hirdetés

Partnereink

Így hat a koffein a méhekre

hirdetés

Így hat a koffein a méhekre

A koffein nem csak az emberekre van serkentő hatással, hanem az állatok viselkedését is képes befolyásolni. Konkrétan a méhekkel kapcsolatban igazolták, hogy gyorsabban megtanulják azon táplálékok illatát, amelyek koffeint tartalmaznak. Ez azonban leginkább csak a növények számára hasznos, hiszen így a folyamatosan visszatérő méhek több virágport terjesztenek el, így esélyesebb ezeknek az elterjedése is.

Lehet egy olyan megközelítés is ezzel kapcsolatban, hogy ugyanúgy a méhek szempontjából is előnyös ez a jelenség, mivel így rövidebb idő alatt megismerik az illatot és könnyebben is odatalálnak. Ez azonban csak elképzelés, teória volt, mivel bebizonyították azt, hogy mindemellett a koffein összezavarja a méheket, ennek következtében pedig picit megfeledkeznek a saját kolóniájuk szolgálásáról. A Sussexi Egyetem kutatói azt kezdték vizsgálni, hogy ha a méhek koffeintartalmú cukros vízhez jutnak, akkor ez miként hat az állatok viselkedésére, illetve milyen gyakorisággal térnek vissza ugyanarra az etetőhelyre. Margaret Caouvillon és kollégái az egyes méhek elkülönítése érdekében apró számokat ragasztottak fel a méhek hátára, amely afféle címkeként működött. A kutatás során kiderült, hogy a koffeinfogyasztás jelentősen képes befolyásolni a méhek viselkedését, ugyanis az etetők mindössze három óra alatt már ki is ürültek. Mindezek ellenére a méhek még négy-öt napon keresztül is visszajártak az etetőkhöz, keresve a koffeines nektárt.

hirdetés

A koffein viszont nem csak azon méhek életét forgatta fel, akik először a nektárra akadtak, hanem az egész kaptár életét megváltoztatta. Nagyon fontos ugyanis számukra a tápláléknak a cukortartalma, így sajátos tánccal igazítják útba a társaikat, ha értékes tápanyagra bukkannak valahol. Azt figyelték meg a kutatók, hogy azok a méhek, akik koffeines nektárt fogyasztottak sokkal intenzívebben kezdték járni ezt a táncot, jelezve a társaknak, hogy mennyire értékes tápanyagra bukkantak, mint azok a méhek, akik ugyanolyan cukortartalmú tápanyagot fogyasztottak csak éppen koffein nélkül. A koffeint fogyasztó méhek végül meggyőzték a társakat és azok is szokatlan lelkesedéssel tértek vissza a kaptárba. Így pedig egyre több méh látogatott el a koffeines etetőkhöz.

A kutatók viszont azt is igazolták, hogy a koffein fogyasztás következtében nagy mértékben visszaeshet a méztermelés a kaptárban, mivel a növények így kevesebb nektár termelésével is elegendő méhet tudnak magukhoz csalogatni a beporzásuk biztosítására. A növényeknek tehát semmi mást nem kell tenniük csupán egy kis koffeint csempészni a nektárba. Couvillon ezzel kapcsolatban a következőt nyilatkozta: „Olcsó trükk, de megéri egy kis koffeint adagolni a nektárba”.

James Nieh, a Kaliforniai Egyetem kutatója szerint ez a felfedezés több érdekes kérdéseket vethet fel a koffein táplálékláncban betöltött szerepéről. Továbbá rávilágított arra is, hogy nem csak arról van szó, hogy a virágok átverik a méheket és csak kizsákmányolják őket, mivel a méhek is hajlamosak a trükközésre. A rovaroknál megfigyelhető, hogy sokszor csak megrágják a virág alapját, kiszippantsák a nektárt, így elkerülve a virágport. Ezzel a trükkel pedig a hosszúkás alakú virágokból is ki tudják szedni a nektárt, amelyekből alap esetben nem tudnának nedűhöz jutni. Majd a következőt tette hozzá: „A természetben minden hajlamos a csalásra, hacsak nincs rákényszerítve ennek ellenkezőjére. Sajátos fegyverkezési verseny ez.”

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés