hirdetés

Partnereink

Kihalt fajok újra a vadonban

hirdetés

Kihalt fajok újra a vadonban

A természet egy csodálatos értéke a Földünknek, amelyet illene megbecsülnünk. Szerencsére már vannak törekvések ennek irányába. Az állatvilágra például már egyre nagyobb figyelmet szentelünk, és ha lehetséges, akkor meg is akadályozzuk egy-egy faj kihalását. Sőt, további pozitívumként élhetjük meg azt is, hogy a vadonban olyan állatfajok bukkannak fel ismét, amelyek már kihaltak. Hogyan? Cikkünkből megtudhatod!

Az állatkertek fontos szerepe

hirdetés

„Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője az M1 – Kék bolygó című műsorában kifejtette, az állatkertek az ismeretterjesztésnek, környezeti nevelésnek is fontos műhelyei, emellett természetvédelemmel is foglalkoznak. Az intézmények regionálisan együttműködnek: egy állatfaj szaporításához, a genetikai sokszínűség megőrzéséhez nem elegendő egyetlen állatkert, közösen, úgynevezett tenyészprogramok keretében zajlik a szaporító munka”- olvasható a hirado.hu oldalon

Nagyon sokan azt hiszik, hogy az állatkerteknek csak az a céljuk, hogy a közönség megtekinthesse az állatokat és egy kicsit kikapcsolódjon. Mindemellett természetesen busás profithoz hozzájuttatva az állatkertet. Szerencsére ez manapság már nem így van és biztosan mindenki nagyon pozitívot fog csalódni.

Az állatkert munkatársai ugyanis első sorban az adott faj, állat védelmét tartják szem előtt. Ennek okán pedig előfordulhat az is, hogy kizárólag a faj fennmaradása érdekében befognak állatokat a vadonból. Hasonló elvek szerint jártak el Ausztráliában is, ahol a tasmán ördögök száma mintegy 90 százalékkal csökkent az utóbbi időkben, rákos megbetegedések miatt. Ezért kialakítottak a számukra egy rezervátumot. Büszkeséggel tölt el megemlíteni, hogy az ázsiai vadló megmentésében magyarok is segédkeztek, ugyanis a Budakeszi vadasparkban tartják őket jelenleg. A vadaspark gondozója, Szilágyi Zsolt elmondta, hogy ez a lóféle az 1960-as évek környékén kipusztult a vadonból. Még ez előtt viszont az állatkertnek sikerült befognia 12-15 példányt, amelyekből sikerült a szaporodás is. Ma már pedig nagyjából 2 ezer ilyen állat él világunkban. Hasonló az európai bölény és az ázsiai vadló esete is. Már egyszer kipusztultak a vadonból, de az állatkertnek sikerült a befogott példányokat szaporítani, napjainkban pedig már kijelenthetjük, hogy lehúzhatjuk a kipusztult állatok listájáról őket.

A világ legbátrabb kecskéje

Félnél egy tigristől, ugye? Nos, könnyedén leküzdheted, csak a megfelelő tigris kell hozzá. Egy szibériai állatparkban ugyanis, Amur, a szibériai tigris összebarátkozott a táplálékával, egy kecskével. Az állatkert munkatársai úgy gondolják, hogy a kecske még soha nem látott tigrist, ezért nem félt és nem is menekült tőle, hanem barátkozni kezdett. Ennek okán a nagymacska sem tekintett rá prédaként és nem tépte szét pillanatok alatt. A történet után a hősies kecske nevet is kapott, Timur névre keresztelték. A gondozók nem szakították meg a különös barátkozást és azóta Timur már a tigris ólját is elfoglalta. A világ legbátrabb kecskéje, nemde?

Siker az őshonos madarak megmentésében is

Olyan különleges madarakat is tartanak hazánkban, amelyről gyakorlatilag az átlagembernek fogalma sincsen, hogy egyáltalán létezik. Egyes szakértők ennek ellenére úgy vélik, hogy az ország bizonyos vidékein bizony őshonosak voltak. Ilyen a tarvarjú, aki korábban élet Európában, jelenleg viszont Északnyugat Afrikában és Közel-Keleten honos. Pozitív előjelek vannak a faj megmentésében, ugyanis sikerült már őket szaporítani és a visszatelepítésük is folyamatban van.

Forrás: hirado.hu

Képek: wikipedia és mindennapjaink.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés