Ki is az az Alexandra Stan?
hirdetés
Alexandra Stan Romániából származó énekesnő. Mr. Saxobeat című dalával sikerült ismertséget szerezzen, hamar kedvelt lett világszerte. Első albuma 2011-ben jelent meg Saxobeats néven, és az idők alatt több kislemezt is piacra dobott. Most új albumán dolgozik.
Alexandra Stan, 1989. június 10-én született egy tengerparti városban Konstancán, amely Romániában található. Tanulmányait a Traian Középiskolában kezdte meg. A múltban sok zenei eseményen is részt vett úgy, mint a Mamaia fesztivál, valamint 1 évig énekleckéket vett.
hirdetés
2009-ben piacra érkezett debütáló kislemeze, amely a Lollipop (Param Pam Pam) címet kapta. A dalt hamar hallani lehetett a német rádiókban, 2010 –ben pedig a toplistákra is felkerült. 2010 nyarán turnéra indult Romániában. Ebben az évben szeptemberben megjelent második dala, a Mr. Saxobeat. 2 hónapon belül listavezető lett országában és több, mint 2 hétig állhatott az első helyen. 2011-ben szinte már az egész világ ismerte és dúdolta, először Spanyolországban, majd Franciaországban valamint Kanadában debütált, ettől fogva pedig nem volt megállás.
A végső hírnevet az hozta meg neki, mikor az Amerikai listák élére is felkerült. A nagy népszerűségének hatására megjelentette legújabb kislemezét, mely a Get Back címet viseli, valamint szintén 2011-ben látott napvilágot a Million is, amelyen egy német rapperrel működik közre, Carlprit-tel. 2011. augusztus 29-én megjelent Saxobeats néven futó debütáló albuma, amely mindössze nyolc dalt tartalmazott, és öt remixet. Ezen a napon megjelent Európa országainak túlnyomó részében, míg az USA-ban valamint Kanadában október 25-ig kellett várniuk a rajongóknak. Mr. Saxobeat című daláért rengeteg elismerés érte, többek között Ausztráliában, Spanyolországban, Dániában és Svédországban is platina lett, Olaszországban pedig multiplatinum.
Díjak, jelölések
2011-ben több román díjkiosztó gálán is jelölve lett, ezek közül pedig igen sokról díjjal a zsebében térhetett haza. Lényeges az MTV által szervezett Europe Music Awards, itt 2 jelölést is kapott, illetve egy díjat zsebelt be. Júniusban ismét új dalt hozott nyilvánosságra, mégpedig a Lemonadet, melyhez a videoklip június 4-én debütált a YouTubeon. 2012-ben az European Border Breakers Awardson jelölték, itt köztudottan azokat a feltörekvő zenészeket, énekeseket díjazzák, kik első albumukkal ki tudtak törni országukból. A gáláról díjazottként térhetett haza. 2014-ben 2 új dallal jelentkezett, ami a Thanks For Leaving és Cherry Pop nevet kapta.
Összebalhézott menedzserével
2013 június 15-én, egy szombat estén, Alexandra szóváltásba keveredett a stúdióban menedzserével, Marcel Prodannal - akihez egykor szerelmi kalandok is fűzték-, annak kapcsán, hogy Alexandra számonkérte a koncertekből befolyt bevételeket, melyeket nem kapott meg.
A menedzser ekkor bántalmazta a hírességet, Alexandra egy kis időre eszméletét vesztette, s később közösen indultak el autóval. Az autóban tovább folytatódott a vita, ez addig fajult, hogy a menedzser kilökte az autóból Alexandra-t, majd elhajtott. Alexandra-t mentőautó vitte a Bukaresti kórházba.