Hamarosan: Omega koncert
hirdetés
A nyár megannyi remek szórakozási lehetőséget biztosít számunkra, hiszen ilyenkor a kikapcsolódásé, strandozásé, bulizásé a főszerep. Természetesen ilyenkor rengeteg koncerten részt vehetünk, gyakorlatilag, ami csak szem szájnak ingere azt biztosan megkaphatjuk. Ilyenkor természetesen nem csak fiatal titánok koncertjeit kell, hallgassuk, nézzük, hanem rengeteg nagyágyút is elcsíphetünk, akiknek már jelentős múlt áll a hátuk mögött.
Ilyen együttes például az Omega is, akik egy meglehetősen mozgalmas nyarat terveznek, sőt a lehető leghamarabb el is kezdik a koncertezést. Az első koncertjük időpontja ugyanis május 30 lesz, mégpedig a Budapest Parkban. Egyébként ekkor nem csak az Omegát láthatjuk, hanem például fellép a P.Mobil zenekar is. Trunkos András, az együttes menedzsere az Omega csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a Spencer Davis Group már meghirdetett fellépése betegség miatt elmarad, helyette - az eredeti terv szerint - a P. Mobil együttes lesz a vendég a Budapest Parkban. A beat-misékről - amelyek a templomokban előadott Oratórium-koncertek szabadtéri változatai - elmondta: június 13-án a felcsúti Pancho Arénában, majd a Balatonon (Siófokon, Balatonlellén, Keszthelyen és Balatonfüreden) adják elő. Ezt követően Hercegszántón, Albert Flórián szülőfalujában, egy 11 méter magas Mária-szobor tövében lépnek fel. A turnét a Memento Parkban fejezik be szeptemberben. A koncerteken az együttes a régi dalok új átiratait játssza, ezzel teljesen más értelmezést adva a számoknak. Mint Kóbor János, az együttes énekese elmondta, a beat-miséken a zenekar kezdeti korszakához nyúlnak vissza. A Budapest Parkban a koncert a Budai Ifjúsági Park emlékének szól, de a többi beat-misével is a múlt előtt tisztelegnek. Benkő László, az együttes billentyűse megjegyezte, hogy mára szétestek azok a közösségek, amelyek annak idején maguktól összeálltak, boldogok voltak, hogy esténként találkozhattak és játszhattak. Mikor rájöttek arra, hogy a korábbi közösségi lét megszűnt, úgy gondolták, hogy az újbóli összekapaszkodást a zenével lehet megvalósítani. Hangsúlyozta: a templomban másként éli meg a közönség a koncertet, együtt éneklik a dalokat és előjönnek azok az emlékek, amelyekbe az ember élete végéig kapaszkodik. Schuster Lóránt, a P. Mobil együttes vezetője felidézte: 42 éve működik az együttes, mintegy 50 éve vannak a pályán. Mint mondta, örül a Budapest Park-beli fellépésnek, mivel sokat játszottak annak idején is az Omegával, a Budai Ifjúsági Parkban is, és az Omega Stúdióban készült az első három nagylemezük. –olvashatóak az alábbi információk a dunaujvaros.com oldalon.
hirdetés
Tény, hogy nem árt néha elővenni a régi nagy dalokat, illetve felidézni az akkori időket, hiszen például a jelenkori fiatalságnak az akkori légtérről, közegről egyáltalán nincsen fogalma. Lényegében minden egyes időnek, korszaknak megvan a maga varázsa, ezt pedig, ha nem is tudják már teljes egészében átélni a mai fiatalok, az akkori fiatalok egész biztosan képesek rá. Egy kicsit talán össze lehet hozni az embereket is ezzel a kis múltidézéssel. Ugyanakkor az Omega olyan együttes, amelynek számos dalát a mai fiatalok is ismerik, illetve hallgatják. Lényegében elképesztő számokat tudnak produkálni, amelyek ismeretében egyáltalán nem kell csodálkoznunk, hogy ennyire népszerűek. Egy 42 éves pályafutás azért valljuk be, nem egy kis dolog! Mi még mindig szívesen hallgatunk meg egy-két jó Omega dalt.