Hogyan hív játszani a kutya?

Az emlősök legtöbb fajánál a játékosság felnőttkorra elhalványul. E szabály alól két figyelemre méltó kivétel á kutya és az ember.

Felnőttkorában a kutya megmarad rendkívül játékosnak, még élemedett korban is. Egyik gyakori problémájuk, miként jelezzék más kutyáknak vagy az embernek, hogy játékos hangulatban vannak. Mivel a játékba gyakran a látszatküzdelem és a színlelt menekülés is beletartozik, fontos tisztázni, hogy valamely cselekvés pusztán móka, és nem veendő komolyan. Ennek a módja a játékra hívó viselkedésformák alkalmazása. A „játsszunk!"-jelzések közül a legismertebb a bókoló testhelyzet, amikor a kutya kifejezésteljesen a földre ereszkedik a mellső részével, míg a hátsó fele a levegőbe mered. Mellső lábai „ülő szfinx" helyzetet foglalnak el úgy, hogy a mellrésze majdnem vagy egészen érinti a talajt, ellentétben hátsó lábaival, amelyek függőlegesen teljesen nyújtottak. Ebben a helyzetben a játszó kedvű kutya szemét társára szegezi, és apró rugózó mozdulatokat tesz előre, mintha sürgetné a másikat, hogy „gyerünk már, gyerünk!". Ha társa veszi a lapot, akkor vagy játékos kergetőzés, vagy játékos harc kezdődik. Mivel az üldözést és menekülést a játékra szólító speciális jelzés vezette be, az üldözés sohasem végződik valóságos támadással, és a menekülés soha nem azzal ér véget, hogy a visszavonuló kutya komoly sebeket kap. Valójában üldöző és üldözött szerepet is cserélhet, és hol az egyik, hol a másik kergeti társát, és a váltakozás gyakorisága elárulja, hogy nemvalóságos agresszivitás vagy félelem uralja hangulatukat, csupán szerepet játszanak. A tág körökben való futkározás e játéktípusra igen jellemző.

Eredetileg úgy vélték, hogy a bókoló testtartás a nyújtózkodás egyik formája. Az biztos, hogy nagyon hasonlít ahhoz, amikor ébredés után a kutya lábát nyújtóztatva tápászkodik. Az elképzelés az volna, hogy az állat nyújtózást mímelve kinyilvánítja: teljesen nyugodt, és a soron következő támadások és menekülések sorozata így egyáltalán nem komoly. Sokkal hihetőbb magyarázat azonban, hogy a bók egyszerűen az elugrást megelőző kimerevített szándékpozitúra, akárcsak a futóbajnokok kuporgó testhelyzete, míg a startpisztolyra várnak.

Sok más jellegzetes játékra hívó jelzése van még a kutyáknak. Egyik az úgynevezett játszó ábrázat, amely megfelel az emberi mosolynak, és hasonló elemekből is tevődik össze. Az ajkak hátrahúzódnak, de nem függőlegesen, hanem vízszintesen. A száj vonala ezáltal meghosszabbodik, a szájzugok a fülek felé húzódnak. Az állkapcsok kissé szétnyílnak, de nem történik kísérlet az elülső fogak kimutatására. Bizonyos értelemben ez épp ellentéte a dühös kutya vicsorgásának, ahol a száj sarkok előrehúzódnak, az orr-ráncok pedig felfelé, amitől előtűnnek a metszőfogak. A játszó ábrázatát mutató kutya a legkevésbé sem agresszív.

Másfajta, játékra ösztönző viselkedésformák például a bökdösés, a mancsolás és a felajánlás. A bökdösés a kölyökkorra utal vissza, amikor a kölykök szopás közben orrukkal lökdösik anyjuk csecseit. A „mancsolás", amikor is a játékra hívó kutya társa oldalát ütögeti vagy csak feléje lengeti a tappancsát, szintén a kölyökkori táplálkozási viselkedés maradványa. Előfordul, hogy a játékos állat egyszerűen csak leül, és társára bámulva lefelé mozgatja egyik mellső mancsát, mintha integetne.

Az olyan kutyák, amelyeket kicsi korukban elkülönítettek és megfosztottak a kölyökkori játékos időszaktól, felnőttkorukban néha nehezen kezelhetővé válnak. Mivel a lágy harapást nem ismerik, játszótársaiknak fájdalmat okoznak, és valóságos küzdelem alakul ki. Az ilyen kutya a többiek réme, valahányszor nyilvános parkokban az összegyűlt kutyák játszani szeretnének.