hirdetés

Partnereink

Így etessük télen a madarakat!

hirdetés

Így etessük télen a madarakat!

A téli madáretetés az egyik leggyakoribb, és egyben legegyszerűbben végezhető madárvédelmi tevékenység, amely során néhány egyszerű szabályt kell csak betartanunk ahhoz, hogy a madármegfigyelés örömével gazdagodhassunk.

Mikor kezdhetjük el az etetést? Milyen eleséget kedvelnek a gyakoribb kertünkbe látogató madárfajok? Miért fontos az itatás? A továbbiakban ezekre a kérdésekre adunk választ!

hirdetés

Ha úgy döntünk, hogy szeretnénk etetni a kertbe, vagy épp a lakásunk erkélyére látogató madarakat, akkor azt az első tartós fagyok beköszöntétől, a fagyok megszűnéséig tegyük. Ez az időszak nagyjából december elejétől, március második feléig tart. Rendkívül fontos, hogy a költési időszakban, a fiókák kikelése után semmiképp se etessünk, mivel a fiókák nem tudják az eleséget megemészteni és ez a pusztulásukat okozza!

Mivel etessük a madarakat?

Az olyan kistestű madarak, mint amilyen a kék cinege, a széncinege, a vörösbegy, a zöldike, a csuszka, a tengelic, vagy éppen az erdei pinty, szívesen fogyasztják a különféle magvakat. A legegyszerűbb és egyben legolcsóbb megoldást, ha napraforgó magot adunk eleségként. – írja a Picup.hu cikkében. Természetesen választhatunk a kereskedelemben, piacokon is kapható magkeverék közül is, melyek általában napraforgó, búza, köles és kukorica keverékéből állnak. A kert madarai eltérő módon táplálkoznak, egyes fajok inkább a földön keresgélnek, míg mások az etetőn táplálkoznak.

Számos etetőtípus létezik, a legegyszerűbb a talajetető, mely lényegében csak a kert, levelektől megtisztított része, ahol a földre szórjuk az eleséget. Nem igényel különösebb beruházást, a tálcás etető sem, mely lehet például egy sekély faláda, vagy egy műanyag virágalátét is. Egyedül az a fontos, hogy gondoskodjuk a vízelvezetésről, oly módon, hogy néhány mm átmérőjű lyukat fúrunk az etető aljára. Valamint lényeges, hogy megfelelően rögzítsük az etetőt.

Az ablak és ablakpárkány etetők, jó megoldást jelentenek, azon madárbarátok számára is, akik nem rendelkeznek kerttel. Kerttulajdonosok pedig gondolkodhatnak dúcetető kihelyezésében is, melynek előnye, hogy nagymennyiségű maggal is feltölthető. Népszerű etetőtípus a függő etető, melyekből számos változat kapható az üzletekben, de saját magunk is elkészíthetjük őket, akár egy műanyag palackból, vagy egy lopótökből, de az interneten számos más kreatív megoldást is találhatunk.

Népszerű eleség mind a madárbarátok, mind a madarak körében a cinkegolyó, melyen tollas barátaink az akrobaták ügyességével képesek egyensúlyozni evés közben. Ha cinkegolyóval is etetünk, válasszunk olyan kiszerelést, például vödrös cinkegolyót, ami nincs egyesével csomagolva, mivel az etetési szezon végére, a golyók hálóiból számottevő mennyiségű hulladék keletkezik. A golyókat hengeres vagy spirális cinkegolyó tartóban tudjuk kihelyezni. A cinkegolyókon gyakran megfigyelhetjük a bájos külsejű őszapókat, valamint időnként olyan nagyobb testű madarakat is, mint a szajkó, vagy a nagy fakopáncs.

A golyókat a fák, bokrok magasabb ágaira akasztva, nem csak a madarakat tápláljuk, hanem lehetőségünk nyílik a kert tollas vendégeinek megfigyelésére és fényképezésére is. A cinkegolyóhoz hasonlóan nagy energiatartalmú élelem a saját készítésű madárkalács is, mely marhafaggyúból, magokból és szotyolából áll.

Készítsünk madárkalácsot!

A madárkalács készítéséhez, 2-3 dl megolvasztott marhafaggyúhoz, kétmaréknyi magot kell keverni, majd pedig a keveréket egy tejfölös vagy joghurtos pohárba tölteni, és madzagot lógatni bele. Dermedés után, a madárkalácsot a cinkegolyóhoz hasonlóan, fellógatva helyezzük ki a fákra és bokrokra. A rigók és a meggyvágók szívesen keresgélnek a talajon, számukra, almagerezdeket, almacsutkákat is szórhatunk a talajra. Az almagerezdekből a cserjék ágaira is szúrhatunk. A téli madáretetéssel kapcsolatban fontos megemlíteni, még egy szempontot, ez pedig a természetes táplálékforrások kérdése.

Ha madárbarát kertet tervezünk, válasszunk olyan cserjéket és fákat, amelyek termése élelemmel látja el a kert madarait. Ilyen például a tűztövis, a madárbirs, a galagonya, a házi berkenye, a lucfenyő és még lehetne folytatni a sort. Gondoljunk a madarakra is, amikor növényeket választunk a kertbe!

Mivel ne etessük a madarakat

Most, hogy végig vettük, mi az, amit nyugodt szívvel adhatunk a madaraknak, nézzük meg, mivel tilos etetni. Tartsuk szem előtt, hogy a madarak nem „konyhamalacok”, nem a konyhai hulladék eltüntetésére szolgálnak! Kenyérrel és kenyérmorzsával soha ne etessük őket, mert megsavanyodik a begyükben, és könnyen a pusztulásukat okozhatja. Romlott, penészes vagy sózott eleséget szintén ne adjunk a madaraknak, mert végzetes lehet rájuk nézve.

Az etetéssel kapcsolatban egy fontos teendőnk maradt még, ez nem más, mint az etető takarítása. A felhalmozódó maghéjak miatt, ugyanis úgy tűnhet, hogy még van elegendő eleség az etetőben, ez azonban gyakran nincs így. Ellenőrizzük tehát rendszeresen az etetőt, takarítsuk ki, és töltsük fel újra!

Itassunk is, ne csak etessünk!

A madarak számára a folyamatosan rendelkezésre álló ivó és fürdőhely, talán még a könnyen elérhető téli élelemnél is nagyobb vonzerőt jelent. Az itatás ráadásul még az etetésnél is egyszerűbben elkezdhető, mivel lényegében semmilyen anyagi ráfordítást nem igényel. Az itatáshoz elég egy leselejtezett kerámia vagy műanyag cserépalátét, amit feltöltünk langyos vízzel. Más teendőnk a jég eltávolításán, és az itató újra töltésén kívül nincs vele.

Forrás: akoczka.com

Fotó: Pixabay

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés