Az ember méltó ellenfele

Az ember után a legnagyobb emlős faj a farkas. Az évszázadok alatt mondhatni az emberi és a farkas faj dominancia harcot vívtak egymással. Amiben az utóbbi maradt alul. Mára sok helyen kihaltak, ám még így is rendkívül elterjedtek, valamennyi kontinensen megtalálhatóak. Hazánkban körülbelül a I. világháború idején halhattak ki. Pár egyed azonban átjött északról, ám így így is alig két tucat van belőlük az egész ország területén.

                Hogy miért volt méltó ellenfele az embernek? Azért mert rendkívül fejlett szociális intelligenciával bírnak és bírtak. Az kezdetleges emberhez, az ősemberhez hasonlóan ők is csoportokba, falkákba verődnek és együtt vadásznak. A farkasok és a kezdetleges ősember viselkedése rendkívül sok hasonlóságot mutat.

A falkákba tömörült farkasok száma helytől, adottságtól és zsákmánytól függően 2-36 lehet, de általában 5 és 9 között vannak. A farkasok között minden esetben fenn áll egy rangsor. Előfordulhat, hogy ezt folyamatos rivalizálással állítják fel, vagyis folyamatosan verekednek, harcolnak egymással. Néha az ilyen „hatalmi harcok” az egyik fél halálával végződnek. A másik mód, ami alapján felállhat a rangsor azt pont az ellentéte: az egyedek már régóta ismerik egymást és az érzelmi kötődésük révén kerül kiválasztásra az alfa hím.

A falkák minden napi élete rendkívül fejlett szociális intelligenciára utal. A kölyköket minden tag együtt neveli, nemcsak a szülők. A zsákmányt elosztják. Nagyobb testű növényevőkre támadnak (szarvas, bölény, stb.) és akár hosszú ideig is üldözhetik. A vadászatot és a támadást minden esetben az alfa hím indítja le. A növényevő csordákat akár napokig is követhetik és a lemaradt egyedeket levadásszák. Ez rendkívül fontos a préda populáció szempontjából, hisz mindig a gyenge, az öreg vagy a beteg marad le. Mivel például egy bölény ellen egy farkasnak semmi esélye, ezért csapatban, jól meghatározott módon folyamatosan legyengítik, mondhatni kivéreztetik. Minden oldalból támadják, megsértik. A leterítést követően, pedig „farkas éhes” módon neki állnak zabálni. Egy farkas akár 9 kilogramm húst is megehet ilyen alkalommal.

„Párkapcsolat” szempontjából is hasonlóságot mutat az emberrel. A hím akár egy évig is udvarolhat a nősténynek, ám a kapcsolat szinte minden esetben hosszú távú. A vemhesség átlagosan 63 napot tart, és akár 14 kölyök is születhet. A kezdetben süket és vak kölykök rendkívül gyorsan fejlődnek maximum 10 nap alatt már talpra állnak és 10 hónapos korukban már a falkával járnak vadászni. Teljesen ivaréretté a szukák 2 éves korukban, míg a hímek 3 éves korukban válnak. A testvérek vagy falka összes kölyke már kiskorukban kialakítanak egymás között egy rangsort az ártalmatlan játékaikkal. Idővel kilépnek a falkából és, vagy csatlakoznak egy másikhoz vagy megpróbálnak sajátot alapítani.

A falkáknak jól meghatározott területe van, akár 100-300 négyzetkilométer is lehet. Más ragadozóktól eltérően nem ellenőrzik folyamatosan, hisz a szomszédos falkák tiszteletben tartják egymást. Egyáltalán nem esznek növényeket, csakis kizárólag húst és csontokat. A „magányos farkasok” általában két falka határán élnek és kisebb testű rágcsálókat vagy rovarokat esznek. A farkasok egyik alfaját (amiből valószínűleg már nincs) az ember megszelídítette és így lettek a kutyák. Jól megfigyelhető a hasonlóság a kóbor kutyák és a farkasok között, hisz azok is falkákba tömörülnek és egy alfahímet követnek. A farkas több régi és modern mesében, történetben vagy legendában kapott negatív vagy pozitív szerepet. Ilyen Romulus és Remus legendája, Piroska és a farkas, A dzsungel könyve, A gyűrűk ura vagy a Trónok harca, stb.