Ismerd meg jobban Pink életét
hirdetés
A ritka tehetséggel megáldott énekesnő Pennsylvania államban található Doylesown városában látta meg a napvilágot 1979 szeptember 8-án. Édesanyja ápolónő volt, míg az édesapja katona. Kevesen tudják azt, hogy az édesapja katolikus, míg az édesanyja zsidó vallású volt.
Hiperaktív személy, már a középiskolában megalapította az első bandáját a Middle Groudot. Sajnos nem értek el nagy eredményeket ezért fel is oszlott. Már 14 évesen klubokban lépett fel, 16 évesen tagja lett az atlantai R&B együttesnek a Choisnak. Ennek az együttesnek ajánlott egy szerződést is. A bandának akkora volt a sikere, hogy felénekeltek egy lemeznyi anyagot, de végül mégsem adták ki. De az énekesnő ottmaradt a Laface kiadónál és itt ragadt rá a Pink becenév.
hirdetés
A karrierje 2000-ben indult el, amikor megjelent szóló lemeze, amelynek neve Can’t take me home. Nem sokra 2001. november 20-án került polcokra a második albuma Missundaztood címmel. 2003-as Grammy díjátadón jelölve volt az album, valamint a legjobb női előadás kategóriában is jelölve volt. A jelöléseit sikerült díjra váltania. Harmadik albuma 2003 november 10-én jelent meg Try this címet kapta. 2004-ben egy hatalmas turné vette kezdetét. Majd 2006-ban április 4-én kiadásra került az énekesnő negyedik albuma az I’m not dead. Majd 2012-ban 6 nagy lemezét jelentette meg sorrendben. Pink nem csak énekhanggal van megáldva, hanem egy hatalmas szívvel is. Ugyanis tudni kell róla azt, hogy imádja az állatokat, így lelkes állatvédő.
A magánélete sem volt zökkenőmentes, hiszen 2006-ban január 7-én Costa Rican feleségül ment a híres motorversenyzőhöz Careyhez. Dea felhőtlen házasság 2008-ban véget ért. Barátságosan váltak el egymástól. De kis idő múlva 2009-ben újból feleségül ment hozzá, mivel nem tudták egymás nélkül élni. Ezt követően 2010-ben teherbe esett, nagyon félt az énekesnő, mivel már egyszer elvetélt, szerette volna a kicsit megtartani. 2011 júliusában megtörtént a csoda, egészséges kislánynak adott életet. Nagyon sok szó esett arról, hogy Pink vonzódik a lányokhoz. Az énekesnő BiBi magazinnak adott interjújában elismerte, hogy biszexuális. Azt vallotta, hogy nagyon boldog a férjével Careyval, de ugyanolyan boldog lenne egy lánnyal is.
Az énekesnő nem csak zenei pályán ért el sikereket, hanem filmes szereplései is voltak. Mellékszerepét színésznőként a Rollerball - Könyörtelen játék akciófilmben kapta olyan nevek mellett, mint Jean Reno, vagy LL Cool J. Majd a 2003-as Charlie angyalai: Teljes gázzal filmben tűnt fel néhány jelenetben, mint egy motorverseny vezetőt alakított. 2007-ben szerepet kapott Tomm Coker és David Elliot filmjében, a Katakombákban. 2011-ben a Táncoló Talpak 2. részében, Gloriának kölcsönözte hangját.
Éppen hogy megszületett kislánya, Stuart Blomberg már is lecsapott az énekesnőre, hogy szerepeljen első önálló rendezésű filmjében, a Thanks for Sharing-ben. A produkcióban feltűnik Mark Ruffalo, és Gwyneth Paltow is. Pink szépségének köszönhetően 2012-ben megválasztotta a Covergirl reklámarcnak. Először egy olyan szempillaspirálhoz adja majd gyönyörű arcát a vadóc énekesnő, melyet ő inspirált. Esi Eggleston, a CoverGirl márka alelnöke is elismerően nyilatkozott Pinkről. „Pink egy erőteljes és provokatív példakép, aki mindig is híve volt az individualizmusnak és mindig felvállalja önmagát. Szeretjük az energiát és a bizalmat, amit ő sugároz és azt a tényt, hogy kívül-belül bomba nő. Örömmel tölt el, hogy a CoverGirl családjába tarozik”. Fantasztikus az, hogy az énekesnő mindenben megmutatja a tehetségét.