így a makik meghatározóvá váltak az ottani - elszigetelten fejlődő - élővilág kialakulásában. Voltak közöttük - ma élő utódaikhoz képest - óriási méretűek is, némely fajnál az állat fejhossza a 20 centimétert is meghaladhatta. Napjainkig a félmajmok mintegy negyvenöt faja és alfaja maradt fenn Madagaszkáron, de félő, hogy ezek is kihalt őseik sorsára jutnak.

Különleges alkalmazkodás

Mindegyik makifaj a maga módján alkalmazkodott élőhelyéhez. Az északi és keleti part esőerdeiben honos áje-áje éjszakai portyáin erősen megnyúlt középső ujjával ütögeti az ágakat, közben denevérfülével figyeli a rovarok neszezését. A meghosszabbodott „csont-vázujj" - innen a „véznaujjú" jelző - arra is alkalmas, hogy a fakéreg alól előkotorja a táplálékot. Ezt a finom szerszámot kímélni kell, ezért amikor az állat négykézláb mozog az ágak között, a csuklóján kénytelen járni.

A lombevő indri léte annyira függ természetes élőhelyétől, hogy másutt képtelen megmaradni. Étlapján legalább nyolcvan olyan növény szerepel, amely csak a trópusi esőerdőben található meg, ezért ez a faj fogságban szinte egyáltalán nem tartható. Mellső lábával emeli szájához az ennivalót. Szükség esetén az apró madarakat és madártojásokat is elfogyasztja.

Verreaux tarkamakija a deli tüskebozótos félsivatag lakója, folyóvízhez egyáltalán nem jut, de úgy fejlődött ki, hogy anélkül is kibírja. Folyadékszükségletet a bundájáról felnyalogatott hajnali harmattal fedezi. A maki arcorrán, nedves orra hegye körül érzékeny bajuszserték találhatók. A szaglás igen fontos ezeknek az állatoknak az életében, mert a társas érintkezésnek is eszköze.

Hangoskodók

A madagaszkári makik hihetetlenül változatos hangokat adnak ki. A feketefejű maki vészjelzése féktelen kacajra emlékeztet, az egérmaki cincog, ha megzavarják, a szifaka (tarkamaki) pedig mintha a saját nevét kiáltaná. Talán a legkülönösebb mind közül az áje-áje pokoli lármája, amely az éjszaka közepén megszólaló csörgődobra emlékeztet. Az állatvilág egyik legszebb zenei teljesítményét az indri nyújtja, amikor ereszkedő dallamvezetésű énekével védelmezi dombtetői birtokát.

Családi élet

Némelyik faj, például a fürgemaki vagy az egérmaki magányosan él, más fajok társas szerveződése viszont annyira összetett, hogy az csoportosulásokat vizsgáló főemlőskutatók az emberi viselkedés gyökereit szeretnék itt feltárni.

A közönséges makik élete örökös vetélkedés, a szigorú rangsorban a nőstények diktálnak. Miközben bejárják territóriumukat és a párzás jogáért versengenek egymással, a hímek a nőstények csapatai mögött kullognak, mindig az anyák és a kicsinyek után isznak, ezért az aszály először közülük szedi áldozatait. A szifakák vagy tarkamakik ezzel szemben nagybácsik és nagynénik barátságos világába születnek, ahol ritkán fordul elő agresszió. A törpemakik több ivadékot hoznak világra, más makifajok viszont általában csak egyet. A pici kezdetben az anyja hasára csimpaszkodik, amikor megerősödik, a lábán járkál fel-alá, majd a hátára mászik, és onnan teszi első kirándulásait az ágak közé. Ha elfárad, visszabújik anyja sűrű szőrzetébe és ott melegszik. A kölykök az első napokban olykor lepottyannak, de hamar megtanulják, hogyan kell lépést tartani a csapattal. Négy-öt hét múlva már önállóan mászkálnak a fák ágai között.