hirdetés

Partnereink

Mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten Kováts Adél

hirdetés

Mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten Kováts Adél

Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója egy mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten a Margit hídtól a Radnóti Tesla Laborig, míg a hatalmas tömb semmivé vált. Az idei nyár legforróbb hetében történt látványos teljesítményről készült videó a Tesla Laborban most színen levő Vad nyomozók című előadáshoz készült.

A napokban debütált a Radnóti Tesla Laborban a latin-amerikai irodalom sztárjának kikiáltott Roberto Bolaño Vad nyomozók című regényéből készült előadás, melyben a regény korára jellemző, híres performance-okat is megidéznek. „Kelemen Kristóf rendező a performansz és a színházi előadás határvidékeit járó korábbi kísérleteihez híven, egy forgatás erejéig Budapest utcáira költöztette az előadás próbafolyamatát. A regény hősei szenvedélyes kutatói az életnek és a művészetnek, miközben a pusztulás képei között kell túlélniük. Kristóf ötlete volt, hogy korabeli performance-okat élesszünk újjá, és az erről forgatott anyaggal tegyük teljessé az előadást" – meséli Kováts Adél, aki a mexikóvárosi művész, Francis Alÿs 1997-es „jégtoló" akcióját hívta életre. „Ez egy rendkívül erős, szimbolikus performance, amelyet egyúttal minden, a munkáját jelenkorunk társadalmi és globális körülményei ellenére fáradhatatlanul végző embertársuknak is dedikálunk. Az általános közérzetre sokrétűen rezonáló performansz a hiábavalónak tűnő, de mégis szenvedélyes alkotni vágyást tükrözi, ez az alapja és lényege a Vad nyomozók előadásnak, de akár a korunk lenyomata is lehet" – teszi hozzá Kováts Adél.

hirdetés

Forrás: Presspresso

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés